2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vlagyimir Iljics Putyin, Oroszország erős, sőt erőszakos embere a mumus. 

Vlagyimir Iljics Putyin, Oroszország erős, sőt erőszakos embere a mumus. A Nyugat számára, a baloldal számára, a Közel-Kelet ilyen-olyan bandái számára, és ha van térség a földön, ahol Putyin nem téma, az valószínűleg csak egy lakatlan sziget barlangrendszerének legmélyebb pontja lehet, ahol csupán a barlangi skorpiók alszanak nyugodtan. De ezzel tulajdonképpen nem mondtam újat. Putyinnal riogatni olcsó és közhelyes dolog, de nem helyes és nem mulatságos. Ugyanis ez a gátlástalan volt KGB-ügynök igenis nem szokott a levegőbe beszélni csak úgy a duma kedvéért. A Duma különben is a lábainál hever, a belső ellenzék el van taposva vagy legalábbis pillantnyilag féken tartatik. Az oroszok (volt szovjet emberek) pedig mindenütt jelen vannak, égen és vízben, ha nem hiszed, járd be a Földet Szovátától Copa Cabanáig, valamennyi üdülőhelyen „gávárit maszkvá”. 
Azon nemzedékek számára, amelyeknek már nem volt kötelező az orosz nyelv a romániai oktatásban a hatvanas évek második felétől kezdve, e két szó a moszkvai rádióra utal, ui. az érces hangú bemondó mindig úgy jelentette be azt, hogy „itt Moszkva beszél”, mintha folyton az 1945-ös győzelem hírét elsőként hozná. (Ehhez csupán még annyit tennék hozzá, hogy a hitleri Németország fölötti győzelem napja tulajdonképpen május nyolcadika, de mert a TASZSZ szovjet hírügynökség csak másnap reggel jelentette be, ezért kilencedikét jelölték meg a győzelem napjának.)
Ezúttal Putyin mellékesen üzent Bukarestnek is, éppen a legérzékenyebb pontján érintve a román államiságot vagy „nemzeti területet”. A második világháborút lezáró békekötésekben és a közép- és kelet-európai területi kérdésekben Sztálin akarata érvényesült, ebben még Churchill sem tudta megakadályozni, de valószínűleg a rá jellemző cinikus ravaszsággal nem is nagyon erőlködött. Hagyta, hogy „az egykori grúz postarabló” kedvére zsákmányoljon, határokat rajzoljon át vagy „tegyen helyre”. Így alakultak ki azok a határok, amelyek közé a legtöbben már beleszülettünk, és amelyekről azt tanították, hogy örök érvényűek, megváltoztathatatlanok, s amennyiben valaki kísérletet tenne azok megbolygatására, kitörne a harmadik lokális vagy globális világháború. 
A kilencvenes években azonban a helyzet megváltozott, a veres birodalom tagországai önállósultak, darabolódtak, szétváltak, kiváltak, és Putyin már egy kisebb országot és kisebb mozgásteret örökölt, mi több, a SZU maga elveszett, és úgy látszott a kilencvenes években, hogy szuperhatalomból visszacsúszott nagyhatalommá. Azóta mindent megtett, hogy a régi helyét visszaszerezze. Mint látható, több-kevesebb sikerrel ez bekövetkezett. (Pl. beavatkozik az amerikai elnökválasztásba, fegyverkezik, a Közel-Keleten – ha igaz az összeesküvés-elméletek valamelyike – köze van a migránshullám elindításához és ahhoz, hogy a tornacipős fiúk nem Oroszország felé veszik útjukat.)
Többen szeretnék, ha Königsberg visszatérne az európai kultúrközösségbe, a Huntington-féle civilizációs határ innenső, nyugati oldalára kerülne át. Ám ez roppant felbosszantja a Kreml erős emberét, hiszen Kalinyingrádhoz úgy ragaszkodik a rakétaraktáros, mint bürokrata a fölös számú bizonylathoz, mint gyöngyvirág saját mérgéhez, mint csecsen a moszkvai robbantáshoz. 
És ekkor lép akcióba a putyini csel: ha a Nyugat ragaszkodik Kalinyingrád státusának megváltoztatásához, akkor tessék, üljünk tárgyalóasztalhoz, vitassuk meg az 1945–47-es határokat Kelet- és Közép-Európában, beleértve Erdély státusát is. Ez azonnal kiverte a biztosítékot a román nacionalizmus és patrióták házában, remegést, rettegést szült, hiszen egy ilyen lépés, NATO-bázis, NATO-támaszpont oda, nem zakuszka, bármi történhet, csak hogy a világháború ki ne törjön. 
Erdély a világpolitikában már a harminc-éves háborúban (1618–1648) sem volt tét, pedig akkor az Erdélyi Fejedelemség valamivel jobban állt nemzetközi tekintetben.
Mindent összevetve, hamarabb kerül sor Kalinyingrád visszakönigsbergesítésére, mint az erdélyi ügy tárgyalóasztalra kerülésére. A minap olvasott Sorin Mitu-könyv (Transilvania mea) szerzője arról győzte meg még 1997-ben a vitapartnereit, hogy elveszett az erdélyi specifikum, és a 98 év lesüllyesztette a provinciát a környező két dunai vajdaság szintjére, vagy nivellálta a különbségeket, bármit is higgyünk saját különb erényeinkről. 
Nóta: Álmodj, királylány…

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató