2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Andersen varázslatos világába, egy víz alatti királyságba hívja közönségét január 15-én az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar társulata.

Fotó: Koppány István


Andersen varázslatos világába, egy víz alatti királyságba hívja közönségét január 15-én az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar társulata. A kis hableány című mesejáték előbemutatójára vasárnap délelőtt 11 órakor kerül sor, ezt követően a hét első három napján délelőttönként bérletes előadásként látható a produkció. Az előbemutatóról, illetve a társulat év eleji kínálatáról és további terveiről Gabriel Cadariu igazgatóval beszélgettünk.
 
– Miért előbemutató?
– Szeretnénk egy kicsit „bejáratni” az előadást, a fogadtatás függvényében még finomíthatunk rajta. Nem első alkalommal szervezünk előbemutatót a hivatalos bemutató előtt. A kis hableány premierjére február 12-én, vasárnap délelőtt 11 órakor kerítünk sort.
– Mit tudhatunk az előadásról?
– Ariel, a kis hableány történetét az ismert Andersen-mese alapján Oana Leahu írta és állította színpadra, a szöveget Székely Katalin fordította magyar nyelvre. Az előadás zenéjét Zeno Apostolache szerezte, a koreográfia Ruszuly Ervin munkája, a díszleteket Lukácsy Ildikó tervezte. A produkció során egy gyönyörűséges vízi világ tárul a nézők elé. A cselekmény végig az eredeti mese fonalát követi, ugyanakkor a hagyományos elemek egy modernebb koreográfiával és tárgyanimációval ötvöződnek.
 
Vendégjáték kamaszoknak
– Mit láthat még januárban az Ariel Színház közönsége?
– Mint már többször szó esett róla, partnerkapcsolatban állunk a pécsi Bóbita Bábszínházzal. Tavaly augusztusban mi vittük el hozzájuk A brémai muzsikusok című előadást, január 29-én, vasárnap pedig ők jönnek el hozzánk, méghozzá két előadással. A gyermekeknek szóló Szélkötő Kalamonát délelőtt 11 órakor játsszák, 17 órakor pedig egy nagyon izgalmas, a középiskolás korosztályt megszólító produkciót, Az ablak címűt mutatják be. Ez utóbbi a kamaszok mindennapjairól szól, az ő gondjaikat, döntéslehetőségeiket járja körül. A produkció után a három szereplő csoportokra osztja és egy drámapedagógiai gyakorlatba vonja be a közönséget. A téma a fiatalkori útkeresés. A jelenlevők arról fogalmazhatnak meg válaszokat, hogy az öngyilkosság helyett milyen lehetőségek kínálkozhattak volna a főhős problémáinak megoldására. A tinédzserek megszólítása, az, hogy otthonosabban érezzék magukat a színházunkban, és az előadásaink során fontos kérdéseikre választ kapjanak, számunkra is fontos kihívás. Az elkövetkezőkben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak bevonásával szeretnénk erre nagyobb hangsúlyt fektetni.
– Mit tartogat még az idei év?
– A továbbiakban A tejkút című mesejátékkal szeretnénk megörvendeztetni a gyermekeket. Ez egy igen dinamikus, élvezetes előadás lesz. Király István neve nem ismeretlen a közönségünk előtt, A tejkútnak ő a szövegírója, zeneszerzője és rendezője is egyben. Még az idén, de már az új évadban kerül színre egy másik gyermekelőadás Barabás Olga rendezésében, illetve egy magyarországi vendégrendező is színpadra állít nálunk egy művet. Az idei kínálatunkkal elsősorban a gyermekekre összpontosítunk, de természetesen műsoron tartjuk az olyan sikeres felnőttelőadásokat is, mint a Madame de Sade, illetve a tizenkét éven felülieknek szóló Momo.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató