2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A korábbiaknál nagyobbak az idei aszálykárok

A nagy hőség, ami a városokban is jelen van, a mezőgazdaságban a gazdáknak is komoly fejtörést és problémákat okoz. Az idei évben, a tavalyihoz képest, nagyobb károkat kellett elkönyveljenek a gazdák, különösen az ország déli, délkeleti régióiban, illetve a moldvai térség egyes részein.

 Amikor aszálykárról beszélünk, az azt jelenti, hogy az adott terület legalább 30%-án a forróság és a csapadékhiány miatt nem lett termés, ha 30% alatt van ennek a mértéke, akkor terméskiesésről van szó, ezért nem jár kártérítés – mondja Könczei Csaba parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus. Erdélyben csak kismértékben van aszálykár. 

A székelyföldi régióban nem is volt olyan gazdaság, ahol az aszály terméskiesést okozott. 

Azokon a területeken, ahol az aszálykár meghaladja a küszöbértéknek számító 30%-ot, kártérítést kapnak a gazdák. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium hektáronként 200-230 eurós kártérítést fizet. Ez az összeg nagyjából arra elég, hogy az adott területre fordított befektetés megtérüljön, azonban ez nem fedi a gazdák munkáját, így nem lesz nyereség. 

Könczei Csaba szerint a kártérítésnél ezt is figyelembe kellene venni.


  Fotó: Nagy Tibor (archív)


Ha a gazdaságokban a kár felbecsült mértéke meghaladja a 30%-ot, a gazdának a mezőgazdasági igazgatósághoz kell fordulnia. A bejelentés után a kárfelmérő bizottság megállapítja és felméri a kárt. Sajnos az időjárás-változás miatt egyre nagyobb a szárazság az országban, és évről évre több mezőgazdasági területet érint. Ezért is fontos a gazdák kompenzációja, amiért nagy összeget irányzott erre a célra a mezőgazdasági minisztérium. A hazai szaktárcán kívül a gazdák az Európai Uniótól is számíthatnak segítségre, ugyanis Florin Ionuţ Barbu mezőgazdasági miniszter az Európai Bizottságtól kért sürgős kártérítést az aszály sújtotta gazdák támogatására. Az Európai Bizottság tavaly átutalt támogatást az érintett országoknak. Az előző évben összesen 430 millió euróval támogatták az európai gazdákat, ebből 30 millió euró jutott a romániai mezőgazdászok számára. Erről májusban döntöttek, mivel 2023-ban a tavasz és a nyár eleje aszályos volt. Az idén az időjárás szempontjából jól indult a mezőgazdasági év, viszont nyáron szárazság lett, amely most is tart – tájékoztatott Vincze Lóránt EP-képviselő. A politikus kérdésünkre elmondta, minden bizonnyal idén is lesz kárterítés. A minisztérium 75 millió euró körüli összeget kér a Bizottságtól, amelyet közvetlenül a gazdáknak fizetnének ki. Nem valószínű az, hogy az Európai Bizottság ezt az összeget megadja, ugyanakkor lehetőséget ad arra – mivel a mezőgazdaság uniós szakpolitika –, hogy a hazai költségvetésből kiegészítsék azt a támogatást, amit az EB biztosít. A tavalyi döntés értelmében a hazai költségvetésből az EB által odaítélt összeg háromszorosát is ki lehet fizetni a gazdáknak. A romániai mezőgazdászoknak az idén is komoly esélyei vannak arra, hogy támogatást kapjanak az Európai Bizottságtól, és mindenképpen jó döntés volt a minisztérium részéről, hogy időben jelezte a problémát. Szeptemberben lehet bejelentésre számítani a támogatás kapcsán, de komoly lobbitevékenységre lesz szükség a mezőgazdasági miniszterek értekezletén, illetve az Európai Bizottságban is, hiszen minden évben kártérítést nyújtanak az aszálykár sújtotta tagállamoknak. Az esetleges szeptemberi bejelentés után adminisztrációs okok miatt októberben lehet számítani a kifizetésekre. A 75 millió eurós igénylés kapcsán Vincze Lóránt azt is elmondta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy ez csak egy becslés volt a mezőgazdasági miniszter részéről. Lehet, hogy a valós helyzet rosszabb. A betakarítás után részletesebb felmérés készül, amiből kiderülhet, hogy az igényelt összeg még akár nőhet is, ezért kell pontosan felmérni a helyzetet, és ennek megfelelően igényelni a kártérítést – magyarázta az EP-képviselő.

Jelenleg egy olyan időszak van, amikor nagyon sok politikus megfordul Brüsszelben, mivel most zajlanak az egyeztetések a bizottsági portfóliókat illetően. Ez pedig jó lehetőség arra, hogy más területeken is alkukat kössenek, pénzösszegeket igényeljenek. Ezt az alkuidőszakot Romániának is hatékonyan kellene kihasználnia azért, hogy a hazai gazdák is nyertesei legyenek az egyeztetéseknek – hangsúlyozta Vincze Lóránt.

Tavaly az ukrajnai gabonabehozatal okozott gazdasági nehézséget a piacon, nem kizárt, hogy az idén másként alakul a helyzet, és szükség lesz az importgabonára azért, hogy az ország fedezni tudja a hazai fogyasztást, de csak akkor, ha valóban olyan rossz lesz a termés, ahogyan ezt egyesek előrevetítik. Nem kizárható az sem, hogy az ukrajnai gabonaimport is terítékre fog kerülni a bizottsági tárgyalások során, de ezzel együtt is, Vincze Lóránt szerint, a romániai gazdáknak nagyon jó esélyük van arra, hogy közvetlen támogatást kapjanak Brüsszelből a kieső termékmennyiségek kompenzálására.

*

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium meghosszabbította az aszálykárigénylésre a benyújtási határidőt augusztus 19-én éjfélig. Azért hosszabbították meg a korábbi augusztus 15-ei határidőt, mert ez Nagyboldogasszony ünnepére, hivatalos munkaszüneti napra esett. 


  Fotó: Nagy Tibor (archív)



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató