2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Régi-új bemutatóra kerül sor ma este a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. 

Fotó: Barabási Attila Csaba


Régi-új bemutatóra kerül sor ma este a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. Az Imádság háború után című táncszínházi produkció premierjéről van szó, amelyet ez alkalommal felújított változatban, más zenei alappal és más főszereplővel ad elő a társulat. A részletekről csakúgy, mint az együttes közelgő programjairól Barabási Attila Csaba vezérigazgató beszélt.
– Ezen előadásunkat 2014-ben, az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából vittük színre, és egy ideig folyamatosan játszottuk is. Nagy sikernek örvendett, díjat nyert, a nézőket is nagyon megérintette. De egy kimondottan színészfüggő produkcióról van szó, a folyamatos egyeztetés miatt pedig sokszor nem tudtuk színre vinni, ezért lekerült a műsorról. A társulat sorai között azóta stafétaváltás történt, sokan nyugdíjba mentek, megfiatalodott a tánckar, Tollas Gábor színművész pedig elvállalta a főszerepet, így elhárult az akadály az ismételt repertoárba foglalás elől. Ugyanakkor sok mindent megváltoztattunk. Noha a szakmának tetszett az eredeti verzió, felrótták, hogy a zenét autentikusabb hangszerekkel kellene játszani, zenei területen kellene javítani. Ezért megkerestük a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniát, amelynek zenekarával és a mi zenészeinkkel közösen új hanganyagot állítottunk össze és vettünk fel. Így mutattuk be Győrben, ahol nagy sikert aratott a produkció. E verzióban játsszuk ezentúl Marosvásárhelyen, én pedig nagyon örvendek, hogy ismét műsoron van az előadás, mert eredetileg is legalább négy éven keresztül, az első világháború végének századik évfordulójáig repertoáron kívántuk tartani. Fizikailag nehéz produkció, de a táncosaink nagyon szeretik. Néptáncelemekre épülő táncszínházi előadás, amelyben számos eredeti első világháborús levél, megszólítás, továbbá vers is elhangzik. A prózai része ezen produkciónknak a leghangsúlyosabb. A bemutatóra ma, április 26-án este 7 órakor kerül sor, az előadást Varga János rendezte, asszisztense Hajdú Flórián, zene: Bonczó István. Meghívott vendégművész Tollas Gábor, díszlet: Boka Gábor, jelmez: Bandi Kati és Szélyes Andrea. Tánckarvezetők: Nagy Levente Lehel és Törzsök Zsuzsanna.
A premiert követően, április 29-én kerül sor a tánc világnapjára, amelyet évek óta komolyan megünnepelünk. Immár a harmadik éve szervezünk táncos villámcsődületet, ez az idén sem lesz másként: április 28-án a déli órákban a város több pontján kezdenek spontán táncba a táncosaink, a flashmob az előző évekhez hasonlóan valószínűleg nagy siker lesz. Április 29-én az erdőcsinádi Gyöngykoszorú találkozón veszünk részt, itt is megünnepeljük a világnapot. Kezdőmomentumként félezer táncos lép fel, este pedig a Ha te tudnád, amit én című előadásunkat visszük színpadra a találkozó keretében. 
Május 14-étől a III. Székely Fesztiválon veszünk részt Budapesten, a Millenáris Parkban. Idén minket kértek meg, hogy Maros megyét képviseljük a szemlén, amelynek három napján a három székely megye mutatkozik be, lesznek könyvbemutatók, fotótárlatok, népviselet-bemutatók, néprajzi előadások. Maros megyéé a zárónap – mi a számos, általunk szervezett esemény mellett este Marosszék legszebb székely táncait mutatjuk be.
Nagy büszkeség számunkra, hogy az Imádság háború után című előadásunkat május 17-én a budapesti Nemzeti Színházban is bemutathatjuk, valamint, hogy részt vehetünk a május 13-a és 19-e között tartandó határon túli hivatásos néptáncegyüttesek fesz-tiválján. A budapesti Hagyományok Háza által szervezett szemlére nem kapott mindegyik hivatásos együttes meghívást, Maros megye azonban két társulattal is jelen lehet: a Maros Művészegyüttes és a Bekecs néptáncegyüttes is fellép a fesztiválon – mondta Barabási Attila Csaba.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató