2026. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Nemzetek Ligája 2026/27-es idényének csütörtöktől szombatig tartó első fordulójával közvetetten megkezdődik a 2028-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezősorozata is.

Ebből a sorozatból ezúttal is pótselejtezős helyet lehet kivívni azoknak a csapatoknak, amelyek 2027-ben kudarcot vallanak a hagyományos kvalifikáció során, csakhogy a korábbi kiírásokkal ellentétben ezúttal nem egyértelmű, ez hány válogatottat jelent. Ennek az oka, hogy az európai szövetség csak két helyet biztosít a két év múlva esedékes kontinensviadal négy házigazdájának – Anglia, Skócia, Wales, Írország –, ezért valamennyi elindul a selejtezőben, de nem mindegy hány jut ki közülük a pályán elért eredményeivel. Ezen múlik ugyanis, hogy a pótselejtezőben kettő, három, vagy négy fennmaradó hely lesz-e kiadó. A különböző forgatókönyvek alapján legalább négy, legfeljebb kilenc pótselejtezős helyet osztanak ki az NL eredményei alapján.

A hagyományos selejtezők decemberi sorsolásán 12 csoportba osztják majd a résztvevőket, az első helyezettek és a nyolc legjobb második egyenes ágon kijut az Eb-re, a négy legrosszabb második pedig pótselejtezős lesz. Az NL-ben csoportgyőztesként lehet pótselejtezős helyhez jutni, de ha velük nem éri el a kellő létszámot a mezőny, akkor azt az NL-rangsorban legelőkelőbb helyen végzett csapattal, csapatokkal töltik fel.

A Nemzetek Ligája küzdelemsorozata továbbra is négy osztályban zajlik, a magyarok az élvonalból kiesve a B divízióban szerepelnek, a románokhoz hasonlóan, akik viszont a sikeres C divíziós szereplést koronázzák meg ezzel. Az A osztályban a négy csoport első két-két helyezettje a márciusi negyeddöntőbe jut, a harmadikok osztályozót vívnak, a negyedikek kiesnek. A B divízióból a csoportelsők az élvonalba kerülnek, a másodikok a feljutásért, a harmadikok a bennmaradásért játszhatnak márciusban, a negyedikek pedig a harmadik vonalba esnek.

Az első fordulóban rögtön nagy rangadókat rendeznek, ugyanis szombaton a vb-bronzérmes Anglia fogadja a világbajnok spanyol együttest, ma pedig a holland-német összecsapás és a norvég-dán skandináv derbi ígérkezik izgalmasnak.


Televíziós közvetítések

* 19.00 óra, DigiSport 2, Prima Sport 1: Andorra – Málta

* 21.45 óra, DigiSport 1, Prima Sport 1: Hollandia – Németország

* 21.45 óra, DigiSport 2: Portugália – Wales

* 21.45 óra, DigiSport 3, Prima Sport 3: Norvégia – Dánia

* 21.45 óra, DigiSport 4, Prima Sport 4: Szerbia – Görögország

* 21.45 óra, Prima Sport 5: Ausztria – Izrael

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató