2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jótékony célt szolgál a magyar kultúra napi koncert bevétele

A Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium két tehetséges diákjának ajánlotta fel idén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a Marosvásárhelyen januárban, a magyar kultúra napján szervezett jótékonysági koncert bevételét. Az átadásra tegnap ünnepélyes keretek között került sor a tanintézet székhelyén.
A támogatást kedden tanárok és diáktársak jelenlétében adta át Tóth László főkonzul a Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium két tehetséges, zene szakos diákjának, Nagy Miklós Hunornak, valamint Gombócz Ágnesnek.
Madaras Ildikó, a tanintézet igazgatóhelyettese köszöntőjében rámutatott: neves polgármesterünk, dr. Bernády György szerint a kultúra jó időkben ékesség, rossz időkben pedig menedék. Mégis azt látjuk, hogy a mai világban a kultúrának egyre kevesebb támogatás jut, ezért nagy örömmel fogadták a főkonzulátus támogató kezdeményezését. Az igazgatóhelyettes bevallotta, amikor a főkonzul megkereste, hogy kik azok a diákok, akik leginkább megérdemlik a támogatást, bizony nehéz volt a döntés, hiszen az intézménynek nagyon sok tehetséges diákja van, akik tudásukat, tehetségüket nemcsak országos, hanem nemzetközi versenyeken is rendszeresen megmérettetik.
Tóth László főkonzul elismerte, jó érzéssel tölti el egy rövid időre „hazatérni”, hiszen egykor ő maga is a Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium diákja volt.
Az igazgatóhelyettes szavaihoz kapcsolódva a főkonzul kiemelte: a kultúra manapság talán inkább menedék, hiszen elég nehéz időket élünk, nemzetünket és kultúránkat is meg-megtépázzák a történelem viharai. 
– Ilyen helyzetben még fontosabb, hogy odafigyeljünk a kultúrára, és ha tehetünk annak a megmaradásáért, támogatásáért, azt meg is kell tennünk. Ez a külhoni területek, Marosvásárhely, Székelyföld esetében hatványozottan igaz. Mi, magyarok szeretjük azt mondani magunkról, hogy kultúrnemzet vagyunk, és ezt én is így gondolom, hiszen rendkívül jelentőset alkottunk a kultúrában, a képzőművészetekben és a zenében is. A zenét – és különösen a komolyzenét – itt, Székelyföldön fontos, hogy felkaroljuk. 2018 óta minden évben megszervezzük Marosvásárhelyen a magyar kultúra napi komolyzenei hangversenyt, amelynek életre hívását is ez a cél ösztönözte, hogy méltó helyen teret biztosítsunk a magyar komolyzenei kultúrának, lehetőséget kínáljunk erdélyi magyar fiatal művészeknek, hogy meg tudják mutatni tehetségüket a nagyközönség előtt, és ezáltal is támogassuk a művészi pályájukat – hangsúlyozta Tóth László főkonzul, majd átadta a támogatást, fejenként négyezer lejt a két tehetséges fiatalnak, akiket arra kért, hogy ezt az összeget a tanulmányaikra, arra fordítsák, hogy tovább képezzék magukat a zene terén. Az eseményen jelen volt Ferencz Örs, a jótékonysági koncert szervezésében partneri szerepet vállaló Bocskai István Dalkör Egyesület alelnöke is, aki kiemelte, az általa képviselt egyesület célkitűzése egybecseng a fent megfogalmazott célokkal, hiszen a kezdetektől azon munkálkodnak, hogy felkutassák és támogassák az ifjú tehetségeket, sok esetben vidéken élő tehetséges fiatalokat irányítanak a szakirányú oktatás felé, vannak diákok, akik a javaslatukra kerültek művészeti iskolába, és szép eredményeket értek el.
A rendezvény zárómozzanataként a főkonzulátus támogatásában részesülő két tehetséges fiatal zenei műsorát hallgathatta meg a közönség, Nagy Miklós Hunor (tanára Trozner Kincső) Mozart- és Strauss-műveket adott elő, zongorán kísérte Maria Antonia Someşan. Gombócz Ágnes hegedűjátékát Szigeti Emanuela kísérte zongorán, Ágnes tanára Maior Valentin.

Fotó: Karácsonyi Zsigmond

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató