2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két vásárhelyi produkció a DESZKA Fesztiválon!

 A kortárs magyar dráma seregszemléjeként nyilvántartott XI. DESZKA Fesztivál március 27-én, a színházi világnapon nyitotta meg kapuit a debreceni Csokonai Színházban.

 A kortárs magyar dráma seregszemléjeként nyilvántartott XI. DESZKA Fesztivál március 27-én, a színházi világnapon nyitotta meg kapuit a debreceni Csokonai Színházban. Az idei fesztiválprogramba huszonhat előadás került be, közülük kettő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásában – olvashatjuk a színház közleményében. 
 A Tompa Miklós Társulat Bartis Attila Rendezés című, a szerző rendezésében színre vitt drámáját mutatja be, míg a Liviu Rebreanu Társulat Székely Csaba: :p – Patru piesuţe politice despre duşmani / Idegenek – Négy politikai gyerekdarab című, Sebestyén Aba rendezésében bemutatott színművével vesz részt a seregszemlén.
 A Rendezés ajánlója szerint a titkok mindannyiunk életében jelen vannak. Ott keringenek körülöttünk: visszhangjuk a falból árad, képmásuk a tükörből. Mi pedig néha szeretetből elhallgatjuk őket, máskor munkaköri kötelességből vagy egyszerűen önszántunkból vallunk róluk. Szerintünk. De ez a saját igazságunk. Egyedül az életben maradás ösztöne sarkall arra, hogy eljátsszuk, tekintettel vagyunk a másik igazságára. Valójában mindannyian színészek vagyunk. Egy Möbius-szalag az életpályánk, amely mindig úgy fordul, hogy le ne essünk róla. Mindeközben pedig, valamiféle rejtett csoda folytán, háromdimenziós színpaddá alakul a kétdimenziós valóságunk. Az előadás szereposztásának tagjai: Korpos András, P. Béres Ildikó, Kádár Noémi, Kiss Bora, Kilyén László, Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Csíki Szabolcs, Varga Balázs. Látványtervező: Márton Erika. Rendezőasszisztens: Kölcze Kata. Az előadás Debrecenben a Horváth Árpád Stúdiószínházban tekinthető meg március 29-én, ma 16 órától.
 A román társulat produkciója, a :p – Patru piesuţe politice despre duşmani / Idegenek – Négy politikai gyerekdarab arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ugyan nem születünk előítéletekkel, de egy előítéletekkel teli világba születünk bele, és hamar megtanuljuk, hogy kik a rossz emberek. A jók persze mi vagyunk. Jobbak vagyunk, mint „ők”, mert „ők” rosszat akarnak nekünk. És végső soron mi is rosszat akarunk nekik, nekünk viszont jól megalapozott okunk van rá. Igaz, néha tévedni is szoktunk az előítéleteinkkel kapcsolatban, és rájövünk, hogy mindaz, amit „róluk” meg „rólunk” tudunk, igazából másképp van. Vagy hogy egyáltalán nem is igaz. Ezekről az „igazakról” szól a komédia, a valóságtól teljesen elrugaszkodott négy tanítómesével. A szereposztás tagjai: Ciugulitu Csaba, Cristian Iorga, Luchian Pantea, Andi Gherghe, Raisa Ané, Loredana Dascălu és Georgiana Ghergu. Díszlet: Lokodi Aletta, jelmez: Hotykai Evelyn, zene: Cári Tibor. Rendező: Sebestyén Aba.
Az előadást a debreceni Csokonai Színház Nagyszínpadán, épített nézőtéren mutatják be március 30-án, csütörtökön 21 óra 30 perctől. A román nyelvű előadás magyar nyelvű felirattal követhető.
 Mindkét produkció szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház áprilisi repertoárján, tehát a hazai közönség is megtekintheti: a Rendezést április 3-án, hétfőn 19.30 órától a Kisteremben, a :p – Patru piesuţe politice despre duşmani / Idegenek – Négy politikai gyerekdarab című előadást április 19-én, szerdán 19.30 órától, ugyancsak a Kisteremben.
 Jegyek válthatók a színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (hétköznap 12-17.30 óra között, telefon: 0372-951.251) és a színházban működő jegypénztárban (hétköznap 9-15 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365-806.865), valamint online, a www.biletmaster.ro honlapon.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató