2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sportversenyek, kvízek a városépítő emlékére

Április 10-én, szerdán múlt 160 éve annak, hogy Bernády György a világra jött. E jeles nap alkalmából a városépítő polgármester nevét viselő megyeszékhelyi tanintézményben évről évre megszervezik az iskolanapokat. Az idei – szám szerint nyolcadik – rendezvénysorozatról Simon Imola-Zsuzsánna, a Dr. Bernády György Általános Iskola aligazgatója tájékoztatott.

– Az iskolanapok ez évi mottója Az én iskolám! Sportversenyek, általános műveltségi és kulturális tematikájú vetélkedők, valamint városnézés is szerepel a programban, amit igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a tanórák menetét se zavarjuk meg. Ma (sz. m. április 10-én) sportnappal indult az események sorozata. Összehangoltuk a tornaórákat, hogy a felső tagozatos osztályok megmérkőzhessenek egymással a különböző sportágakban – futball-, kosár-, asztalitenisz- és tollaslabda-bajnokságot is szerveztünk nekik –, az elemi osztályos diákok pedig játékos sporttevékenységeken vehettek részt. Az V–VIII.-osok versenyeire egyénileg és csapatban is lehetett jelentkezni, a cél az volt, hogy mind a magyar, mind a román tagozatról minél több tanuló bekapcsolódjon a programba. 

Fotók: Nagy Tibor

Az iskolanapok nyitótevékenységei közé tartozott a Kahoot! online vetélkedő is, ez egy tízperces tudásmérés volt Bernády és Marosvásárhely címmel, amiben minden felső tagozatos diák részt vett. 

Április 11-én, csütörtökön általános műveltségi vetélkedőkkel és Ki mit tud? tehetségkutatóval folytatódik a program. Ez utóbbi megmérettetésre népdallal, néptánccal, könnyűzenével és modern tánccal készülnek az V–VIII.-osok, a kicsiknek városnéző sétát szervezünk, amelyen közelebbről megismerkedhetnek a Bernády György nevéhez fűződő épületekkel. 

Az iskolanapok pénteki zárómozzanata a versenyek, vetélkedők legjobbjainak díjazása lesz. A nyertesek oklevelet, érmet és könyvjutalmat kapnak, valamennyi résztvevő pedig egy kis emléktárgyat is hazavihet. Az izgalmas tudásmérésekkel arra igyekeztünk lehetőséget nyújtani a diákoknak, hogy minél alaposabban megismerjék a városépítő polgármester életét és munkásságát, akinek idejében az iskolájuk is épült. 

Az idei rendezvénysorozat anyagi hátterét Az én iskolám projekt keretében a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal biztosította, továbbá a diákok szüleinek érdekképviselete, a Dr. Bernády György Általános Iskoláért Egyesület is támogatta a programok lebonyolítását.

Simon Imola-Zsuzsannától megtudtuk, hogy a tanintézetnek jelenleg 818 diákja van. A tanulók iskolai előmenetele méltó Bernády György nevéhez, hiszen a bernádysok évről évre számos rangos megmérettetésen vesznek részt.

– Jelenleg több országos tantárgyversenyre készülnek a diákjaink, a román nyelv és irodalomból, kisebbségtörténelemből, magyar nyelv és irodalomból, református vallásból, valamint fizikából és kémiából megszervezendő tantárgyolimpiák döntőin is képviselni fogják iskolánkat – tette hozzá az aligazgatónő.

 

 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató