2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ízvilág ünnepe – Marosvásárhelyen is bemutatják

Októbertől az Auchan Alapítvány támogatásával – egyelőre kísérleti jelleggel – Románia 6000 általános iskolájának, a harmadik osztályaiban oktatási programként bevezetik az egészséges táplálkozásról szóló leckéket. Az Ízvilág ünnepe (Programul Sărbătoarea Gustului) programot beiktatták az iskolai tanrendbe, az erre vonatkozó jogszabályt már augusztusban közzétették a Hivatalos Közlönyben. 

Az egészséges táplálkozási szokásokat és a környezetünkért felelősséget vállaló mentalitást célozza a program, amelyet 6000 romániai iskolában vezetnek be. A programnak három összetevője van. A kiválasztott oktatási intézményekben tanuló harmadikosoknak feladatfüzetet osztanak ki, amely elsősorban az egészséges táplálkozási szokásokkal kapcsolatos gyakorlati kérdéseket tartalmaz, ezekre a válaszokat az osztályban a tanítóval, illetve otthon a szülőkkel kell megtalálják. A második lépésben az iskolai könyvtáraknak adományozzák Alain Alexanian Michelin csillagos szakácsmester Az étkezés művészete (Arta de a mânca bine) című könyvét, amely  recepteket tartalmaz, ugyanakkor a kötetben szó van azokról az élelmiszerekről, amelyeket a főszakács fogyasztásra ajánl. Továbbá egy szakácssapka is gazdára talál, amelyre rányomtatták az élelmiszer-pazarlást fékező 10 gesztus jelét. Ezt a sapkát azok a világhírű séfek kaphatják meg, akik hozzájárulnak az egészséges táplálkozási szokások kialakításához, illetve receptjeikkel is ezt az elvet szolgálják. Azok a gyerekek, akik részt vesznek majd Az ízvilág ünnepe rendezvényein, vetélkedőin, elnyerhetik a sapkát és a vele járó elismerést. 

Dobre Daniel, a program társalapítója a sajtónak kifejtette, hogy gyermekkorban kell tanítani az egészséges életmódot, aminek része a táplálkozáskultúra. Továbbá tenni kell az élelmiszer-pazarlás felszámolását, mert ezzel csökkenthetjük a karbonlábnyomot, és így az egészséges Földért is tehetünk valamit. Köztudott, hogy világszinten az emberi és az állati eledel a 34%-át teszi ki a globális karbonkibocsátásnak. Ennek a 80%-a az élelmiszertermékek csomagolóanyagából származik. Erre való tekintettel az ENSZ által is elfogadott 17 nagy fenntartható fejlődési cél egyike az élelmiszer-pazarlás csökkentése. A programot október 16-án, az élelmezés világnapján a bukaresti Központi Nemzeti Kollégiumban indították el, többek között a kormány főtitkárságához tartozó Fenntartható Fejlődési Főosztály, az Országos Fogyasztóvédelmi Ügynökség, a bukaresti főtanfelügyelőség, az Auchan Románia Alapítvány képviselői és természetesen a diákok jelenlétében. Az eseményen jelen volt Alain Alexanian séf is.

Az oktatási programot Az ízvilág leckéi címmel szervezett gyakorlati események egészítik majd ki, amelyeket novemberben Bukarestben, 2024. február és május között az ország nagyobb városainak (Temesvár, Szatmárnémeti, Nagybánya, Kolozsvár, Nagyvárad, Déva, Nagyszeben, Brassó, Konstanca, Suceava, Bákó, Jászvásár, Galac, Piteşti, Curtea de Argeş, Craiova, Pantelimon, valamint Marosvásárhely) iskoláiban tartanak. 

Az Auchan Alapítvány 80.000 euróval támogatja a didaktikai anyagok kiadását, elkészítését. A kiadványok elsősorban az ízvilág sokféleségét, a hagyományos recepteket, a táplálkozási szokások fontosságát, az ehhez kötődő társadalmi interakciót népszerűsítik. Az étkezés művészete c. füzecskében pedig a gasztronómiai ismertető mellett földrajzi, természetrajzi, kultúrával, történelemmel, turizmussal kapcsolatos információk is találhatók, valamint a fenntartható mezőgazdaságról, az élelmiszert előállító kézműves-foglalkozásokról és a szállodaipar szolgáltatásairól is találnak ismereteket a diákok. 

Fotó: Le Petit Journal.com 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató