2024. august 20., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két cég nyújtott be ajánlatot a Marosvásárhelyt és Németvásárt összekötő A8-as autópálya második szakaszára – jelentette be hétfőn Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter, valamint Cristian Pistol, a közúti infrastruktúra-kezelő országos társaság (CNAIR) igazgatója.

Az A8-as autópálya második szakaszának kivitelezésére két vállalkozás nyújtott be ajánlatot: a török Nurol Insaat ve Ticaret A.S. (amely a Marosvásárhely–Nyárádszereda közötti első szakaszt is fogja építeni – szerző megjegyzése), valamint az Ozaltin Insaat Ticaret ve Sanayi A.S. és az Infravis Kft. alkotta török–román cégtársulás. A szállításügyi program révén részben finanszírozott beruházás értéke legtöbb 3,35 milliárd lej lehet, a nyertes cégnek fél éve van a tervezésre, kettő a kivitelezésre. Az A8-as autópálya első hegyvidéki szakaszának számító, a Nyárád és Kis-Küküllő vidékét a Bekecsen át összekötő trasszé már jóval összetettebb, mint az első, a nyárádmenti, síkvidéki szakasz, ugyanis két, összesen 1,07 kilométer hosszú, kétirányú alagutat is építeni kell Nyárádmagyarós és Kibéd határában. A hegyről leérkező pálya Sóvárad alatt kel át a 13A jelzésű országúton és a 407-es jelzésű vasúton, majd Szováta alatt fordul Parajd irányába, miután Sóvárad és Szováta között egy le- és felszállópont is épül.

A CNAIR a 23 kilométeres sóváradi szakasszal egy időben az autópálya túlsó oldalán a 19 kilométeres Pipirig–Leghin szakaszra is kiírta a közbeszerzést, amelyre a jövő hét közepéig lehet benyújtani ajánlatokat. A májusi meghirdetés óta a kiírást hétszer hosszabbították meg, az igazgató szerint ennek az az oka, hogy az érdeklődő cégek számos tisztázási kérelmet nyújtottak be a tervekkel kapcsolataban: a pipirigi szakaszra 400, a sóváradi esetén 370 kérelem érkezett. A moldovai szakasz kivitelezése a bekecsinél is összetettebb lesz, ugyanis ott egy év tervezési és három év kivitelezési idő áll a nyertes cég rendelkezésére, és 7 alagutat kell építenie összesen 1,4 kilométer hosszúságban, továbbá 46 hidat és felüljárót, de a beruházás értéke várhatóan ott is a sóváradi szakasszal megegyező lesz.

Egyelőre csak megyei út vezet át a Bekecsen, néhány év múlva akár autópálya is lehet
  Fotó: Gligor Róbert László



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató