Jubileum a Szármány-hegy alatt

A kulturális újságírók díjazása is növelte az érdeklődést a Szárhegy 2023 című kiállítás január 18-i megnyitója iránt, de tény, hogy a kortárs művészet bemutatkozási alkalmai is mind több érdeklődőt vonzanak a marosvásárhelyi Bernády Házba. Ezt jól lehet(ett) tapasztalni a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ művésztelepi termésének immár hagyományos év eleji megmérettetésein. A közönség az idén tisztelte meg jelenlétével a legnagyobb számban az eseményt, és nem kellett csalódnia, az utóbbi években ez a legszínvonalasabb, legváltozatosabb, ötlet és minőség tekintetében is a figyelemre legméltóbb szárhegyi kortárs művészeti tárlat. Nemzetközi jellegét is hangsúlyozhatjuk, tavaly három alkotótábori összejövetel és egy rezidensprogram hívására érkeztek vizuális művészek a gyergyói községbe, Romániából, Magyarországról, Lengyelországból, Mongóliából és Ghánából. Lendületesen dolgoztak, a konceptualitás jegyében született termés nagy műfaji sokszínűségben kínálja továbbgondolásra mindazt, amit a festők, grafikusok, szobrászok, akció- és médiaművészek átgyúrtak egyéni elképzeléseik szűrőjén, közösen kiötöltek szakmai, baráti eszmecseréik során. Ferencz Zoltán, a kiállítás kurátora, tíz éve a Gyergyószárhegyi Művésztelep művészeti vezetője, jó érzékkel, értő szemmel válogatott, 30 markáns karakterű alkotóegyéniség műveit úgy kellett elhelyeznie az egymásba nyíló három teremben, hogy minél teljesebb legyen mindenik mű kisugárzása, és sajátosságaikban is azonos vagy rokonítható gondolatot sugallva hökkentsék meg, provokálják, nyugtalanítsák a potenciális befogadókat. Sikerült, azzal együtt, hogy életkorban, felkészültségben, szakmai tapasztalat szempontjából a művésztelepek résztvevői sokban különböztek egymástól, nemzetközileg is jegyzett mesterek, egyetemi tanárok és pályakezdő fiatalok, tehetséges tanítványok, követők találkoztak, ösztönözték egymást a táborokban. Rangos díjak birtokosai és jövendő elismerések várományosai éreztek kihívást arra, hogy minél eredetibb módon bizonyítsák kreativitásukat.

A vásárhelyi közönség és a művészeti szakma bizonyára elégtétellel nyugtázta, hogy városunk, megyénk meghatározó tényezőként képviseli magát a gyergyószárhegyi telepen, terepen. Így volt ez az 1974-es kezdetektől, amikor még a „nagy öregek” képezték az alkotótábor magját, így alakult akkor is, amikor a rendszerváltozás után a „klasszikusok” voltak a hangadók, és hasonlóképpen érzékelhető napjainkban is, amikor az egykori MAMŰ képviselői és újító, kísérletező folytatói rajzolják ki a művésztelep arculatát. Az utóbbi években számos marosvásárhelyi táborozó hagyta ott kéznyomát, többen, ha most nem is állítottak ki, jelen voltak a rendezvényen, szurkoltak a jelenlegi bemutatkozóknak, az ős-MAMŰ-s Elekes Károlynak és Borgónak, akik a nyolcvanas évektől az anyaországban teljesítették ki művészetüket, a náluk pár nemzedékkel fiatalabb Pokorny Attilának, a még ifjabb Veress Gábor Hunornak, Makkai Istvánnak, Ungvári-Zrínyi Katának, Csóka Szilárd Zsoltnak, Bighirel Orsolyának. Sok a név, még több a kiállított alkotás, installációk, videós performance-ok, festmények, grafikák, szobrok, a felhasznált anyag – kő, fém, fa, papír, textília – és a műfaji kivitelezés vonatkozásában is sokféle, vegyes megoldású munka, képernyőkön kivetített médiaművészeti mű várna méltatásra, egy ilyen rövid írásban erre nincs lehetőség. Meg kell nézni a tárlatot, erre azokat is biztatom, akik egyébként idegenkednek az „érthetetlen” kortárs művészettől. Kihívás az ilyesmi, nem árt, ha elgondolkozunk azon, milyennek látják, láttatják a mai abszurd, önmagát létében is fenyegető világot a különböző vetületeit körbejáró alkotók, és mennyire cseng ez össze a saját szemléletünkkel. 2024 jubileumi év a gyergyószárhegyiek számára, ünnepi rendezvényeik augusztusban csúcsosodnak ki, de már e mostani tárlat is ünnepinek nyilvánítható. Legyezheti hiúságunkat, hogy úgy tűnik, mi, marosvásárhelyiek indítottuk el a megemlékezések várhatóan hosszú sorát.