A figyelmetlen olvasót könnyű átverni, és néha még akkor is becsapódik, ha nem is akarják átverni. Egyik jól ismert erdélyi (nem mellesleg székely) írónk új novelláskötetével könnyen megjárhatja bárki. Ugyanis a szennycímlapon (ez a könyv első lapja, ez védi a következő oldalt, a címoldalt a szennyeződésektől; azon a szerző és a könyv címe szokott szerepelni, általában kisebb méretben) Bölöni Domokos nevét csupa nagybetűvel látjuk (szerény ember Bölöni úr, mert csupán a szennycímlapon nagybetűsítették nevét, habár valami Hatalmas Díj osztásán is megtehetnék vele), utána meg az áll: IMBOLYGÓ ALAKJA ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT. Nem hiszem, hogy tréfadologként kellene venni, ha ilyent olvasunk valahol, nem. Hova imbolyog a mi szerzőnk? Na mi van, már ő is nekifogott magát fölemelni, isteníteni? Jól elkésett vele, jó negyedszázada művelik ezt könnyebb és egészen könnyű szerzők, hát mi történt, beállt a sor végére?
Hát nem. Nem olyan ember, nem olyannak ismerik. Meg aztán voltam én főállású könyvtáros, és tudom, hogy még a könyvtárosi szakleírásban is valamilyen írásjellel elkülönítik a szerzőt műve címétől, hogy ilyenféle tévedéseket kizárjanak. A válogatott novellákat tartalmazó, a marosvásárhelyi Juventus Kiadónál idén megjelentetett könyvnek Donáth-Nagy György a műszaki szerkesztője, a borítólapon pedig Gyarmathy János Fényvivő című kisplasztikai munkáját látjuk. Miután az olvasó megnyugodva rájön, hogy nincs semmi hátsó szándék a szerző részéről, vagyis Rejtő Jenősen fogalmazva, önmagasztalás esete nem forog fenn, nekifoghat az olvasásnak.
Az egyedül maradás (Hangok a semmiből), a Makk-féle összeesküvés kivégzett áldozatainak emléke és Orbán Balázs rájuk való emlékezése (Postaréti Golgota), az egykori amerikás álom torzképe (Új hazában új hont…), a kommunista munkaszolgálatosság (Szívünk megszentelve az örök honvággyal), saját hazatérései a szülőfaluba (A próféták elhallgattak), a címadó novella Bözödi Györgyre emlékezése, börtönbeli kínzások (Brong a szív), a városra származott értelmiségi gyengülő kapcsolata szülőfalujával és anyjával (Nőnapi legomenon), illetve búcsúzkodás az élettől azzal, amint a minket örökre elhagyóktól búcsúzkodunk (Szikrázva szállongó) – mind olyan témák, amelyek pár évtizednyi erdélyi földi lét után ismerősek, mert valójában mindegyik írásmű azzal kapcsolatos: kik vagyunk mi, akik Bölöni Domokos novelláit olvassuk? Hogyan viszonyulunk a múlthoz, a nemzet, a nagyobb közösség történelméhez, a magunk és családunk közelmúltjához: a háborúk áldozatainak és bebörtönzöttek, kivándoroltak emlékéhez, a kisajátításokhoz, kitelepítésekhez, államosításokhoz, kuláksághoz, az egykori tündéri falvaink lassú és kínos halódásához, az összekavart, torz világunk esztelenségeihez, értéktagadásaihoz.
Legtöbb írás valós (Makk-féle összeesküvés kivégzett résztvevői, Orbán Balázs, Bözödi György, Derzsi Sándor) vagy elképzelt személyek (hősök) története, illetve azok szerepeltetése révén teszi egyedivé a sorsukat, helyzetüket megváltoztató fordulatokat. Utóbbiak hatását, következményeit az írásművek hősei csupán elszenvedik, nem alakítják, alakíthatják azokat.
Kisebb történelmi tablók, az utóbbi egy-két század kimerevített árnyképei, ám nem a történelemkönyvek lapjairól általánosítva, éppen ellenkezőleg: a környezetünk történéseiből állt össze az, amit történelemként fognak tanítani következő nemzedékeknek. Leginkább ennek és a szerző (majd talán az olvasó) átélésének tulajdonítható, hogy nem könnyed történetek. Még a realizmushoz képest is dokumentumoknak tűnnek.
Megmarad bennünk a kérdés a kis könyv olvasása után, vajon a szerző az átismétlés, mások számára a tudomásulvétel miatt írta le? Részben alkotói fikciók, ám több bennük a többség által nem ismert részlet. Tehát egyfajta ismeretközlés? Az emlékezés köpönyegével leterítve? Vegytisztán egyik sem, és mégis mindegyikből van a novellákban.
Furcsa dolog ez az irodalom, és főleg az irodalmi élet. Míg egyesek csak brancsbelieknek osztják a lecsöppenthető pénzeket, hogy ösztöndíjas alkotók lehessenek viszonossági alapon majd ők is, egy pályája javát már lefutó, de sosem futtatott szerző előáll, és nem maga szobrának talapzatát kezdi intézgetni, mint az ügyeskedőktől látjuk, hanem újból fölemel nemzedéknyi ideje égbe szállt írót, költőt, tudóst, kicsi székely falu nagy emberét. Akit az idősebb nemzedék Jakab úrként ismert. Meg más kis embereket, nagy hősöket. Kinek megadatott az erdélyi magyar és főleg székely sorsra való rálátás, az jól tudja, hogy nem csupán a nagy ember nagy ember, hanem az is, aki másokat fölemel. Ez esetben a címre és a legtöbb írásra utalva egészen pontosan ez a kiegészítés kívánkozik ide: visszaemeli őket, magasra, ahol korábban is voltak.
Ilyenféle könyv Bölöni Domokos új novelláskötete, erősítse meg a fönnvaló a hangját!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
