Kik vagyunk a vizsgaszámok mögött?

A 2019–2020-as tanévben vezették be azt a tanügyi rendeletet, miszerint csak a felvételiző diákok láthatják a saját vizsgajegyüket. Ezt a fajta intimitást úgy tudták biztosítani, hogy minden tanuló külön vizsgaszámmal rendelkezett, mellyel a későbbiekben be tudott lépni a tanügyminisztérium oldalán erre a célra létrehozott felületre. A rendszer az idei tanévben is így működött. 

Elsőre nyugtatóan hat a tudat, miszerint nem fogja ország-világ tudni a vizsgákon elért jegyünket/pontszámunkat. Vajon tényleg csak jó oldala van ennek? Példának okáért, egy most ballagott nyolcadikos diák számára valóban csak az évnyitón hull le a lepel társairól? Hasonló a kérdés az egyetemisták körében is. Mennyire ad lehetőséget a kódok sorozata arra, hogy megtaláljuk, a későbbiekben megismerjük osztálytársainkat/évfolyamtársainkat? 

A témáról Kutasi Csengét, a marosvásárhelyi orvosi egyetem leendő elsőéves hallgatóját és Fodor Andreát, a Liviu Rebreanu Általános Iskola idén ballagott nyolcadikos diákját kérdeztük. 

– Hova felvételiztetek?

Andrea: Már ötödikes korom óta a Bolyaiban szerettem volna folytatni a tanulmányaimat. Egyetlen nehézség az évek folyamán az volt, hogy mindig kérdéses volt a vizsga milyensége, hiszen én is annak a bizonyos első generációnak a tagja vagyok, amely már más tanterv szerint tanult, más volt a vizsgák anyaga. Ennek ellenére elértem a célomat, ősztől a Bolyai Farkas Elméleti Líceum természettudomány, intenzív angol–német szakán folytatom a tanulmányaimat. 

Csenge: Számomra is már egy régóta megfogalmazódott álom volt, hogy orvos lehessek. Körülbelül hetedik-nyolcadik osztályban tisztult le bennem, hogy leginkább a bőrgyógyászat érdekel a szakmán belül. A július 25-én lejáró felvételi után sikerült bejutnom a marosvásárhelyi orvosi egyetem általános orvosi karára.

– Melyek voltak az előnyei és a hátrányai a kódolásos rendszernek?

Andrea: Én örültem ennek a módszernek, bár az elején furcsának tűnt. Teljes mértékben hasznos, olyan szempontból, hogy megőrzi anonimitásunkat, megóv az esetleges megbélyegzéstől, melyet egy netalántán bekövetkező rossz eredmény után ragaszthatna ránk a társadalom. Hátránynak mondanám, hogy hosszú ideig rejtély marad, hogy kik is lesznek az osztálytársaink a továbbiakban. 

Csenge: Szerintem ez a módszer felfogható pozitívumnak és negatívumnak is, annak függvényében, hogy az érem melyik oldalát nézzük. A kódok egyfajta biztonságot nyújtanak a külvilágtól, viszont egyúttal azzal is jár, hogy minden ismerőst, családtagot külön kell értesíteni az eredményről. 

– Sikerült felvenni a kapcsolatot az évfolyamtársakkal/csoporttársakkal?

Andrea: Még én sem tudom, hogy kik lesznek a társaim az elkövetkezendő négy évben. Persze, ismerek diákokat a régi sulimból, akik szintén bejutottak a Bolyaiba, de többségük kiléte még titok. Már nagyon várom, hogy ezekre a titkokra mihamarabb fény derüljön. 

Csenge: Az egyetemen ez teljesen másképp lesz. Míg egy kilencedikes osztályban van 28–30 diák, addig nálunk évfolyam van, az általános orvosi szakon 120-an leszünk. Ez a sok diák valószínűleg nem fog egy olyan közösséget alkotni, mint a líceumban, lesz, akivel az egyetem elvégzése után sem sikerül igazán kapcsolatba kerülni. 

– Andrea, mit gondolsz, mennyire fontos, hogy egy líceum előtt álló diák ismerje leendő osztálytársait?

– Mindenképp hasznos, hiszen a kilencedik osztály az „első benyomás” éve. Sokkal egyszerűbb a diáknak, ha a társainak már mutatott magából egy darabot még a tanévkezdés előtt. Emellett az osztályfőnöknek is lesz egy alapja, amire építeni tud a későbbiekben. 

– Hogy látod, Csenge, ugyanez a helyzet az egyetem előtt állóval is?

– Úgy látom, magamból kiindulva, hogy azok, akik ide bejutottunk, elég hosszú utat tettünk meg, rengeteget tanultunk. Nekem nem az lesz az első a nyár hátralevő részében, hogy embereket ismerjek meg az ország különböző pontjairól, hiszen később úgyis csoportokra leszünk osztva. 

– Voltak-e, és ha igen, milyen segítségek játszottak szerepet abban, hogy megismerjétek társaitokat?

Andrea: Igen, természetesen voltak, erre a legkézenfekvőbbek a különböző közösségi médiák oldalai, például az Instagram. Ennek ellenére én inkább a személyes ismerkedésben bízom, bár tekintettem meg én is ilyen felületeket. 

Csenge: Számunkra eddig az egyetlen ilyesfajta segítséget a Facebook adta, ahol már létre van hozva egy csoport az évfolyamunknak. Itt egyelőre csak pár fontos információt osztunk meg a többiekkel.

– Mit gondoltok, hogy fogjuk kezdeni az évet? Online vagy offline?

Andrea: Nagyon bízom a szemtől szembeni találkozásban. Jelenleg nem tűnik annyira riasztónak a járványhelyzet, mint tavaly ilyenkor. Mindemellett úgy gondolom, hogy tartalmas négy év elé nézek. 

Csenge: Én is bízom a személyes találkozásban, és abban, hogy így kezdjük az évet. Ha netán mégis online-ba kerülnénk, szerencsére még mindig ott lesznek a gyakorlati órák, amelyeket egy képernyő előtt már nem olyan egyszerű kivitelezni.

Forró-Bathó Eszter-Anna