2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hiába söpört évig a szombat délutáni eső Marosvásárhelyen, nem volt képes elmosni azt a hangulatot, amely a Múzeumok éjszakájára annyira jellemző. 

Fotó: Nagy Tibor


Hiába söpört évig a szombat délutáni eső Marosvásárhelyen, nem volt képes elmosni azt a hangulatot, amely a Múzeumok éjszakájára annyira jellemző. Az 1999-ben francia kezdeményezésre indult kulturális program jó pár esztendeje Marosvásárhelyen is követő példára – és népes publikumra – talált. A rendezvénysorozat lényege, hogy egy karszalag megvásárlásával az összes, a programban részt vevő intézmény, illetve esemény látogathatóvá válik, mindezek mellett pedig számos ingyenes rendezvény is várja az érdeklődőket. Akikből idén sem szenvedtek hiányt a szervezők. 
A kínálat rendkívül gazdag volt, olyannyira, hogy két teljes újságoldalt töltött meg a múlt héten leközölt program. A szervezésben részt vett többek között a Maros Megyei Múzeum és annak alegységei, a Kultúrpalota, a Művész mozi, a Maros Művészegyüttes, a Bernády Ház, a Teleki Téka, az állatkert, a K’ARTE Egyesület, a Stúdió Színház, a Bolyai téri unitárius egyházközség, a Petry Múzeum és Látványműhely és sokan mások, a helyszínek a teljes óvárost lefedték, a program változatossága és minősége ütötte a világszínvonalat – gyerekektől a felnőttekig mindenki találhatott magának látogatnivalót.
Szombat este, az említett felhőszakadást követően ismét benépesült Marosvásárhely főtere, a pezsgő éjszakai élet a tőlünk jóval délebbre eső vidékeket idézte. A régi Városháza előtt több százan várakoztak a toronylátogatásra, a Kultúrpalotában pedig zsongó tömeg fogadta a belépőt. A földszinti és emeleti galériák színültig teltek látogatókkal, a fantasztikus Zichy-kiállításnak otthont adó terembe csak csoportonként tudták beengedni az érdeklődőket. Hasonló tömeget látott vendégül a természetrajzi múzeumban berendezett próbababa-, illetve divatkiállítás, valamint a néprajzi múzeumban látogatható tárlatok sokasága, utóbbi helyszínen koncertekkel is várták a közönséget. A Teleki Tékában finoman szóló klasszikus zene lengte át az udvart, a nagyteremben a Piranesi-féle metszetkiállítás, az emeleti folyosón pedig ugyanazon alkotások reprodukciói keltettek nagy érdeklődést. Érdekes volt megfigyelni, ahogyan többen is ugyanazt az útvonalat választották – szinte egy időben érkeztek a különböző helyszínekre ugyanazok az ismeretlen arcok, laza ifjak és elegánsan öltözött idősebbek egyaránt, a múzeumtúra végén akár ismerősökként is üdvözölhettük volna egymást. 
A marosvásárhelyi, rendkívül gazdag kulturális élet egyik legnagyobb szabású eseményévé nőtte ki magát az elmúlt esztendők alatt a Múzeumok éjszakája – a hét végén több mint száz rendezvény, tárlat, gyerekfoglalkozás, filmvetítés, vetélkedő és verseny várta az érdeklődőket a felbecsülhetetlen értékű műalkotásokat bemutató kiállításoktól kezdve a veteránautó-bemutatón és íjászversenyen keresztül azon nívós koncertekig, amelyek közül több – sajnos – már lapzártánk után, vasárnap este kezdődött. A nagyszerű hangulat, a fokozott érdeklődés, a mosolygó és érdeklődő arcok sokasága, a generációs átívelés ezúttal is megnyugtató módon, egyértelműen és határozottan jelezte: létezik még a tudásszomj, van igény a kultúrára, a minőségi szórakozásra, a könnyed esti sétákra, amelyek összes állomásán láthatunk, tanulhatunk valami szépet és újat. Ahogyan azt mindig, akár minden nap kellene.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató