2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két ősbemutató a tízéves Yorick Stúdióban

  • 2015-11-09 16:04:29

Idén tizedik születésnapját ünnepli a Yorick Stúdió. Ebből az alkalomból meglepetéssel kedveskedik a marosvásárhelyi közönségnek: két ősbemutatót tart két marosvásárhelyi szerző darabjából, egyazon napon. 
Az első esemény mindjárt egy szerzőavatás. Szabó Róbert Csaba, több prózakötet szerzője és a marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat szerkesztője először írt színpadi darabot, mégpedig rögtön rémdrámát. Hentesek című színművét Sebestyén Aba rendezi. 
A darab az egykori párizsi Théâtre du Grand-Guignol világát idézi, ahol borzongás, nevetés és csábítás kiválóan megfért egymás mellett a színpadon. A kegyetlenség napjaink egyik fő attrakciója, és mi, emberek, egyre érzé-ketlenebbek vagyunk felebarátaink szenvedései iránt. A médiának kizárólagos joga lett a vér ábrázolására. Felkészültünk-e arra, hogy halálunk egyre inkább nyilvános esemény? (Az előadás 16 éven aluliaknak nem ajánlott.)
Az előadás szereplői: Ördög Miklós Levente, Bálint Örs e.h., Gaál Attila Csaba e.h., Kovács Botond, Esti Norbert e.h., Hollai-Heiser Anna e.h., Tollas Gábor, Barabás Hunor e.h. és Horváth Anna e.h. Közreműködnek: Horváth Kriszta, Mátyási Katalin, Böjthe Róbert Zoltán, Jancsó Előd, Szabó János Szilárd.
Díszlet-jelmez: II. év, látványtervező osztály (Lokodi Anna Aletta, Szőke Zsuzsi, Nagy Eszter, Czirják Beatrix, Bereczki Botond) osztályvezető tanár Bartha József. Koreográfus: Györfi Csaba. Zene: B. Szabó Zsolt. Dramaturg, rendezőasszisztens: Nagy Sári e.h. Ügyelő: Mixtai Péter. 
 
Székely Csaba MaRó című vígjátéka Andi Gherghe rendezésében kerül színpadra. Az előadás a magyar–román viszony furcsaságait boncolgatja tíz kicsi groteszk jelenet segítségével. Az Erdélyben játszódó rövid történetekben összetalálkozik a felsőbbrendűségi tudat és a jogos igények, az önsajnálat és a valódi sérelmek, az etnikai gőg és a kisebbségi komplexus, az őszinte fájdalom és a humor, természetesen sok balhéval fűszerezve. 
Az előadás szereplői: Raisa Ané, Benedek Botond Farkas, Ciugulitu Csaba, Fodor Piroska, Hajdu Imelda e.h., Ştefan Mura és Nagy István. Látványtervező Adrian Ganea. (A közös munka során a különböző nemzetiségű alkotók nem tettek kárt egymásban.)
A két ősbemutató a Yorick Stúdió hetedik éve futó Interkulturális párbeszéd a kortárs dráma tükrében – VII. kiadás elnevezésű projektjének keretében kerül színpadra, mely a Román Nemzeti Kulturális Alap – The Administration of the National Cultural Fund (AFCN), a Bethlen Gábor Alap és Marosvásárhely Polgármetseri Hivatala támogatásával jött létre.
A Hentesek bemutatójára november 11-én 18 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió színpadán (Köteles Sámuel utca 6.). 
A MaRó a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Levél utcai Bábstúdiójában  (Levél vagy Frunzei utca 9.) lesz látható november 11-én 20 órától.
Jegyeket foglalni a 0736-350-686-os telefonszámon lehet. A foglalásokat a helyszínen, az előadások megkezdése előtt 20 perccel lehet kiváltani. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató