2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Húszéves csúcson a dollár az euróval szemben

Húszéves csúcsra ugrott pénteken a dollár az euróval szemben, 1,01-os szint alá esett az euró árfolyama a dollár ellenében. A France Press hírügynökség elemzésében összefoglalta az európai valuta értékvesztésének következményeit.


Az inflációra és a vásárlóerőre kifejtett hatás

Az euróövezetbe importált áruk közel felét dollárban számlázzák ki, euróban csak kevesebb mint 40 százalékát – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) adataiból.

Például az olajért és a gázért hagyományosan dollárban fizetnek, és e két nyersanyag ára robbanásszerűen megugrott az elmúlt hónapokban az ukrajnai háború miatt. Ez azt jelenti, hogy több euróra van szükség ugyanazon mennyiségű áru dollárban történő kifizetéséhez. „Az importált áruk egyre kevésbé versenyképesek, és az egymás közötti verseny miatt nő az áruk, ami táplálja az inflációt, és csökkenti a háztartások vásárlóerejét” – magyarázta Isabelle Mejean, a Sciences Po professzora.

Az euró dollárral szembeni leértékelődésének másik konkrét hatása, hogy „csökkenti az Európából az Egyesült Államokba irányuló turizmust” – mondta William De Vijlder, a BNP Paribas közgazdásza.

Mivel az európai látogatóknak több eurót kell fizetniük, hogy megvásárolják dollárban ugyanazt az összeget, nőnek az utazással járó költségeik. De ugyanez érvényes azokra az országokra is, amelyek valutája a dollárhoz van kötve, mint például Katar vagy Jordánia.

Ezzel szemben az Egyesült Államokból, Katarból és Jordániából Európába látogatók számára előnyös az árfolyam, mivel dollárjukkal ugyanazért az összegért többet tudnak vásárolni az euróövezetben, mint korábban.


A vállalatokra kifejtett hatás

Az euró gyengülésének hatása attól függően változik, hogy az érintett vállalat milyen mértékben függ a külkereskedelemtől és az energiától.

„Az euróövezeten kívülre exportáló vállalatok számára előnyös az euró leértékelődése, mivel áraik dollárra átszámítva versenyképesebbé válnak” – nyilatkozta Philippe Mutricy, a Bpifrance bank kutatási igazgatója. „Ezzel szemben az importorientált vállalatok hátrányos helyzetben vannak” – tette hozzá.

A nyersanyagoktól és energiától függő, de keveset exportáló helyi kézművesek esetében az euró gyengülése költségeik robbanásszerű növekedéséhez vezethet.

Az euró gyengülésének legnagyobb nyertesei azok a gyártó vállalatok, amelyek külföldre exportálják termékeiket, például a repülőgépipar, az autóipar, a luxuscikkek és a vegyipar terén tevékenykedő cégek.

Ugyanakkor a nagyobb piaci szereplők „jobban fel vannak készülve a sokkhatásokra”, rendelkeznek azokkal a mechanizmusokkal, amelyek lehetővé teszik számukra az árfolyam-ingadozások hatásának mérséklését – mutatott rá Philippe Mutricy: „Előre vásárolnak devizát kedvező árfolyamon, ami megvédi őket az árfolyam-ingadozásoktól” – fogalmazott.


A gazdasági növekedésre és az adósságra kifejtett hatás

Elméletileg az euró értékvesztése versenyképesebbé teszi az euróövezeten kívüli árakat, és ezáltal serkenti az európai áruk és szolgáltatások exportját. A pozitív hatást azonban ellensúlyozhatják az ukrajnai háború következtében emelkedő nyersanyagárak, különösen az olyan exportvezérelt gazdaságok esetében, mint Németország.

Ami az európai országok adósságtörlesztését illeti, a hatás kevésbé látványos. Minél nagyobb a gazdasági növekedés üteme, annál gyorsabban tudja egy ország visszafizetni az adósságát – magyarázta Isabelle Mejean, a Sciences Po professzora. De csak akkor, ha a pénzügyi piacok elég biztonságosnak tartják az európai kötvényeket, és a kamatlábak alacsonyak maradnak – nyomatékosította. A dollárban denominált kötvényeket kibocsátó országok esetében azonban az euró dollárral szembeni leértékelődése növeli adósságuk visszafizetésének költségeit.


A központi bankokra kifejtett hatás

Az euró gyengülése az infláció táplálása révén arra késztetheti az Európai Központi Bankot (EKB), hogy gyorsabban emelje a kamatlábakat. Az intézmény egyébként júliustól emelné a hitelfelvételi költségeket, 11 év után először.

„A nyersanyagárak emelkedésére vélhetően nem reagált volna az EKB, de az infláció feletti ellenőrzés visszaszerzése még nagyobb kihívást jelent, mivel az importárak emelkedtek az árfolyam alakulása miatt” – mutatott rá William De Vijlder.

A Bank of France május végén úgy becsülte, hogy az euró leértékelődése megnehezítheti az EKB-nak az infláció kordában tartására irányuló erőfeszítéseit.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató