2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kegyeletteljes emlékezés Mádl Ferencre

  • 2011-05-31 13:31:54

81. életévében vasárnap elhunyt Mádl Ferenc akadémikus, Magyarország volt köztársasági elnöke.

81. életévében vasárnap elhunyt Mádl Ferenc akadémikus, Magyarország volt köztársasági elnöke.

Mádl Ferenc 1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bánd községben. 1955-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, ezután bírósági fogalmazóként, majd titkárként, 1956 és 1971 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Központi Hivatalában dolgozott.

1971-től az ELTE Polgári Jogi Tanszékén docens, 1973-tól egyetemi tanár, 1972 és 1980 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének főmunkatársa volt, 1978-tól 1985-ig a Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatói teendőit látta el, majd az ELTE Nemzetközi Magánjogi Tanszékét vezette. Az Akadémia 1987-ben levelező, 1993-ban rendes tagjává választotta.

A politikai életben a rendszerváltozás után vállalt szerepet. 1990 és 1993 között az Antall-kormány tárca nélküli minisztereként feladata volt a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete, közreműködött a kormány tudománypolitikai célkitűzéseinek meghatározásában, és külön megbízás alapján a kormányt, illetve a miniszterelnököt képviselte nemzetközi szervezetekben. 1993-94-ben művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett.

Az Országgyűlés 2000. június 6-án a Fidesz és az FKGP jelöltjeként, de pártonkívüliként államfővé választotta. Mádl Ferenc öt éven át volt köztársasági elnök.

Mádl Ferenc halála után gyászlobogókat tűztek ki a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Országház épületére. A Sándor-palota budavári sikló felőli bejárata előtt a volt köztársasági elnök gyászkeretes fényképét kitették egy asztalra, mellette két gyertyát, a nemzeti lobogót és egy csokor virágot helyeztek el. A megemlékezés helyszínén katonák állnak díszőrséget.

A helyszínen gyertyát gyújtott Schmitt Pál államfő, és elsőként írt a részvétnyilvánító könyvbe. Úgy fogalmazott: „nemcsak elődöm, hanem barátom és példaképem is volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök”.

A köztársasági elnök a csendes megemlékezésen, miután fejet hajtott a volt államfő fényképe előtt, azt közölte, hogy Mádl Ferenc temetéséről később intézkednek.

Göncz Árpád volt köztársasági elnök mélyen megrendült Mádl Ferenc váratlan halála miatt – közölte titkárságvezetője az MTI-vel. Gulyás András úgy fogalmazott: Göncz Árpád nagyra értékelte Mádl Ferenc elnöki tevékenységét, tudományos munkásságát, megnyerő, közvetlen személyiségét.

Sólyom László volt államfő azt hangsúlyozta: mélységes hálával és tisztelettel emlékezik Mádl Ferencre, aki annak idején neki és sok fiatal jogtudósnak atyai pártfogója és segítője volt, tudósként
és emberként is példának tekintették őt.

Megrendülésüknek adtak hangot a pártok és politikusok. Orbán Viktor miniszterelnök Martonyi János külügyminiszter és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke társaságában az emlékezési helyen azt nyilatkozta: „Megren-dülten állunk a hír hallatán. Nyugodjék békében!”

A Fidesz szerint Mádl Ferenc élete és munkája példa volt mindenki számára. A kormánypárt közleményében azt írta: mély megrendüléssel értesült Mádl Ferenc haláláról. A Fidesz a korábbi államfő családjának és hozzátartozóinak őszinte részvétét fejezte ki.

„Fájdalmukban és gyászukban osztozunk, hiszen Mádl Ferenc élete és munkája, a nemzetért és az országért tett szolgálata példa volt mindannyiunk számára” – fogalmazott a Fidesz.

A Kereszténydemokrata Néppárt együttérzéssel osztozik Mádl Ferenc családjával és mindazokkal, akiket fájdalommal tölt el a korábbi államfő elvesztése.

Mádl Ferenc kimondva-kimondatlanul, jelenlétével és szavával „Trianon gyógyítását” hirdette – írta Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke a volt államfő halálával kapcsolatban kiadott, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Az MSZP őszinte részvétét és mély fájdalmát fejezte ki a volt köztársasági elnök halála miatt. „Emlékét egy nemzet őrzi méltán a szívében” – írta közleményében Mesterházy Attila elnök.

Részvétet nyilvánított a Szabad Demokraták Szövetsége, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), az MDF jogutód szervezete, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Tarlós István, Budapest főpolgármestere is.

„Mádl Ferenc hosszú éveken át népünk méltó jelképe volt, személyében tudóst és igaz embert tisztelünk” – írta Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Schmitt Pál államfőnek címzett gyásztáviratában.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató