Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.
A szövetségi elnök az RMDSZ eredményváró rendezvényén köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak, hogy „minden körülmények között, a legsötétebb időkben is kitartottak” az érdekvédelmi szervezet mellett. Közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ számításai szerint tízmilliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít. Kelemen Hunor rámutatott, vasárnap az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség”. Úgy vélte, az erdélyi magyar választópolgárok „látták a veszélyt”, ami a szélsőséges pártok előretörése révén az erdélyi magyar közösségre leselkedik, ezért vonultak ilyen nagy számban az urnák elé. Köszönetet mondott a külföldön élő romániai magyaroknak is, akik közlése szerint nagyobb számban vettek részt a parlamenti választásokon, mint az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulójában, és felelősséget vállaltak szülőföldjükért. Azoknak is megköszönte a részvételt, akik évek óta nem szavaztak, és most mégis megtették.
Kiemelte, a tény, hogy Hargita megyében volt a legmagasabb a részvételi arány, és a magyarlakta megyék az élvonalban végeztek, az erdélyi magyar közösségek tenniakarását jelzi nehéz időkben. „Nem vagyunk egyformák, de összetartozunk, és ez ma mindenki számára fontos volt” – húzta alá az RMDSZ elnöke.
Hozzátette, az is fontos volt, hogy eljussanak minden kis közösségbe, ahol a magyar identitást őrzik, a szövetség így tudta elérni ezt az eredményt egy nagyon nehéz időszakban. Emlékeztetett, a választópolgárok az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulóján a mainstream pártokat büntették. „Most pedig az exit poll eredmények alapján az egyensúlyt kereső polgárok azt akarják, hogy ezen az úton haladjunk – a korrekciókat természetesen elvégezve –, amely a fejlődést és jobb élet reményét jelenti” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Közölte, hétfőre összehívta az RMDSZ döntéshozó fórumát, a Szövetségi Állandó Tanácsot (SZÁT), addig várhatóan a végleges eredmények is ismertek lesznek. Megköszönte a kampánystábok, megyei szervezetek, önkéntesek munkáját, az egyházfők és szakmai szerveztek, művészek részvételét a mozgósításban, ami szerinte szintén hozzájárult a magas részvételhez.
Ezt elsősorban annak tulajdonítja – mondta újságírói kérdésre –, hogy az erdélyi magyarok felismerték a veszélyt, amit a magyarellenes erők 30 százalék fölötti támogatottsága jelent, és hogy a parlamenti választásokon való részvételnek komoly tétje van a közösség, az ország jövője szempontjából.(Sz. m.: Az RMDSZ elnöke lapzártánk után nyilatkozott a választások utáni lehetséges politikai helyzetekről.) (MTI)