2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kis „tudósok” nagy tudósokról

Magyar tudósokról és feltalálókról szóló, rendkívül érdekes, izgalmas, három fordulóban megszervezett Kárpát-medencei vetélkedő résztvevői közül értek el kimagasló eredményt a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola 7–8. osztályos diákjai.

Egyéniben Göcsi Beáta első, Komancsik-Csenteri Dóra második és Nagy Szilvia Antónia harmadik helyezést ért el. Az induló hat csapatból a végső döntőbe jutott két négytagú csapat közül az Alkimisták a második, a Kis tudósok a negyedik lett. Felkészítő tanáruk dr. Kupán Edith iskolaigazgató volt. 

A Kárpát-medencei magyar diákokat átfogó vetélkedőt a tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola hirdette meg, szervező partnerei: a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Stiefel Eurocart Kft. 

A versenyre olyan 40 magyar feltaláló, 16 magyar tudós, 8 magyar felfedező életéből és munkásságából kellett készülniük a diákoknak, akik közül egyesek ritkán szerepelnek a tankönyvekben, ugyanakkor jelentősen hozzájárultak az egyetemes fejlődéshez. Nevük és munkásságuk ismeretében büszkék lehetünk arra a nemzetre, amely olyan jelentős személyiségeket adott az egész világnak, mint Asbóth Oszkár, Bíró László József, Bodor Péter, Dobos C. József, Galamb József, Ganz Ábrahám, Gábor Dénes, Goldmark Péter Károly, Irinyi János, Jánosi Marcell, Járay Pál, Jedlik Ányos István, Kandó Kálmán, Kempelen Farkas, Neumann János, Pavlics Ferenc, Puskás Tivadar, Rátai Dániel, Rubik Ernő, Schwarz Dávid, Balázs Dénes, Benyovszky Móric, Cholnoky Jenő, Sass Flóra, Kőrösi Csoma Sándor, Stein Aurél, Teleki Sámuel, Vámbéry Ármin, Bolyai János, Kitaibel Pál, Radetzky Dezső, Radetzky Jenő, Szent-Györgyi Albert, Kemény János, Semmelweis Ignác, ifj. Simonyi Károly és Wigner Jenő.

A versenyre a Dr. Bernády György Általános Iskolából kezdetben hat négyfős csapat nevezett be (7–8. osztályos diákok) dr. Kupán Edith kémia szakos tanárnő vezetésével. 

Az első fordulót február 6-án tartották, amelyen az iskolából két csapat jutott tovább az áprilisban tartott országos döntőbe. Ennek 7–8. osztályos csoportjában az Alkimisták az első, a Kis tudósok a második helyen végzett, és bekerültek a nemzetközi döntőbe. 

A Kis tudósok csapata

Fotó: Kupán Edith


A végső döntőt, amelybe a magyarországi és a határokon túli nyertes csapatok jutottak tovább az 5–6. és a 7–8. osztályosok csoportjában, májusban tartották. A résztvevőknek hosszú tesztet kellett megoldaniuk, amelynek kérdései az adatok ismeretén kívül találékonyságot, kreativitást és gyorsaságot is igényeltek. Volt köztük totó, amelynél három lehetőségből kellett a jót kiválasztani, összekevert betűkből kellett kibogozni a tudós nevét, fel kellett ismerni, hogy ki van a képen, és megadni egy dolgot, ami a nevéhez kötődik, vagy egy rajzról, fotóról eldönteni, hogy melyik találmányt ábrázolja stb.

Előadásokat is megtekinthettek a versenyzők, mint például Bolyai János élete az anekdoták és levéltöredékek tükrében, vagy: Ki volt igazából Neumann János? 

A végső döntőn, mint már a bevezetőben jeleztük, a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola két csapata 2., illetve 4. helyezést ért el. Az Alkimisták csapat tagjai: Kreiter Ingrid, Komancsik-Csenteri Dóra, Weisz Zsófia, Nagy Szilvia Antónia. A Kis tudósok csapata: Purcar Kyra, Gergely Vivien, Göcsi Beáta, Fülöp Krisztián. 

Ebben az évben kivételesen díjazták a legjobb eredményt elért diákokat is, ugyanis a döntőben minden csapattag külön számítógépről versenyzett, és az egyéni eredmények összegeként születtek a csapateredmények. Az egyéni eredmények alapján a legjobban a Bernády iskola diákjai teljesítettek, akik mindhárom első helyezést megnyerték. 

Megérdeklődtük a diákok véleményét is. „A verseny és annak témája nagyon érdekes volt. Rengeteg olyan információnak jutottunk birtokába, melyről, ha nem veszünk részt ezen a vetélkedőn, talán soha nem is hallottunk volna. Ugyanakkor a tananyag nagyon terjedelmes és nehezen megjegyezhető volt. Sok olyan találmányról tanultunk, melyről sosem hittem volna, hogy magyarok találták fel.” (Fülöp Krisztián Zsolt, Kis tudósok, VII.C)

„A készülés a versenyre mindig nagyon jól telt, és mi is jól éreztük magunkat. Bár rengeteg munkával és sokszor rengeteg fáradsággal járt, nagyon sok érdekes dolgot tudhattunk meg a magyar feltalálókról, tudósokról, felfedezőkről.” (Nagy Szilvia Antónia, Alkimisták, VII. D)

„Igaz, hogy a versenyre való felkészülés a mindennapi tanulás mellett egy pluszfeladatot jelentett, de nekem személy szerint nagyon jólesett egy csapat tagjának lenni. Külön-külön tanultunk, de az elért eredmény babérjait csapatként arattuk, és együtt éltük meg. Összekovácsolódtunk, bíztunk magunkban és a társainkban, bátorítottuk egymást. Boldog vagyok, hogy sikerült!” (Purcar Kyra, Kis tudósok, VII.C)

„Ez a verseny számomra nagy élmény volt, mivel rengeteg olyan magyar tudóst, feltalálót, felfedezőt ismertem meg, akiknek eddig a nevét sem hallottam. Érdekes kihívás volt, mert csapatban dolgozhattunk. Sok információval gazdagodtunk a vetélkedő során. Remélem, hogy jövő évben is részt vehetek ezen a versenyen.” (Göcsi Beáta, Kis tudósok, VII.C). 

Az Alkimisták csapata


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató