2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


A Spectrum Színház idei évadának első vendégjátéka Veszprémből érkezik. A Jászai Mari: Magam keresése című monodrámát Juhász Róza önálló estjeként tekintheti meg a marosvásárhelyi közönség szeptember 30-án és október 1-jén. 
Az 1850. február 24-én született Jászai Mari a magyar színjátszás felejthetetlen tragikája. Olthatatlan tudásvágya korának legműveltebb személyiségei közé emelte. Tehetsége, mindent elsöprő drámai ereje kortársait arra indította, hogy alakításairól tanulmányokat írjanak. Több mint ötven éven át láthatta a közönség a nemzet színházának színpadán. Az a közönség, amely rajongásig szerette és ünnepelte estéről estére. Tudjuk, hogy Petőfi és Széchenyi volt számára az a két géniusz, akiket minden lehetséges módon hirdetett. Rendületlenül szavalta imádott Petőfije verseit, Nagycenkre pedig évente elzarándokolt Széchenyi sírjához.
Az utókor sajnos már nem gyönyörködhet megrendítő alakításaiban, de írásai és a kortársak beszámolói segítségével a Juhász Róza főszereplésével  (fotó) megjelenő monodráma megidézi alakját és küzdelmeit, amelyeket nem utolsósorban saját magával vívott. A monodrámát Jászai Mari levelei és naplója alapján Dömölky János írta és szerkesztette, az előadás rendezője is ő. Az előadásban a felejthetetlen tragika kérlelhetetlen őszinteséggel kutatja saját jellemét, értékeit és hibáit. Ennek a vívódásnak lehet tanúja a néző, miközben kirajzolódik a művésznő nem mindennapi alakja. Volt egy csodája a magyar színművészetnek, aki példaképül szolgálhat a jövő nemzedéke számára. 
A produkciót szeptember 30-án, szerdán és október 1-jén, csütörtökön 19 órától lehet megtekinteni a Spectrum Színházban. Az előadásra a belépő 20 lejbe, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül. Elővételben jegyet lehet vásárolni a www.biletmaster.ro honlapon, valamint a Spectrum Színház Rózsák tere 13. szám alatti székhelyén hétköznaponként 10 és 12 között, ugyanebben az időszakban jegyet is lehet foglalni a 0744-301-875-ös telefonszámon.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató