2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Van egy műfaj, amiben hosszú távon is toronymagasan verjük a teljes európai mezőnyt. Ez az adócsalásnak az a része, amelyet az uniós hatóságok is kiemelten figyelnek. És talán van rá halvány remény, hogy végre megkíséreljék a honi hatóságok is szétfoszlatni ezt a kétes dicsőséget, ha nem is jószántukból.

A kormány hírhedt megszorító programjáról szóló törvény államfői aláírásával szinte egy időben kapott bővebb médiateret a napokban egy uniós jelentés. Mivel a tagállamok adóbevételeinek nagyságrendileg negyedét teszi ki a hozzáadottérték-adó (héa – sokan áfának is hívják), a brüsszeli szakértők évente jelentést tesznek közzé az uniós szintű behajtási adatokról. Ezekből ismételten kiderül, amit már itt is többször említettünk, hogy szép hazánk ennek az adótételnek nagyságrendileg az egyharmadát nem tudja behajtani. A mostani dokumentum szerint konkrétan 2021-ben 9 milliárd eurót veszített a román államkassza ezen, ami például az idei teljes évre prognosztizált költségvetési hiány mintegy fele. A behajtandó héa 36,7 százaléka veszett el abban az évben, amivel például toronymagasan vertük a 25 százalékot vesztő, ebben a kétes rangsorban második máltaiakat is, és ez az adat durván hatszorosa az uniós szintű 5,3 százalékos héaveszteségnek. Ebben a helyzetben semmi újdonság nincs, az uniós csatlakozásunk óta talán volt egy év, amikor ebben a csalóversenyben a stabil második máltaiak egy paraszthajszállal megelőztek, de egyébként sehol a földrészen nem lopnak annyit ebből az adóból, mint az ügyeskedők számára a korlátlan lehetőségek hazájának számító országunkban.

Ami figyelemre méltó ebben a jelentésben, hogy szép bürokrata szlengben körülírva, de valójában leszedik a keresztvizet a regáti illetékesekről a jelentés készítői. Tisztán és világosan benne van, hogy miközben azok az országok, ahol szintén magas volt ez az adócsalás régebb, jelentősen javítottak a behajtási adataikon az utóbbi években, mi vagyunk az egyetlen ország, ahol semmi látható előrelépés nem történt. Úgy sem, hogy az elmúlt években, amikor bővült a gazdaság, csökkentették az általános adókulcsot, és kedvezményeket is vezettek be, amiknek elvileg javítania kellett volna a behajtás hatásfokán. Azt is megállapítják benne, körülírva, hogy a politikai tényezőknek is szerepe van ebben a jelenségben.

Hozzáértőknek eddig is világos volt, hogy nem attól tűnik el évente sok milliárd ebből az adófolyamból, hogy a sarki fűszeres nem ad nyugtát, vagy a szomszéd utcai kisvállalkozó zsebre vágott készpénzért meszeli ki a nagynéni konyháját. Ennyit lopni onnan lehet, ahol ilyen nagyságrendű összegekben üzletelnek, azaz a nagyvállalati szférában és az állami megrendeléseknél, és az is kell hozzá, hogy a jelenség felett szemet hunyjanak, nyilván azt sem ingyen, hanem komoly részesedésért. Most már csak annyi kellene, hogy a jelenség ne csak az uniós szakértőket zavarja, hanem a politikai döntéshozókat is annyira, hogy szorongassák meg a honi illetékesek érzékeny testrészeit. Erre jó ürügy is adódhatna a jövő évi európai választások és vezetőcserék idején, de mivel azok az illetékesek is politikusból vannak, sok reményt nem érdemes ehhez fűzni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató