2024. december 2., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Még dolgoznak a partvédelmen

Másfél év után ismét használhatják a járművek a Nyárádon átvezető hidat a Székelytompa–Ákosfalva–Nyárádtő megyei úton, de ajánlatos figyelni, mert még néhány napig tart a tereprendezés.

Pénteken délelőtt átgurulhattak az első autók a másfél éve lezárt és felbontott nyárádszentlászlói hídon. A beruházás végső határideje november 30-a volt, ezt be is tartotta a kivitelező, bár a teljes munkálat még nem ért véget. Már szállítottak el munkagépeket a helyszínről, de még maradt néhány. A híd gyalogos- és autósfelületén egyaránt fekete aszfaltréteg díszeleg, fehér útfestés, vadonatúj fémkorlát – minden a legnagyobb rendben volt pénteken délután a helyszínen. A kivitelező tartotta a határidőt, így végre ismét áthajthatott az autóforgalom a hídon. Mellette azonban még dolgoznak a partvédelmen, beillesztik és feltöltik a kőkosarakat, hogy a híd mentén megerősítsék a folyómedret. Ezt egy hét alatt befejezik – mondta ottjártunkkor az egyik alkalmazott.

A létesítmény újranyitását nem kísérte semmilyen ünnepi mozzanat, nem volt szalagvágás, a beruházó Maros Megyei Tanács egyetlen képviselője sem volt jelen – erősítették meg a munkások. Karácsony Károly nyárádgálfalvi polgármester sem tudott arról, hogy lenne hivatalos átadás, ő is csak pénteken reggel értesült arról, hogy a hidat újranyitják azon a napon. Az elöljáró szerint is néhány nap alatt befejezik a hátralevő munkát, s akkor zavartalan lesz ismét a közlekedés a 151D jelzésű megyei útnak ezen a szakaszán. „Visszatér minden a régi mederbe” – nyugtázta, hozzátéve, hogy mindenkinek ismét könnyebb lesz a dolga, a nyárádszentlászlóiaknak és szentháromságiaknak mindenképpen, hiszen többé nem kell kilométereket kerülniük, ha Gálfavára mennek. Arra a kérdésünkre, hogy az elterelt forgalom miatt volt-e gondjuk a szentháromságiaknak, a polgármester nemmel válaszolt, hiszen abban a faluban csak egyetlen utcát érintett az áthaladó forgalom, de azzal is jól jártak a falubeliek, mert a hídjavítás előtt a beruházó leaszfaltozta az úttestet.

Hasonlóan nyilatkozott a Népújságnak a szentháromsági Márton Ferenc is. Az áthaladó forgalom a háza előtt haladt el és tért be a Kántor utcába, mégis úgy érzi, hogy az elmúlt másfél évben a falubelieknek semmilyen kárt nem okozott a forgalomtöbblet, bár a tiltás ellenére ott haladt át a nehézforgalom is. Éjszaka sem zavarták őket az autók, reggel viszont valamivel korábban indultak el a járművek a munkahelyükre igyekvő átutazók miatt. Sőt, az ingázók csak nyertek a helyzettel, mert így több autóbuszjárat haladt át a falun – mondta el a helyi lakos. Ő maga a szomszédos Nyárádgálfalvára ingázik naponta, így őt is érintette a terelőút állapota. Másfél havonta romlott az út felülete, esőzéskor kilyukadt, ilyenkor mindig körbement a hivatalos levél a lakosoktól az önkormányzaton át a megyei tanácsig, amely felszólította a kivitelezőt, hogy javítsa meg az utat. Ennek ellenére az autója komolyabb kár nélkül megúszta a mindennapi zötykölődést, de nem mindenki volt ennyire szerencsés – véli. Azon kívül, hogy a terelőúton néha egy-egy autó lecsúszott az úttestről a sáncba, más rendkívüli eset nem történt, az érintett utca lakói átvészelték a nagy forgalmat, a tavalyi aszfalt is elég jól bírta a terhelést – foglalta össze véleményét beszélgetőtársunk.

Amint arról lapunkban többször is beszámoltunk, a beruházást tavaly májusban indították el, de egy hónap után kiderült, hogy az 1971-ben épült híd állapota rosszabb, mint azt a felmérések mutatták, ezért új műszaki terveket kellett készíteni, engedélyeztetni, ezért csak jelentős csúszással, idén tavasszal láthattak hozzá a felújításnak. Ami az átutazók és helyiek türelmét és járművét alaposan próbára tette, az a kerülőút gyakori rossz állapota volt. Most azonban végre mindenki felszusszanhat, mert remélhetőleg újabb ötven évig nem kell hasonló beavatkozást végezni a hídon.

Címfotó*: Másfél év után ismét áthajthattak a hídon az autók (Fotó: Gligor Róbert László)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató