2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén tizennegyedik alkalommal szervezi meg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete a középiskolások üzleti tanácsadó versenyét. Idén újra élőben, Kolozsváron, a kar épületében mérhetik össze tudásukat a középiskolások.

A verseny a Kolozsvári Esettanulmánynapok rendezvénysorozat keretein belül kiemelt figyelmet kap, hiszen a jó eredményeket elérő csapatok a pénzjutalmak mellett pluszpontokat is kapnak az egyetemi felvételijükhöz, ha a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karát választják érettségi után. A középiskolások versenyével párhuzamosan zajlik a kolozsvári egyetemista-esettanulmányverseny is. Az esettanulmánynapok összdíjazása 23.500 lej, illetve a versenyzők a támogatók és cégek által felkínált ajándékokat is kapnak.

Maga a verseny háromfordulós, amiből az első kettő online zajlott, a harmadikat, a döntőt idén Kolozsváron tartják meg. A közel 150 részt vevő középiskolás közül a 48 legjobb jutott be a kolozsvári döntőbe. A verseny első két fordulóját egy piackutatási probléma képezte, a döntő forduló pedig egy összetettebb vállalatvezetői probléma megoldását feltételezi. A fordulók úgy voltak felépítve, hogy felkészítsék a diákokat a döntőben sorra kerülő esettanulmány megoldására, ahol a két online forduló alapján legjobban teljesítő, egyenként 3 fős középiskolai csapatok vehetnek részt. A továbbjutók meghívást kaptak Kolozsvárra, a versenyen való részvétel mellett pedig az egyetem kiegészítő programokkal is készül az Erdély minden szegletéből érkező diákok számára.

„Örülünk, hogy az előző két online verseny után ismét a helyszínen szervezhetjük meg az idei Kolozsvári Esettanulmánynapok döntő fordulóit. A döntőbe jutott csapatok Kolozsvárra látogatnak, így már az egyetemre való beiratkozás előtt belekóstolhatnak a kolozsvári egyetemistaéletbe. Mindemellett kiemelten fontos, hogy betekintést kapnak a közgazdászszakma rejtélyeibe, és megismerkedhetnek az esettanulmány-versenyek világával” – nyilatkozta dr. Rácz Béla-Gergely intézetvezető, a verseny főszervezője.

Az esettanulmány során a diákok idén is egy valós helyi gazdasági kihívásra kereshetnek megoldást, amit a vállalatvezetőkből és gazdasági szakemberekből álló zsűrinek mutathatnak be. 

„Az eddigi évek tapasztalatai alapján a legjobb megoldásokat az adott vállalat valóban hasznosítani tudja a gyakorlatban is. Az esetet adó vállalat nevét és profilját még nem fedhetem fel, ez a verseny kezdetén derül ki minden részt vevő csapat számára. Annyit azonban már most elárulhatok róla, hogy a saját szakterületén Erdélyben, sőt egész Romániában piacvezetőnek számít” – mondta dr. Szász Levente, a kar magyar tagozatért felelős dékánhelyettese.

A versenyzés mellett a középiskolások nézőként követhetik az egyetemisták versenyének döntőjét is, így jó gyakorlatokat leshetnek el a tapasztaltabb egyetemista társaiktól. Mindezek mellett a versenynek fontos előnye, hogy a versenyző diákok – egyetemisták és középiskolások egyaránt – közvetlenül alakíthatnak ki kapcsolatokat a zsűriben helyet foglaló vállalatok vezetőivel, ami a későbbi munkaerőpiacon való elhelyezkedés szempontjából is nagy előny lehet.

A Kolozsvári Esettanulmánynapok döntőjét idén április 8-9. között szervezik meg a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának székhelyén. Minden érdeklődőt szívesen látnak a szervezők.

A verseny támogatói: Mol Románia, Wolters Kluwer, Ortoprofil, Autonet, Bonafarm, Melinda-Impex Instal, Melinda Steel, Mendola Group, OTP Bank Románia, Saxum Románia, Solventure, Bibas, Impar, OTP Bank Magyarország, Elite Conta, Antares, Apemin Tusnad, East Grain, Goodwill Consulting, IFUA Horváth & Partners, msg systems Romania, Regioconsult, UBM Feed Romania, Bioeel, NGI Systems, Crush Distribution, Diversity Advertising, VIBE Fesztivál, Top Invest.

 Forrás: BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató