2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A közszállítás mint az élhető város jelképe

Elég körülnézni Marosvásárhely utcáin, van egy visszatérő motívum mindenhol: az autók. Esőben vagy télen, amikor hideg van, még többen használják a járműveiket. Pedig a közszállítás is sokat fejlődött. Új elektromos, hibrid és dízelbuszok érkeztek a városba, nyáron működik bennük a légkondicionálás, a hideg időszakban pedig a fűtés. Ennek ellenére még mindig sokan arra szavaznak, hogy saját autóval járnak. A nagy forgalom, a dugók pedig nemcsak hogy kellemetlen látványt nyújtanak, hanem szennyezetté és bizonyos szinten élhetetlenné teszik a várost.

Ahhoz, hogy az emberek letegyék az autót, és a tömegközlekedést válasszák, szükség van arra, hogy a buszok kényelmesek és megbízhatóak legyenek, illetve sűrűn járjanak, vélekedett Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) első vezérigazgatója, Magyarország volt közlekedésért felelős államtitkára. A szakember a DeepDive-on lapunknak elmondta, hogy olyan várost kapunk, amilyent terveztünk, a megfelelőek az úgynevezett 15 perces városok lennének. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb negyedórányi gyaloglásra mindent megtalálunk: iskolát, üzletet, zöldövezetet, gyógyszertárat és minden egyebet, amire szükségünk lehet. Ha ez nem történik meg, az emberek autóval fognak közlekedni, a végeredmény pedig egy élhetetlen város lesz, mutatott rá Vitézy Dávid, aki kiemelte, hogy meglátása szerint Marosvásárhelyt nem fenyegeti ez a veszély.

A szakember arról is beszélt, hogy azok a városok, ahol nők sétálnak az utcán, biztonságosak, ez a tényező hat az emberek biztonságérzetére. Számos kutatás megjelent a témában, amelyek alátámasztják, hogy azokban a városokban, ahol a nők sétálnak, nagyobb a biztonság, ebből kifolyólag pedig élhetőbbek.

Tömegközlekedési szempontból Vitézy Dávid azt is elmondta, hogy Marosvásárhely elég nagy ahhoz, hogy helye legyen benne a villamosnak vagy a trolibusznak. A kötött pályás közlekedés a város dinamikáját is megváltoztatja, a vonalak mentén negyedek épülnek ki, vállalkozásokkal, ezáltal pedig még élhetőbb lesz egy város.

Ugyanakkor „tömegközlekedni” nemcsak a városokban lehet, nagyobb távolságokra ott vannak a vonatok, amelyek esetében szintén fontos a megbízhatóság, a kényelem, a pontosság és a biztonságérzet. Legyen szó bármilyen közszállítási eszközről, ha az emberek nem érzik magukat rajta biztonságban, attól tartanak, hogy kirabolják őket, akkor az autót fogják választani, akkor is, ha lassúbb és drágább, emelte ki Vitézy Dávid. A vonatok kapcsán a szakértő elmondta, hogy sokkal jobb ezeken eltölteni az időt, mint egy autóban vezetve. Ezzel együtt is azok, akik ezt a szolgáltatást választják, kell tudják, hogy mikor érkeznek a célállomásba, vagyis pontosak kell, kellene legyenek a vonatok.

Az autó és a tömegközlekedés közötti választás idő és pénz kérdése. Ha olcsóbb a tömegközlekedés, akkor nagyobb arányban fogják azt választani, ha drágább, de cserébe gyorsabb, mint autóval, akkor is többen fogják letenni mellette a voksukat, hiszen az idő pénz, mondta a volt államtitkár.

A városokbeli közszállítás esetében viszont nem az ár és a gyorsaság a fő szempont. Ha valaki el kell jusson egy bizonyos helyre, és azt látja, hogy autóval gyorsabb lenne, de tudja, hogy nincs ott parkolóhely, és rengeteget kell keresgéljen, ameddig le tudja tenni az autóját, akkor lehet, hogy inkább a tömegközlekedést fogja választani, erre rásegít, hogy a parkolójegyek egyre többe kerülnek, mondta Vitézy Dávid.

A szakember a parkolóházak, mélygarázsok tekintetében arról számolt be lapunknak, hogy ezek csak arra ösztönzik az embereket, hogy autóval járjanak, ezáltal pedig élhetetlenebb lesz egy város. Ugyanakkor a Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatója szerint jó kompromisszum, hogyha megépül egy mélygarázs, parkolóház, akkor a felszínen felszámolnak parkolóhelyeket, és zöldövezeteket vagy sétálóutcákat alakítanak ki.


Vitézy Dávid
 Fotó: Metz Balázs


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató