2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Késés és járatkiesések

Október végén bejelentették: 5 lejre emelkedne az autóbuszjegyek ára Marosvásárhelyen, ha a tanácsosok elfogadják az erről beterjesztett határozattervezetet – derül ki a helyi önkormányzat Facebook-bejegyzéséből. Vajon ez egyenesen arányos a járatok csökkentésével? Egyelőre drágulás nincs, kimaradás azonban egyre gyakrabban… 

Marosvásárhelyen több mint tizenhárom év után tervezik emelni az autóbuszjegyek árát. Az új javaslat szerint több mint kétszeresére drágulnának a marosvásárhelyi buszjegyek. A helyi önkormányzat honlapján megjelent tájékoztatás szerint az áremelést a szolgáltató kérte, egyelőre még várják a tanács jóváhagyását. Városunkban egyébként 2011-ben emelkedett utoljára az autóbuszjegy ára, 1 lej 50 baniról 2 lejre. Ha az inflációt figyelembe vesszük, a 2011-es 2 lej mai értéke nagyjából 4 lej 53 bani. 

Tatár Béla, a marosvásárhelyi közszállítási vállalat igazgatója kijelentette, hogy még az 5 lejes jegyekkel sem lehetne fedezni a kiadásokat! Elmondta: 2024-ben az utazás egy kilométeren 12 lej 60 baniba kerül, ami szinte kétszer annyi, mint 2020-ban, amikor egy kilométer csak 7 lej 46 baniba került. Hozzátette, a jelenlegi számítások szerint egy jegy 6 lej 82 baniba kellene kerüljön. (Feltételezem, ezzel olyan közszállításunk lenne, mint a kínaiaknak, még a másodperc is egyezne, de ez mellékes.)

Bevallom, enyhén szólva meglepődtem a 7 lejes áron. Nem voltam rest, kutattam az árak után… A fővárosból, vagyis Bukarestből, volt színész-évfolyamtársam a következőről tájékoztatott Facebook Messengeren: 

„Egy jegy 3 lej, ami 1 és fél órát érvényes bármelyik járatra, ami az STB-hez (szerk. megj. Societatea de Transport Bucureşti) tartozik (kvázi minden, kivéve a metró és a vonat, ami kivisz a reptérre).” Nagyszebenben is hasonló a helyzet – tette hozzá.

Egyébként, ha a 24pay alkalmazást kezdem böngészni, bizony igencsak magasnak minősül ez a marosvásárhelyi 5 lej, hát még a 7! Székelyföldön, pontosabban: Sepsiszentgyörgyön 2 lej 50 baniba kerül egy utazás – amennyiben a jegyet automatából vagy alkalmazáson keresztül vásárolja meg az utas, ha a sofőrnél kéri, ugyanaz a jegy 5 lejbe kerül.   (Hogy miért drágább a sofőrnél a jegy? – fedje ezt a balladai homály…) Nagyváradon szintén 3 lej a jegy, ha a járműben vásárolja meg az ember, és ugyanennyi Kolozsváron is, leszámítva a papíralapút, ami 6 lej a buszon. Csíkszeredában 4 lej a jegy, nyugdíjasoknak 2 lej. Ha az utas SMS-üzenetben fizet, 0,80 és 1 euró között mozognak az árak – már ahol van ilyen lehetőség. 

Az új rendelet elfogadásával természetesen a bérletek ára is szinte duplájára emelkedne városunkban: az egynapos bérlet 5 lejről 15 lejre, a minden vonalra érvényes, ám fél hónapos bérlet ára 50 lejről 90 lejre emelkedne, a minden vonalra érvényes 1 hónapos bérlet 80 lejről 150 lejre, a jogi személyeknek ugyanez 100 lejről 180 lejre emelkedne. 

„Ma Marosvásárhelyen már nem gyúlnak meg a buszok, modern, korszerű tömegközlekedéssel rendelkezünk” – nyilatkozta Soós Zoltán polgármester áprilisban. Egyetértek: a buszok újak (számunkra), tiszták, egyelőre a huligánok jóvoltából nincsenek kidekorálva különböző egyezményes jelekkel, nem esnek szét, hallom a gondolataimat is „fedélzeten”, van légkondi, melegítés; egyszóval a mai tömegközlekedés Marsovásárhelyen civilizált, embernek való – csakhogy egyes járatok olyanok, mint Columbo felesége; mindenki tudja, hogy van, de ritkán látjuk: például a 32-es, 6-os, 12-es. A minap, de ez egy példa a számtalan közül, közel egy órát álltam a megállóban (nem, nem Csiperkepusztán), de a 32-es nem érkezett meg. Már régen jelezték az ismerősök, hogy meg kell nézni a „programot” – most gondolhatják, én sem az éjszakai telepatikusra hagyatkoztam soha… A transportlocal.ro szerint a 32-es hétköznapokon, a Shopping City irányából a következő időpontokban indul: 07:30, 07:50, 08:10 és 08:40. A moovit.app ennyit sem ír, csak azt, hogy: „Frecvență (min) 20-30”, hétköznaponként 05:05-től 22:05-ig. Aztán úgy 20-30 percenként, mikor hogy sikerül. Ja, azért választottam ki ezt a fenti négy időpontot, mert én 07:43-kor értem ki a megállóba, és 8:38-kor hívtam taxit, ugyanis a 32-es járat 20-30 perces gyakoriságát elnyelte a huzat. Vagy érzékcsalódás áldozatává váltam, miközben Vásárhelyre költözött a délibáb a Hortobágyról, és indokolatlanul zúgolódott körülöttem 8 ember, akik épp dolgozni siettek, és kénytelenek voltak drágábban, taxival városnézőbe indulni – akárcsak én, közel egyórányi várakozás után. 


                      Fotó: Nagy Tibor  (archív)


Egyébként nem ez az első alkalom, hogy közel egy órát várakoztam a megállóban, de ezúttal megtanultam: nem töltök el fölöslegesen 45 percet a -4 fokban, egyből taxit hívok, úgyis nagyok a kiadások… Legkevesebb 7 lejes jegyre lenne szükség, de egyelőre csak 5 lejre kellene emelni. 2 lejért pontosan, szép, új busz nem mindig tud jönni. Csak a munkáltatóink értsék meg, ha valaki minden második reggel elkésik… Ha nem, majd megyünk a közszállítási vállalathoz forgalmistának vagy órának – csak hogy jó legyen a forgalom, s az indulás is időben történjen. És igen, tudom, hogy folyamatosan útkarbantartási munkálatokat végeznek, nincs speciális buszsáv, kicsi a város, ötször annyi autó van, mint amennyi kéne, rengetegen nem ismerik a közlekedési szabályokat: például azt, hogy a busznak mindig elsőbbsége van. Elismerem, Soós Zoltán polgármester rengeteget tett, és még többet fog tenni ezért a városért – meghajtom előtte fejemet! De ezek a fránya buszok!

Szóval hogyan lehet elérni munkába, egyelőre még 2 lejért, ha két járatot elvisz a novemberi friss huzat? Mert hajlandó vagyok 10 lejt is fizetni, csak ne kelljen 45 perceket állnom azért, hogy később úgyis taxit hívjak… Mert a helyi tömegközlekedést szeretném támogatni, de egyre kevésbé sikerül. Ha a 2 lejes jegyekkel nem sikerül fedezni a kiadásokat, kimarad néhány járat? Mert így lehet spórolni? Mert igazán szeretnék tömegközlekedéssel utazni, mint ahogyan Kolozsváron is tettem. Ahol akkor még 2 lej 50 bani volt a jegy, elektronikus kijelző mutatta az autóbuszok érkezését, soha nem rohantam, mert 5 perc múlva jött a másik társasgépkocsi, és ha netán kiesett volna egy járat, a kivetítőn azonnal jelezték. Egy sokkal nagyobb városban, néhol keskenyebb utcákon (!), de mi tagadás, kialakított speciális sávokkal (!), 2 lej 50 baniért, ma ugyanazért a szolgáltatásért 3 lejt fizetnek. Mi egyből duplázni szeretnénk. Kis közösség nagy álmokkal?! Rendjén is van. De egyelőre itthon egy kilométert is rohanok, ha látom a jármű számát, hallgatok, ha arcomba csapja a járművezető az ajtót, kiállok 15 perccel hamarabb, hogy ne menjen el a busz, mert ugye „20-30 percenként jár, így kábé, mondjuk, nagyjából, hozzávetőleg, aproximatív”, jegyet is vásárolok, főleg a vezetőtől, mert a kártyás leolvasó kicsit megy is meg nem is. Azt is tudom: Marosvásárhelyen hétvégén díjmentes bárki számára a tömegközlekedés! Én fizetek szívesen hétvégén is, akár 7 lejt, 10-et, csak hétköznap tudjak eljutni A-ból B-be a közzétett menetrend szerint, kevesebb mint 45 perc várakozási idővel. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató