2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az emberek már bátrabban utaznak

A 2020-as évhez viszonyítva sokkal jobban alakult a tavalyi év turisztikai szempontból, az emberek bátrabban utaz-tak, viszont 2019-hez viszonyítva még mindig 35-40 százalékkal kisebb forgalomról számoltak be az érintettek. Az idei év egyelőre jól indul, Kelemen Barna, a marosvásárhelyi World Travel Shop utazási iroda igazgatója lapunknak elmondta: bizakodó, ugyanis egyelőre úgy tűnik, hogy idén a tavalyinál is jobb év elé néznek a turisztikai szolgáltatók.


Fotók: Facebook: Kelemen Barna



 – 2020-ban a világjárvány okozta megszorítások és a pánik óriási csapást mért a turizmusra, drasztikusan visszaesett a turisztikai szolgáltatók forgalma. Tavaly javult-e valamelyest a helyzet?

 – Nem csalódtunk, szerencsére jól alakult az elmúlt nyár 2020-hoz hasonlítva, amikor alig mozdult valami. 2020-ban a turistaidény vége felé, július-augusztusban kezdett beindulni a forgalom, és tartott szeptember közepéig, tehát gyakorlatilag két és fél hónapra szűkült a szezon. A 2021-es év már eleve jól indult, és így utólag elmondhatjuk, hogy nagyon intenzív szezonunk volt, azaz június első napjaitól – amikor elindultak az első charterjáratok –, beindultak a foglalások, és szeptember közepéig-végéig, tehát több mint négy hónapig rengeteg munkánk volt. Ennek az oka egyrészt, hogy elindultak azok a turisták is, akik majdnem két éve nem utaztak sehová, de amikor látták, hogy kezd jobbra fordulni a járványhelyzet, megnyíltak a határok, zöldigazolvánnyal lehetett utazni, újra szerettek volna nyaralni. Rajtuk kívül jöttek azok is, akiket nem riasztott el a járvány, és az előző évben is utaztak, akárcsak addig. Régóta nem láttam annyi embert az iroda előtt, mint tavaly nyáron, előfordult, hogy sorban álltak a székhelyünk előtt, aminek természetesen nagyon örültünk. Mindenki el akart utazni a főszezonban, mert tudták az emberek, hogy szeptember-októberben jön egy következő hullám, és kétséges volt, hogy lehet-e még utazni, milyen intézkedéseket hoznak, mennyire romlik a járványhelyzet.

 – Az év eleje köztudottan az igen csábító kedvezmények időszaka, sokan már januárban lefoglalják a fél évvel később esedékes nyaralást. A jelenlegi forgalom alapján milyen turistaidényre számítotok az idén?

 – Bízunk abban, hogy az idei év még jobb lesz, mint a tavalyi, a rég-óta a szakmában lévők is erre hajlanak. Egyre gyakrabban jelennek meg új úti célok, új légitársaságok, idén is számos újdonsággal próbálják csábítani a turistákat, és van is kereslet az utasok részéről. Amikor beállt a világjárvány, és emiatt gyorsan jöttek a nagy változások, nagy volt a bizonytalanság, azt gondoltam, hogy az előfoglalások ki fognak maradni, vagy csökkenni fognak, de nem így történt. Valamilyen szintű csökkenés ugyan tapasztalható, de a csábító kedvezmények továbbra is befolyásolják az utasokat, az emberek rájöttek, hogy mennyi pénzt meg lehet spórolni, ha időben elkezdünk tervezni.





Az előzetes foglalások előnye, hogy ebben az időszakban széles a választék, válogatni tud az utas a különféle desztinációk, szállodák, repülőjáratok közül, ráadásul nagyon előnyösek az árak. Viszont ha indulás előtt egy-másfél hónappal kezdünk keresgélni, akkor már kisebb a választék, azt lehet megvásárolni, ami még szabad, és annyiért, amennyibe éppen akkor kerül. December 31. volt az egyik határidő, ameddig igen előnyösen lehetett foglalni az idénre, mivel már előző évben elkezdődnek a kedvezmények, de szerencsére még mindig nem változtak az árak, január 31-ig még érvényben vannak a nagy kedvezmények. A következő határidők, amíg előnyös áron lehet foglalni, február 28., majd március 31., utána elválik, hogyan alakul az egyes úti célokra a foglalások száma, és ennek függvényében esetleg még lehet kedvezményekre számítani. De ezt nem lehet készpénznek venni. A köztudatban az él, hogy most körülményes utazni, és lehet, egyesek úgy gondolják, hogy a jelenlegi helyzetben nem mernek az emberek utazni, és nem lesz nagy a kereslet, de a tapasztalat az, hogy igenis utaznak. A kedvezmény általában a szállásadóktól származik, akik eldöntik, hogy például, aki március 31-ig foglal, az ötven-hatvan százalékos kedvezményt kap, és ez azt jelenti, hogy a teljes csomag értékéből mintegy 25-30 százalékkal fizet kevesebbet az utas. 

Egy családnál, ahol van egy-két gyerek, akár 400-500 eurót is lehet spórolni, ha időben foglalunk, hiszen ahogy telik az idő, és fogynak a helyek, a kedvezmények egyre csökkennek. Egyre gyakoribb az utazásszervezők körében, hogy a kedvezményes időszak lejárta után már nem viszik le az árakat, mert látják, hogy úgyis utaznak az emberek, és megvásárolják a csomagokat teljes árban is.

 – A járványhelyzet közepette változtak-e a turisták körében népszerű úti célok?

 – Úgy látjuk, hogy 2020-ban biztonsági szempontokból sokan döntöttek belföldi nyaralás mellett. A tavaly már bátrabbak voltak az emberek, sokan mentek külföldre. Az ajánlatok nemigen változtak, egyik jelentős újdonság az volt, hogy az emberek rájöttek, mennyire kézenfekvő úti cél Egyiptom. Mivel 2020 augusztusától folyamatosan indultak járatok Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Bukarestből is, ezekre rengetegen ráharaptak, mivel olcsó úti cél ahhoz képest, hogy milyen kiváló szolgáltatások várják ott a turistákat. Ami meglepő, hogy régebb, a járvány előtti, úgymond „békeidőben” senki nem merte volna bevállalni ezeket a charterjáratokat, mert annyi lehetőség volt utazni, hogy megoszlott az utazóközönség, nem tudtak volna megtölteni egy gépet például Thaiföldre, Kubába vagy Mexikóba. A világjárvány azonban nagyon lecsökkentette a lehetőségek számát, néhány ország megnyitott, például Kenya, Tanzánia, a Dominikai Köztársaság, a Maldív-szigetek, ezeket meghirdették, és mivel az utazni vágyók máshová nem igazán tudtak menni, zsúfolásig teltek ezek a járatok, végig működtek a téli idényben. Tanulva ebből, az utazásszervezők bővítették az úti célok számát, így az imént felsoroltak mellett Sri Lankára, Mauritiusra, a Seychelles- vagy a Zöld-foki-szigetekre is lehet utazni. Újdonságok is szerepelnek a kínálatokban, például Szenegál vagy Omán, charterjárattal. A nyári desztinációknál is látunk újdonságokat, például Olaszországba (Rimini), vagy Horvátországba, Montenegróba, Albániába is lesznek charterjáratok, de akarnak indítani Ukrajnába, Odesszába is charterjáratot. 





 – A jelenlegi helyzetben miként alakultak az árak, az új úti célok mellett kedvezőbb árakkal is próbálják csalogatni a turistákat?

 – Az árak tekintetében a tavaly nem lehetett jelentős különbséget érezni a 2020-as, valamint a 2019-es évekhez viszonyítva, talán egy enyhe növekedés volt csak érezhető. Idén is nagyon kedvezőek az árak. A napokban árultunk tunéziai utat egy kisebb csoportnak. 810 euróba került nyári idényben két főre négycsillagos szállodában, all-inclusive ellátással, repülővel, reptéri illetékkel a nyaralás. Ez igen kedvező, hiszen 400 euróért repülős nyaralást all-inclusive ellátással nem igazán lehet találni. Most nagyon jók az árak Egyiptomba, Tunéziába; Spanyolország, Görögország már kissé magasabb áron érhető el, ha például négy-öt csillagra gondolunk, all-inclusiv ellátással, az már jóval meghaladja az egyiptomi vagy a tunéziai árakat. Elég nagy különbség van ár szempontjából az európai és az Európán kívüli úti célok között. Például Egyiptomba ezer euróból all-inclusive, ötcsillagos ellátásban részesül az utazó, eközben tegyük fel, Görögországban, Kréta szigetén ezért az összegért esetleg háromcsillagos szállást kaphat all-inclusive ellátással, vagy esetleg négycsillagos szállást reggelivel, tehát ugyanabba az árkategóriába csak gyengébb minőségű szolgáltatás fér bele.

Horvátország és Montenegró soha nem volt olcsó, mindkét úti célra általában olyan turisták utaz-tak, akik saját autóval jutottak el oda, és stúdiót vagy apartmant béreltek. A jó minőségű szállodai szállások itt nem olcsók, Horvátország talán valamivel drágább mint Montenegró, de valószínű, hogy inkább az európai árakhoz fog hasonlítani a charterjáratos utak ára, talán olcsóbb lesz, mint Spanyolország vagy Olaszország. Ezek esetében nem várható vásárhelyi indulás. Jól bevált viszont a törökországi charterjárat (Antalyába), de Egyiptomba is lehet repülni, és újdonságként, többszöri próbálkozás után, idén lesz charterjárat Kréta szigetére is Marosvásárhelyről.

 – Igen népszerűek újabban az egzotikus desztinációk, nagyon sokan utaznak el a téli hónapokban például a Dominikai Köztársaságba. Milyen költségekkel kell számolni egy ilyen út esetében?

 – Ezekre az utakra pont ez a legkedvezőbb időszak, az idény kezdődik valamikor november közepén, és május végéig lehet oda utazni. Júniustól különböző erősségű trópusi viharok fordulhatnak elő, és igencsak elronthatja a nyaralást, ha bezárva kell ülni egy szállodaszobában, mivel kint veszélyes vihar tombol. Az árak nagyon változóak, például Dominikára átlagban személyenként 1400-1500 euróért lehet elutazni.

 – A jelenlegi bizonytalan helyzetben felértékelődött a sztornó biztosítások szerepe, ha ezt megvásároljuk, egy esetleges indulás előtt kiderülő fertőzés esetén sem vész el a befizetett összeg?

 – Mi világjárvány előtt is mindig ajánlottuk az utasoknak a sztornó biztosítási csomagot, hiszen ha már befizetett kétezer eurót a család, ne a 200-300 lejen spóroljanak, amibe ez egy családnak kerül, hiszen ezáltal megmenthető a nyaralásra szánt összeg, ha valami miatt nem tudnak elutazni. A biztosítótársaságok csomagokat állítottak össze, amelyek tartalmazzák az útlemondási sztornó biztosítást, amely érvényes többek között baleset, betegség, elhalálozás, munkahely elvesztése esetén. Előre nem látható dolgok szerepelnek ebben a biztosításban, és ezzel nem úszik el kétezer euró. A turistáink több mint 90 százaléka ezt megköti. Most már benne van ezekben a csomagokban a Covid-biztosítás is, ha véletlenül utazás előtt a turista megfertőződik, és nem tud elutazni, visszafizetik neki a befizetett összeget, biztosítótársaságtól függően tíz-húsz-harminc százalék önrészesedést tartanak vissza, de az összeg nagy részét visszakapja a turista.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató