Kit szerettél, Madách?

Az ember tragédiája forrásvidékén

Drámai sodrású, a nézők figyelmét lebilincselő, emlékezetes előadással járja megyénk és a szomszédos megyék településeit a Bekecs Táncszínház kis csoportja, amely – bármerre, ahol fellépett – megérdemelten vívta ki mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály elismerését. 

A Kit szerettél, Madách? című kamaradarab a magyar drámaírás 200 éve született világhírű személyiségének az életéből, kecsegtetően induló, majd zátonyra futott házasságából mutat be szép, majd elválásuk után tragédiába torkolló eseményeket, az örökzöld témának számító anyós–meny közötti ellentét következményeit, amely felőrli nemcsak a feleség, hanem a férj idegeit is. Izgalmas elgondolni, hogy Madách Imre világhírű színművének, Az ember tragédiájának a forrásvidékére kalauzolnak el a színészek, akik elismerésre méltóan alakítják a három szereplőt, mondanivalójukat a némaság bénító, valamint a mozgás látványos kifejezőerejével gazdagítva. 

A Bekecs Táncszínház berkeiben született előadás Marosvásárhelyre is megérkezik, és február 21-én délután 6 órától tekinthető meg a Kultúrpalota kistermében. Rendezője Györfi Csaba, zeneszerző Boros Csaba, díszlettervező Cristina Breteanu. 

Majthényi Annát, Madách édesanyját Kilyén Ilka, Madách feleségét, Fráter Erzsébetet Ritziu Krisztina, Madách Imrét Györfi Csaba alakítja. 

Az ötletről, a darab hátteréről, a szereplők megformálásáról folytatott hosszú beszélgetésből idézünk.

– Tudom, hogy nagyon sokáig készülődtél erre az előadásra, többször elolvastad T. Pataki László két monodrámáját (Lidércláng, Lelkigyakorlat); végül is hogyan született meg a döntés, hogy belevágsz? – kérdeztem Kilyén Ilkától. 

– Húsz éve nálam van a két monodráma szövege, de kezdetben egyik karakterrel kapcsolatosan sem éreztem azt, hogy el szeretném játszani. Egy évvel ezelőtt, amikor az író születésének 200. évfordulóján meghirdették a Madách-évet, eszembe jutott a két szöveg, amelyeket újra elolvastam, és húsz év tapasztalatainak a birtokában egészen más volt a „rálátásom”. 

Mivel a táncnak fontos szerepe volt a Madách Imre és Fráter Erzsébet életében (egy bálon ismerkednek meg, és később egy bál miatt válnak el), úgy gondoltam, hogy az előadásban is fontos szerepe lehet a mozgásnak, a táncnak. Ezért kértük meg Krisztinával Györfi Csabát, a Bekecs koreográfus-rendezőjét, akinek láttam néhány igen jó rendezését. Györfi Csaba a két monodráma „összefésülésének” bonyolult feladatát is nagyszerűen megoldotta. Izgalmas, érdekes rendezői koncepciót ajánlott, amelyben nem két, hanem három szerepelő lesz. A mi előadásunkban megjelenik, mint néma szereplő, maga Madách is, Györfi Csaba alakításában.

– Mi „fogta meg” az anyós és meny konfliktusában, ami felőrli a köztük lévő férfit, aki gyermeki és férji kötelességének nem tud egyszerre – a mindkét féltől elvárt módon – eleget tenni, és a darabban némán van jelen? Arra nem gondolt, hogy meg is szólaljon? 

– Kezdetben fura, idegen volt a szöveg, de amikor egyre többet olvastam arról, hogyan éltek a szereplők a valóságban, a maguk idejében milyen érzéseik lehettek, annál jobban kezdtem a történetet a mában elképzelni. Egy idő után pedig azt éreztem, hogy meg tudjuk oldani mai színházi eszközökkel úgy, hogy a néző számára érdekes legyen. Abban biztos voltam, hogy képtelen vagyok színpadra alkalmazni úgy, hogy valaki ül egy fotelben, és elmeséli az életét. Gócpontokat kerestem, mint például a losonci bál, majd az azokhoz kapcsolódó gondolatok, és egyszer csak látni, érezni kezdtem azt a fajta feszültséget például, amikor a losonci bál kapcsán Fráter Erzsébet elkezd mondani egy dolgot, amire anyósa, Majthényi Anna válaszol, és kialakul egy olyan, akár posztdramatikusnak is nevezhető párbeszédhelyzet, amelyben a két nő úgy van jelen, hogy nem feltétlenül van jelen egy térben. Ha ezt a helyzetet megfejeljük azzal a hatással, hogy ott van egy férfi, aki ezt némán végighallgatja és végigszenvedi, akkor egy különleges, drámai rendszert kapunk. 

A rendezésen kívül előadói minőségben is megpróbáltam belehelyezkedni egy olyan alaphelyzetbe, amikor az ember a saját anyját és feleségét elképzeli a mában, és elképzeli a köztük lévő konfliktusokat is. A probléma ma is érvényes, több száz évvel ezelőtt szintén az volt, és a jövőben is probléma lehet, hogy egy férfi életében a két „kedves” hogyan viszonyul egymáshoz, és hogyan tud együtt élni. 

Madách csak szenvedője ennek a történetnek. Talán ezért nem is beszél, másrészt azért sem, mert a két monodrámában nincs szöveg írva neki. Ezért a szerepét úgy kell eljátszania, hogy az ő véleménye a két nő szövegéből derüljön ki, fizikai jelenléte pedig a két nő szövegtestére reagáljon. Talán ez volt az izgalmas kihívás. 

– Nézőként úgy éreztem, hogy a némasággal a Madáchban lévő tehetetlenséget akarja érzékeltetni, aki kezdetben egyik nő pártjára sem tudott állni, aztán mégis mintha átbillenne az anya pártjára a mérleg, hiszen elválik feleségétől, Fráter Erzsébettől. 

– Nem gondolom, hogy döntés lenne ez, inkább csak megadja magát, és a kavalkádban, ami a férfival történik, megíródik a nagy mű, Az ember tragédiája. Elválik ugyan a feleségétől, de élete végéig tartja vele a kapcsolatot, segíteni próbál rajta, és lélekben nem szakadnak el egymástól. 

– Majthényi Anna ijesztő jelenség hatalmas fekete ruhájában, megkeményedett, zárt arckifejezéssel, ami a darab végéig megmarad. Hogyan sikerült ennyire élethűen azonosulni vele? – kérdezem Kilyén Ilkától.

– Megpróbáltam megkeresni a Majthényi Anna igazságait és mozgatórugóit, hogy miért volt ennyire merev, konok, rátarti. Korán árván maradt, idegenek és egy jezsuita rendi páter neveli, akitől pontos ítéletet, szellemi és lelki szilárdságot tanul. Mindenre figyel még öregen is, és mindent irányítani akar. A romba dőlt Sztregovát újjáépíti, az elherdált Madách-vagyont visszapereli. Egyedül, asszonyként a XIX. század első felében. Élete munkával, a feladatok megoldásával telik el. A fiait taníttatja, gondoskodik a cselédeiről. Kilenc gyermeket szül, eltemet hetet „időnek előtte”. A halála előtt bevallja, hogy soha nem táncolt önfeledten, ami azt jelenti, hogy a borzasztó kemény élet jutott neki, amiben valósággal megkérgesedett. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc sok szerencsétlenséget okozott a Majthényi Anna életében. A lányát, vejét, unokáját rablótámadásban legyilkolják, meghal tüdőlobban az egyik fia, aki Bem futára volt, és bebörtönzik, majd nyilvánosan megverik, megvesszőzik Imrét, legkedvesebb gyermekét. 

A menyét nemcsak nem szereti, de nem is tudja elfogadni, és károsnak tartja a jelenlétét. Végül az ő akarata győz, és kedvenc fia mellől eltávolítja a feleségét, akire tragikus sors vár. Az előadás alatt következetesen és erőteljesen koncentrálok Majthényi Anna jellemére, szinte mantrázom cselekedetei mozgatórugóit, hogy a tőlem telhető leghitelesebben tudjam ezt a kemény, ambiciózus, erős, régi nagyasszonyt eljátszani. 

– Nagyon nehéz szerep Fráter Erzsébet életét meggyőzően alakítani. Hogyan sikerült megbirkózni vele? – kérdezem Ritziu Krisztinától.

– Nem egy kellemes életút, amit megélt, pedig kedves, közvetlen, vonzó, értelmes lány volt. Talán, ha nem találkozik Imrével, és az Imre barátja, Szontagh Pali, a lány korábbi udvarlója veszi el feleségül, esetleg nem ment volna keresztül annyi megpróbáltatáson. Így viszont a nehézségek ellenére megadta neki az élet, hogy megismerje a szerelmet, mert Madách Imre és Fráter Erzsébet között nagy volt a szerelem. El voltak válva, de mindketten tudtak arról, hogy a másik hogyan él, Erzsébet arról is értesült, hogy Imre megírta Az ember tragédiáját. Bár kezdetben nem akart szembeszállni anyósával, és egyetértésre törekedett, mindez egyoldalú maradt. Gyermekeit nagyon korán elvették tőle, és amikor még egy házban éltek az anyóssal Sztregován, már akkor nevelőt fogadtak melléjük. Közvetlen viselkedése miatt férje nem bízott abban, hogy Fráter Erzsébet elég erős ahhoz, hogy titkot tartson. Amikor Imrét börtönbe zárták, és egyedül maradt a csesztvei ispánlakban, elkapta a himlőt, és hiába kért pénzt anyósától, Majthényi Anna csak Imrén keresztül küldött egy keveset. Bár a válási szerződés megkötése után úgy érezte, hogy nem kellett volna beleegyeznie, és szerette volna meg nem történtté tenni, már nem sikerül. Hiába ment el Imre temetésére, nem engedték, hogy három gyermekükkel találkozzon. Megpróbálta újraépíteni az életét, de nem sikerült. Egyedül maradt, és a magány, a kétségbeesés, a szégyen a pohár felé vitte, beteg lett, valósággal beleőrült helyzetébe. Lerongyolódva az utcára került, végül egy nevét elhallgató rokon temette el. Olyan dolgokat élt meg, amit én nem. Emiatt kihívást jelentett hitelesen eljátszani a szerepét. Amikor lejár az előadás, úgy érzem, hogy érzelmileg teljesen kiürültem, mégis nagyon szeretem. 

– Az előadás különlegessége, ahogy Fráter Erzsébet életének legfontosabb jelenetei megelevenednek a színpad körül. Hogyan született meg az ötlet? – kérdeztem Krisztinától

– Mivel a Bekecs Táncszínház égisze alatt készült ez az előadás, mindhárman arra gondoltunk, hogy valamilyen formában a mozgásnak is jelen kell lennie, ezért az előadást végigmozgom: felugrom, lemászom, bemászom, kimászom, átmászom. Közben megelevenedik Fráter Erzsébet szerelmének ébredése, a találkozás, és a másik báli jelenet is, ahonnan a fiatalasszonyt kiutasítják, mert nem a férje kíséretében jelent meg, a válás utáni elkeseredése, vagy Borbálának, a férfimániákussága miatt őrültek házába zárt lányuknak a megelevenítése.

 – Kifejezőerejében így erőteljesebb lett az előadás – teszi hozzá Györfi Csaba, aki táncos közegben rendez, ezért előadásaiban fontos szerep jut a test nonverbális erejének. – Semmiképpen sem akartam táncbetéteket, inkább gesztusokat, és olyan egyszerű, tisztább mozgásformákat a test révén, ami kicsit továbbgondolja a szöveget – teszi hozzá.

– Az előadás fontos összetevője a díszlet, a ruha. Erről is mondjon néhány szót – kértem a rendezőtől.

– Arra gondoltam, hogy kell egy nagyon egyszerű, nagyon mobilis színpad, ami behatárolja és felemeli a síkban a történéseket. Akkor jutottam arra az elhatározásra, hogy legyen egy kereszt, ami fontos ebben a hármas konfliktusban, és annak a végébe kerüljön be egy térdeplő-, imádkozóhely. 

A ruhákkal nagyváradi kollégámmal arra törekedtünk, hogy úgy legyünk korhűek, hogy az érzetét, a hangulatát fejezzük ki a szereplőknek: Majthényi Anna zártságát, Fráter Erzsi nyitottságát, tobzódását. Jelmezét közös megegyezéssel úgy képzeltük el, hogy a krinolin kívül legyen, ne a ruha alatt, hanem fölötte, és adott pillanatban a bezártságot sugallja.

A zene is sokat emel az előadáson, Borsos Csaba fiatal marosvásárhelyi zeneszerzővel is megtaláltuk a közös hangot a kornak és a drámának megfelelő hangulat megteremtéséhez. A zongorajáték és a sámándob különös hangjának kettős hullámzásából hoztuk ki a zenedramaturgiát. 

– A két darab, amit összekötve eljátszunk, azért íródott, hogy a magyar irodalomban egy kicsit más szemmel nézzék Fráter Erzsébetet. Sajnos megbélyegezték, és azt tartották róla, hogy Madáchhoz méltatlanul viselkedett. Az újabb kutatások és a modern kor szélesebb látóköre oda vezetett, hogy Fráter Erzsébetet érdemes lenne rehabilitálni, hiszen Majtényi Anna elvei elavultak, ő volt a szigorú, a kegyetlen. A mi előadásunk is ebbe az irányba megy – zárta a beszélgetést Kilyén Ilka.