2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

F. M. Dosztojevszkij – Richard Crane Karamazovok című drámáját Albu István rendezésében mutatta be a Tompa Miklós Társulata. 


F. M. Dosztojevszkij – Richard Crane Karamazovok című drámáját Albu István rendezésében mutatta be a Tompa Miklós Társulata. Szereposztás: Bokor Barna, Galló Ernő, László Csaba, valamint váltakozva Bányai Kelemen Barna és Tollas Gábor. Jelmeztervező: Bocskai Gyopár. Díszlettervező: Tenkei Tibor.
Karamazov kvartett című, a Krónikában megjelent kritikájában Pacsika Emília így vélekedik a színrevitelről:„A Karamazovok története valójában krimi, hiszen meg kell találni egy gyilkost. Dosztojevszkijnél azonban mindig fontosabb a bűn eredete, oka és a bűntudat átélése, mint maga a bűncselekmény. Sokkal lényegesebb a lélektani körülményhalmaz és a dolgok pszichológiája, mint a történet. A valódi bűnös itt maga a meggyilkolt személy, egy apa, aki fiai ellen vétkezett súlyosan, de hát mint tudjuk, a törvény a gyilkos megbüntetésére és nem az igazságszolgáltatásra van berendezkedve. Itt is ezért folyik a nyomozás. (…) A Tompa Miklós Társulat négy férfiszínésze ebben az előadásban több szerepen is osztozik, teszi ezt olyan remekül, hogy a néző fejében egy pillanatra sem kelt zavart a váltogatás.”
A Karamazovok júniusban sikerrel szerepelt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, októberre pedig beválogatták a Bukarestben megtartandó Országos Színházi Fesztivál mezőnyébe is. Galló Ernő színművész a Karamazovok és a Figaro című előadásokban nyújtott kiemelkedő alakításaiért kiérdemelte a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját.
A darab 2015. október 8-án, csütörtökön este fél 8-tól tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. 
Az előadás angol és román nyelvű feliratozással követhető! 
Jegyek a Kultúrpalota jegyirodájában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon válthatók.
(Pr-titkárság)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató