2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az emberi szokások nemigen változnak. Ilyen az is, hogy többnyire kerek évfordulók juttatnak eszünkbe kiemelkedő művészegyéniségeket, jelentős életműveket. De jó, hogy legalább ilyenkor megújuló figyelem fordul feléjük. Az élők ismételten érezhetik a megbecsülést, az elhunytak újra felcsillanhatnak a feledés homályából. Összesítő ilyesmikről nemigen lévén, helyi viszonylatban pláne nincs, eléggé nehéz minden ilyen jubileumot felfedezni, nyilvántartani. A Múzsa képzőművészeti vonatkozásban mégis évről évre megpróbálja egybegyűjteni a helyi születésnaposok névsorát, abban a reményben, hátha ez az illető esztendő kiállítási évadát is befolyásolni tudja. A marosvásárhelyi Bernády Házban már nemegyszer ennek köszönhetően is sor került emlékezetes évfordulós tárlatra. 2024 sem marad ilyen emlékeztető nélkül. Városunk, megyénk sok olyan kiválóságot tud magáénak, akiknek ehhez az évhez viszonyíthatjuk a születési dátumát. Nagyobb a már lezárult életek, munkásságok hányada, de szerencsére elég sokan barátaikkal együtt ünnepelhetnek születésük idei kerek évfordulóján. 80 éves lesz Kiss Levente szobrász, 75 két másik szobrászkollégája, Bocskay Vince és Gheorghe Mureşan, valamint a tűzzománcaival kitűnt Birtalan Éva, 65 a festő Bíró Kálmán Enikő, 60 a szintén szobrász Sánta Csaba, 40 Kuti Botond festőművész. Egyikről-másikról tudjuk, egyéni kiállítással is készül jelezni jubileumát.

Örülünk a hírnek, még inkább az olyan kiállítói eseményeknek, amelyek elhunyt alkotók művészetét frissítik fel a köztudatban. Ilyesmire is számíthat a közönség, pedig egy-egy szétszóródott, vagy akár egészében megőrzött művészi hagyatékot jóval nehezebb nyilvánosság elé állítani, mint olyat, amivel a még aktív festő, szobrász, grafikus, más vizuális művész rendelkezik. De ilyenre is van ígéret. Időrendben az elhunyt kerek évfordulósok listája így alakult: 110 éve született Barabás István festőművész, 100 esztendeje Szőcs Sándor, 95 éves lenne a szintén festő Nagy Pál, Siklódy Tibor, Kedei Zoltán, Kulcsár Béla, aki szobrászként is sok elismerést szerzett, 90 Zolcsák Sándor, 80 Szép György, 65 Erdei György Zoltán. Ha összejönnek a tervezett kiállítások, azokról idejében értesítjük olvasóinkat. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató