2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kiszámítható jogszabályok szerint működő oktatást kérnek a tanulók

Az Országos Diáktanács (CNE) azt kéri, hogy kiszámítható jogszabályok szerint működjenek az iskolák az október 25-én kezdődő kéthetes kényszervakáció után.

Csütörtöki közleménye szerint a szervezet azt szeretné, hogy legalább hetente kétszer noninvazív tesztekkel szűrjék a hatóságok a tanulókat és a tanügyi személyzetet. Ugyanakkor nem értenek egyet azzal a lehetőséggel, hogy a kéthetes szünidő lejárta után egységesen online oktatásra térjenek át az iskolák, mert ez olyan tananyagkieséssel járna, amit képtelenség lesz bepótolni a tanév végéig.

A diákszervezet szerint a hatóságoknak mielőbb tisztázniuk kellene, miként módosítja a tanév rendjét a kényszervakáció, ezért találkozót sürgetnek erről a kérdésről az oktatási minisztérium képviselőivel. Közölték azt is: ragaszkodnak ahhoz, hogy a tanév rendjének módosításától függetlenül az országos vizsgákat a már ismert menetrend szerint szervezzék meg.

A diákszervezet ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ha a második félév a kényszervakáció miatt két héttel lerövidül, az oktatási minisztériumnak módosítania kell a tantárgyankénti minimális osztályzatszámot rögzítő rendelkezésén, tekintettel arra, hogy a tanulóknak nem lesz idejük átvenni a tantervben szereplő teljes tananyagot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató