Kincsünk: a szó
2011-05-20 11:44:56
- Kuti Márta
Angliában és főleg Londonban meg környékén utazgatván felmerült bennem a kérdés, vagy inkább a kíváncsiság tette, hogy nyomozzak, miért is egynyelvű ország a brit szigetek, Írországról nem is szólva, ahol szintén angolul beszélnek.
Angliában és főleg Londonban meg környékén utazgatván felmerült bennem a kérdés, vagy inkább a kíváncsiság tette, hogy nyomozzak, miért is egynyelvű ország a brit szigetek, Írországról nem is szólva, ahol szintén angolul beszélnek.
Nagy-Britanniáról talán tudjuk, hogy Skóciának és Angliának egykori neve a gaelben Albion.
A gael nyelvek családjába tartozik az ír, a skót gael (gáidhlig) és a manx. Ezek kelta nyelvek, a történelem során kihaltak, s a gael helyét szép lassan a brit vette át.
A szigeten gaelt és britet beszéltek hajdanán, az első kihalt, maradt a másik, és most már nemcsak a szigetet, de uralja az egész világot.
Mégis, az írek ébresztik anyanyelvüket, és példájuk számunkra is hasznos tanulság, amikor kényelemből oly könnyen mondunk le a magyar nyelv használatáról.
Az ír példa arra, mi lehet a sorsunk, ha nem vesszük komolyan minden szinten az anyanyelv-használatot.
Mindenki olvashatja a Wikipédiában: „Az ír nyelv kötelező tantárgy az államilag támogatott ír iskolákban, ami természetes is lehetne, de nem az, hiszen a lakosság nagy része angol ajkú. Van néhány iskola, ahol a tanítás nyelve is az ír, ezeket gaelscoil-nak, »gél iskolának« hívják. Bár az elmúlt 50 évben valamelyest emelkedett a nyelvet használók száma, túlzott bizakodásra nem ad okot, hogy az íreknek mindössze 20%-a állítja, hogy tud írül (bár valamennyien tanulják gyerekként). Bizonyos foglalkozást űző emberektől, elsősorban a közszférában dolgozóktól megkövetelik a nyelvismeretet. Például – elvileg – nem lehet postás, aki nem tud írül, hiszen nem tudna elolvasni egy ír nyelvű címzést a borítékon.”
A görög után ír nyelven maradtak ránk a legrégibb írott emlékek Európában. Az ír szigeten a nyelv története több mint háromezer évre nyúlik vissza. Legkorábbi emlékeit egyfajta rúnaírás őrizte meg.
Mint az angol és ír történelemben annyi mindenben, az ír nyelv elsorvasztásában is a hatalom, a híres-hírhedt VIII. Henrik a ludas, valamint Cromwell, akiknek tiltó intézkedései következtében az ír nyelv kezdett visszaszorulni, nyugatabbra húzódni, miközben egyre nagyobb területet nyert az angol. Ennek ellenére egészen a 19. századig az ír volt a szigetország uralkodó nyelve.
Az angolok meghonosította oktatási rendszer tiltotta az ír nyelv használatát, és kizárólag az angolt engedélyezte (nem ismerős?), a nagy éhínség okozta népességfogyás és kivándorlás siettette a nyelv visszahúzódását. Az ír politikusok is úgy vélték, hogy az ír nyelv 'zsákutca' és az angol jelenti a jövőt. A kor- és nyájszellemnek megfelelően sok szülő is az angol felé orientálta gyerekeit, írül beszélni szinte szégyen volt, s ez a tendencia a függetlenség elnyerése után is tovább folytatódott. Nem véletlen és szomorú is, hogy a nagy ír írókról, költőkről azt hisszük, angolok, holott írek (Jonathan Swift, James Joyce, William Butler Yeats, Oscar Wilde, George Bernard Shaw, Samuel Beckett), s mind angolul írtak.
Mint annyi mindenben a haladás terén, az ír gael nyelv megmentésére tett első lépéseket is a 18. század végén az ír protestánsok támogatták. 1893-ban alakult meg a Gael Liga (Conradh na Gaeilge), ami elindította a Gael Ébredést. Népszerűsítő kiadványaik hatására egyre többen kezdtek írül tanulni, nemcsak a szigeten, de a kontinensen is.
1914 óta az ír anglikán egyház is támogatja az ír nyelv használatát az istentiszteleteken. Az 1960-as második vatikáni zsinatot követően az Írországban vezető szerepet betöltő római katolikus egyház is írül és angolul miséz a korábbi latin helyett.
Sajnos mindez nem sokat lendített a 20. században az ír nyelv elterjedésén és hivatalossá tételében. A politikai akarat hiánya, a keveredés, vegyes házasságok és beköltözés háttérbe szorította, és ma Írországnak nincs anyanyelve, a hivatalos nyelv az angol, bár próbálják menteni, ami menthető. Egyelőre kevés sikerrel.
