2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

egy időseknek, egy gyerekeknek

Kiemelt figyelmet szentelnek a szociális területnek

Rohamos fejlődésnek indult az utóbbi időben Balavásár község, egyik nyertes pályázat követi a másikat, minden finanszírozási lehetőséget igyekeznek kiaknázni. Az infrastrukturális beruházások mellett, amire hangsúlyosan próbálnak odafigyelni, az a szociális terület: két szociális projekt is körvonalazódik, két nappali foglalkoztató központ létesül a községben, egy a gyerekeknek, a másik pedig az idősek számára.

Az idősek nappali foglalkoztató központja egy teljesen új épületben kap majd helyet Balavásáron, az útkereszteződés szomszédságában lévő tömbházak mellett találtak alkalmas helyszínt erre a célra. Varga Adorján polgármester szerint régi tervük válik ezáltal valóra, hiszen azt tapasztalják, hogy sok idős él egyedül, sok esetben a gyerekeik külföldön tartózkodnak, és az időseknek szükségük van segítségre, társaságra, tevékenységekre, amelyek biztosítják számukra a mindennapi elfoglaltságot. A terv szerint a korszerű nappali központban ötven idős nappali foglalkoztatására biztosítanának lehetőséget, illetve egész napos programot terveznek, helyet kap majd benne orvosi rendelő, fizioterápiás kabinet, tornatermek, valamint étkezde is.

Legutóbbi ottjártunkkor a községvezető elmondta, hogy folyamatban van a kivitelezési terv, pici elakadás volt, ugyanis az országos helyreállítási alapból finanszírozott beruházások esetében mindig az volt az eljárás, hogy a szaktárca közvetlenül fizet a kivitelezőnek, ezúttal azonban a kiírásban úgy szerepelt, hogy előre ki kellene fizessék az önkormányzatok, és majd utólag kapnák vissza a pénzt, erre viszont nem figyeltek fel. Hargita megyében is több polgármesteri hivatal érintett, és közösen próbálnak egyeztetni a minisztériummal, hogy változtassanak a kiíráson, mivel 2,5 millió eurót egy polgármesteri hivatal nem tud csak úgy előteremteni. Varga Adorján polgármester azonban bizakodó, hogy megtörténik ez a változtatás, mivel a miniszter asszony kedvező hozzáállást tanúsított az ügyben.

Az idősfoglalkoztató nappali központ egészen egyedi elképzelés alapján működne, amire a környéken nincs példa, a községvezetés úgy tervezi, hogy reggelente felvállalnák az idősek központba való szállítását is, ott napközben programokat biztosítanának számukra, többek között gyógytorna várná őket, illetve ebédet is kapnának, este pedig hazaszállítanák őket, tehát gyakorlatilag haza csak aludni mennének. A községben több mint félszáz idős szorul segítségre, többüknek a gyerekei távol élnek, így magányosak, és otthon nehezen boldogulnak egyedül.

Az időseket célzó nappali foglalkoztató központ egy 70 árnyi területen épül meg a tömbházak mellett, parkolóval, zöldövezettel, illetve az épületet úgy tervezték, hogy majd szükség esetén könnyedén lehessen manzárdszinttel bővíteni és esetleg majd utólag idősotthonná alakítani. A polgármester hozzátette, a nappali foglalkoztató működtetését az önkormányzat szeretné kézbe venni, létrehoznának egy külön szolgálatot, amely ellátná az otthoni idősgondozást, a nappali foglalkoztatót, valamint gyerekeknek szánt délutáni foglalkoztatót, amit a szentdemeteri iskola épületében alakítanak ki. Szerződést szeretnének majd kötni az egészségbiztosító pénztárral, a szociális és gyermekvédelmi igazgatósággal, így az idősek számára minden szolgáltatás ingyenes lenne. A tervek szerint egy tízfős személyzettel mindezt meg tudnák oldani.

Egy másik nyertes projekt révén mintegy hárommillió lej értékű finanszírozást sikerült lehívni az országos helyreállítási alapból az évek óta használaton kívül lévő szentdemeteri iskola épületének a felújítására és nappali gyermekfoglalkoztató központtá való átalakítására. Legutóbbi ottjártunkkor a polgármester arról számolt be, hogy lezárult a versenytárgyalás, amire egy cég jelentkezett.

Mivel Szentdemeteren kevés a gyerek, az iskolabusszal a kendi tanintézetbe hozzák be őket, így a szentdemeteri iskola épülete lassan nyolc éve kihasználatlanul áll. Az épület statikai szempontból rendben van, azonban a tervek szerint hőszivattyúval, napelemekkel, padlófűtéssel ellátott zöldépületté alakítanák a pályázat révén. A kiírás értelmében – hogy megelőzzék az iskolaelhagyást – elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek részesülnének a délutáni foglalkozásokban és meleg ebédben, azonban ezt a kört szeretnék bővíteni, és minél több gyereknek lehetőséget biztosítanának az iskola utáni tevékenységekre.

 Illusztráció

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató