2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagy volt az érdeklődés a márciusi nyílt napok iránt

Az igényekhez igazodva két új szakkal – sport és edzőképző, valamint környezetmérnöki informatika – bővül a következő tanévtől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kínálata. A 2023/2024-es tanévre a négy karon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön mintegy 1500 helyet hirdetnek meg, ezek 60 százaléka ingyenes, 40 százaléka tandíj-hozzájárulásos. Alapképzésen több mint harminc, mesterképzésen több mint tíz szakra várják a jelentkezőket. A beiratkozási időszak július 3-tól veszi kezdetét.

Fotó: Sapientia EMTE

Nagy volt az érdeklődés a középiskolások részéről márciusban, amikor a Sapientia a hónap minden péntekén megnyitotta kapuit az egyetemválasztás előtt álló diákok előtt. A Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön tartott nyílt napokon a leendő hallgatók információkat szerezhettek az oktatási kínálatról, betekintést nyerhettek a gyakorlati képzés menetébe, a diákéletbe. Mind a négy helyszínen több száz fiatal látogatott el az egyes karokra, Marosvásárhelyen az öt márciusi pénteken összesen mintegy hétszáz, Sepsiszentgyörgyön négy-ötszáz diák volt kíváncsi az egyetemi kínálatra.

A korábbi, bevált szakok mellett ősztől két új szakot indít a Sapientia: Sepsiszentgyörgyön sport és edzőképző, Csíkszeredában pedig környezetmérnöki informatika szak indul, utóbbi környezeti kérdésekre specializálódott informatikusképzést nyújt – tájékoztatta lapunkat dr. Tonk Márton, az egyetem rektora. Mint mondta, a csíkszeredai kínálatban már korábban is létezett környezetmérnöki szak, viszont a környezeti, környezetvédelmi doméniumban az utóbbi évtizedekben végbement változások nyomán ezen a téren is történt egy erős informatizálódás, digitalizáció, így a munkaerőpiaci visszajelzések nyomán új szakként akkreditáltatták a környezetmérnöki informatika szakot, ami azt jelenti, hogy a tanterve a szakspecifikus informatika irányába lett kialakítva.

A Sepsiszentgyörgyön induló sport és edző szak szükségessége az utóbbi években a székelyföldi nagyszabású, sporttal kapcsolatos beruházások nyomán fogalmazódott meg. Felmerült az igény, hogy meg kellene teremteni ezeknek a fejlesztéseknek a fenntarthatóságához szükséges anyanyelvű szakképzési lehetőséget. Az új sport szakképzés öt szakosodási ágazatot foglal magába: labdarúgás, kosárlabda, atlétika, fitnesz és cselgáncs. Gyakorlatilag a harmadik félévtől lesz majd lehetőségük a leendő hallgatóknak választani ezek közül. Dr. Tonk Márton rámutatott, ennek a szaknak az indítása egy regionális fejlesztési tervbe ágyazódik be, szorosan együttműködnek az érintett városi és megyei önkormányzatokkal, amelyek a tulajdonukban lévő összes sportlétesítményt a rendelkezésükre bocsátják a gyakorlati képzésre, ezen feltételek meglétét már az akkreditálásnál is fel kellett mutatnia az egyetemnek. A rektor szerint a Sepsiszentgyörgyre tervezett új campusban lesznek saját, az egyes sportágakhoz szükséges felületek is, akárcsak a már létező agrármérnöki és erdőmérnöki szakok számára szükséges szakmai felületek. Ugyanakkor a campusba terveztek a művészeti képzéshez szükséges specifikus felületeket is, ugyanis Sepsiszentgyörgyön néhány évvel ezelőtt, a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve, elindították a magyar nyelven hiánypótlónak számító művészeti, azaz festőművész-szobrász képzést. Jelenleg ez úgy működik, hogy szerződésük van a Pécsi Tudományegyetemmel, ennek az intézménynek az úgynevezett székhelyen kívüli képzése ez, viszont az infrastrukturális hátteret a Sapientia biztosítja. Ugyanakkor a pécsiekkel közösen megteremtették azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy majd a Sapientia önálló képzésként akkreditálni tudja ezt a szakot – jegyezte meg a rektor.

Az idei év beruházási projektjeiről szólva dr. Tonk Márton kifejtette: a legjelentősebb, a legnagyobb erőforrásokat igénylő beruházás a sepsiszentgyörgyi campus, ahol az egyetem vezetősége még az idén el szeretné kezdeni az építkezést. Kolozsváron folyamatban van az egykori központi szálloda, ismertebb nevén a Melody szálló felújítása. Egy történelmi épületről van szó, amit az Erdélyi Hagyományok Házával közösen igyekeznek átalakítani az oktatásnak és kulturális, hagyományőrző tevékenységeknek megfelelővé. Emellett most zárul Kolozsvár történelmi belvárosában a Jókai utcai 5. szám alatti ingatlan külső homlokzati felújítása, ahol szakkollégiumi központot és vendégtanári lakásokat alakítanak ki. Egy másik beruházás – amelyhez a szükséges erőforrások is rendelkezésre állnak – helyszíne Marosvásárhely lesz, a koronkai campus C épülete készül majd el, amelyben laboratóriumok és szakspecifikus felületek, többek között a régóta tervezett építőmérnöki szaknak a sajátos laboratóriumai kapnak helyet.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató