Országos versmondó vetélkedőn képviselte Maros megyét egy iszlói kislány, Fonoage Nikolett Kriszta, és tanítónője, Cseke Erzsébet.
Országos versmondó vetélkedőn képviselte Maros megyét egy iszlói kislány, Fonoage Nikolett Kriszta, és tanítónője, Cseke Erzsébet.
Mindig öröm látni, hogy a kis, viszonylag félreeső falvakban is vannak lelkes pedagógusok, akik akár a mindennapi ingázás mellett sem sajnálják a szabadidejüket, hogy felkarolják a tehetséges kisdiákokat, versenyekre vigyék őket.
Cseke Erzsébet tanító néni elmondta, az iszlói elemi iskola sikereként tartják számon, hogy az idén a III. osztályosoknak szervezett versmondó vetélkedőn Fonoage Nikolett Kriszta képviseletében eljutottak a Szilágy megyei Varsolcra, az országos szakaszra, a körzeti I. és a megyei II. helyezés után. A vetélkedőt megelőző napon a tanítónők élménytúrára vitték a Maros megyei versenyzőket: a zsibói Wesselényi-
kastélyt, kastélykertet, majd a botanikus kertet látogatták meg, valamint az almásgalgói Sárkánykertet. A hangulat kiváló volt, csapatjátékok, közös étkezések, nagy beszélgetések oldották a verseny izgalmát.
– Fonoage Nikolett Kriszta III. osztályos tanulónk, bár díjat nem hozott, becsülettel megállta a helyét a Kányádi Sándorról elnevezett versenyen – nyugtázta a tanítónő.
Az iszlói kis tehetség lapunknak elárulta, nagyon büszke a teljesítményére, arra, hogy eljutott erre a szintre.
– A legnagyobb élmény az országos versenyre való készülődés és az utazás a tancival, de az ott töltött idő is nagyon kellemes volt. Különösen nagy élmény volt számomra, amikor az iskolai évzárón, Jobbágytelkén, amikor megemlítették a teljesítményem, nagy tapsot kaptam mindenik osztálytól, valamint a pedagógusoktól is. A vetélkedőnek köszönhetően közelebb kerültem a versekhez, a vers világához. Azt üzenem a velem egykorú gyerekeknek, hogy merjék tanulni és bátran szavalni a verseket – fogalmazott Nikolett Kriszta.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató