Imádkozzunk együtt!
Október 3-án, már harmadízben, városunk megszokott zajába belezsong a Szűz Máriá-s ima és ének.
A Máltai Segélyszolgálat kezdeményezte három évvel ezelőtt a rózsafüzér-zarándoklatot, hogy hívő emberek imája – mint egy élő láncolat – összefogja városunk lakóit, és közösen kérjék a Szűzanya segítségét egyéni és közös bajaink orvoslására.
Ha igaz áhítattal ráfigyelünk a rózsafüzérbe foglalt titkokra, imánk minden bizonnyal hatékony lesz, és a zarándokút fáradalmait örömteli lelki béke váltja fel.
A zarándoklás menete:
Indulás az Egyesülés negyedi Szent Család-templomból – 8 órakor
– Szent Imre-templom – Ady negyed – 10-10.30 óra
– Szent Erzsébet-templom – Meggyesfalvi negyed – 12-12.30 óra
– Szent Miklós-templom – Kövesdomb – 13.30- 14 óra
– Szent Kozma és Damján – Tudor negyed – 15-15.30 óra
– Minorita templom – Köteles Sámuel utca – 16.30-17 óra
– Keresztelő Szent János-templom – főtér – 17.30-18 óra
Minden hívő embert várnak, azokat is, akik másképp gondolkodnak, mert hiszik, hogy a kegyelem a Szűzanya közbenjárására kiárad, és szeretetben kovácsolja össze városunk összes lakóit.
Van amiért imádkozni! (R)