Húsz év után

Nemzetközi komplex elektrotechnika-, elektronikaverseny

Jó hangulatú megbeszélésre érkeztem az elmúlt héten a marosvásárhelyi Elektromaros Technológiai Líceum egyik termébe. Nyolc pedagógus ülte körbe a hosszú asztalt, láthatóan jó ismerősök, akik az elektronikai, informatikaoktatás feltételeiről beszélgettek, a jó példákat és a hiányosságokat is összevetve, amelyeket az általuk képviselt iskolákban (adai Műszaki Iskola, budapesti Bolyai János Műszaki Technikum, komáromi Ipari Műszaki Szakközépiskola és a vendéglátó tanintézmény) tapasztalnak. 

A beszélgetésen rész vett Cozma Ionuţ-Ciprian igazgató is, aki mellett a házigazdákat Veress Éva mérnök-tanárnő képviselte. Az igazgató értékelte, hogy újra létrejött kapcsolat a négy iskola között, és az Elektromaros Líceum vállalta a házigazda szerepet a nagyon zsúfolt program ellenére is. Hangsúlyozta, hogy hasznosnak tartja a külföldi kapcsolatokat, amelyek hozzájárulnak az iskola hírnevének növeléséhez. 

A verseny nyitóünnepségét követően, amelyen magyar és román népi táncokat mutattak be az Elektromaros diákjai, ottjártunkkor már elkezdődött az írásbeli, amelyen a négy iskolát képviselő négytagú csapatok diákjai tudásukat mérték össze, majd másnap a Sapientia egyetem volt a házigazdája a verseny színvonalas gyakorlati részének. 

Pillantás a kezdetekre

Az ismeretség a négy iskola között 24 éve kezdődött, amikor a budapesti Bolyai János Szakközépiskola (jelenleg Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium) akkori igazgatója, Szenes György felvette a kapcsolatot azokkal a határokon túli iskolákkal, amelyekben magyar tannyelvű elektronika, elektrotechnika szakos osztályok működtek. Majd a négy tanintézet négy-négy XI. osztályos diákjának a részvételével elméleti és gyakorlati vetélkedőt szerveztek. Minden évben más-más ország rendezte a versenyt, de a kapcsolat 2020-ban a világjárvány miatt megszakadt, és az elmúlt héten újították fel a soron következő marosvásárhelyi iskola vendégeiként. 

Technikumi szinten 

Bellon Csaba, a budapesti technikum tanára, aki kollégájával, Kaldenecker Péterrel érkezett, már a kezdetektől részt vett a vetélkedővel összekötött találkozókon. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a budapesti iskolában, amely mindig is elektronikával foglalkozott, ma a nyolcadik osztály elvégzése utáni ötéves oktatás az elektronika mellett egyre inkább az informatika felé irányul. Elektronikából egy, informatikából két osztályuk működik évfolyamonként, miközben az elektronika lassan hiányszakmává válik. A diák, amikor belép a kilencedik osztályba, a kettőből választ egy ágazatot, amiből tizedik osztályban alapvizsgát fog tenni. Ezt követően dönti el, hogy az elektronikán belül szeretne elektronikai vagy közlekedésgépészeti technikus, az informatika szakon pedig ipari informatikus és ezen belül szoftverfejlesztő vagy rendszerüzemeltető technikus lenni. XI. osztályban általános érettségit tesznek (magyar, matek, történelem), majd tovább mennek a XIV. osztályig, amikor a szakmai vizsga következik, ami emelt szintű érettséginek számít, és elnyerik a technikusi képesítést. A technikum végzőse felvételi vizsgát tehet egyetemre, és megkapja a pluszpontot az emelt szintű érettségiért. 

Bár nagyon erőltetik, a duális képzés iskolájukban nem hozta meg a várt eredményeket. 

Véleményük szerint a nyári gyakorlat nagyon jó arra, hogy a diákok megérezzék a munka „illatát”, de az egész évi tananyag nem csak erről szól. Az nem működik, hogy a cégek vállalják fel az összes gyakorlati órát, hiszen nem rendelkeznek az erre a célra felkészült oktatókkal, miközben az iskolának is gondot okoz a szaktanárhiány. 

Komáromban szakközépiskola

Szajkó Péter és Pásztor Tímea szintén négy diákkal a felvidéki Komáromból érkezett. A több mint 500 tanulóval működő Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolában tanítanak, ahol három szak oktatása folyik: elektrotechnika, gépészet, informatikai rendszerek a közgazdaságtan és a gépészet területén. Tanintézetük a megyében a második legnagyobb iskolának számít, évfolyamonként az ötből egy szlovák tannyelvű osztállyal. A gyakorlati órákat a saját iskolaműhelyükben tartják, a hosszabb szakmai gyakorlatot tanítványaik cégeknél végzik. Az általános iskola kilencosztályos, annak befejezése után négyéves a középiskolai oktatás, ami a szaktantárgyakat is magába foglaló érettségivel végződik. Aki a három év után nem tud vagy nem akar továbbtanulni, szakmunkás oklevelet kap, de ha mégis érettségizni szeretne, akkor két évet el kell végeznie a vizsgáig. 

Nem vonzó a kőművesszakma 

Szerbiából, Vajdaságból, az adai Műszaki Iskolából érkezett Jasztrebinác Edit informatika és programozás szaktanár, valamint Gilicze Hilda informatikus és programozó, az iskola igazgatónője. 325 diákjuk van, a magyarok mellett egy szerb tannyelvű osztályuk minden évfolyamon. Három szakterületen oktatnak: elektrotechnika, gépészet és építészet. Az elektrotechnika szakterületen tanulnak a leendő elektrotechnikusok, illetve az utóbbi pár évben mechatronikai technikusokat is képeznek. A nyolcadik osztály elvégzése után a technikusképzés négy évig tart, utána a diák leérettségizik, és technikus lesz. A gépészet szakterületen van hároméves képzésük is, amelynek végzettjei CNC-operatőrök lesznek, és CNC- (számítógép vezérlésű) marógépen és CNC-esztergagépen fognak dolgozni. Az építész szakon kőműveseket képeznek nagyon kis létszámban (8 diákjuk van), emiatt minisztériumi engedéllyel. Tavaly az övék volt az egyedüli olyan iskola Szerbiában, amelyik magyar nyelven szervezett záróvizsgát. A gyakorlati oktatást az iskola nagy tanműhelyében tartják, másik részét szerződés alapján cégeknél, amelyekkel nagyon elégedettek, de nem a duális rendszerben, ahogy a minisztérium szeretné rájuk kényszeríteni.

Miért érzik fontosnak a találkozást?

Veress Éva szavait megerősítik a vendégek is: – Évek óta fönntartjuk ezt a kapcsolatot, kialakult köztünk egy barátság, várjuk, hogy újra lássuk egymást. Tanítványainknak pedig megmutathatjuk, hogy Erdélyben, a Vajdaságban, Felvidéken és Budapesten hogyan élnek az emberek, hogy megismerkedhessenek egymás kultúrájának a jellegzetességeivel. Különböző országok különböző iskoláiból, iskolarendszereiből jövünk, hogy felmérjük, ki hol tart. Megismerjük a tanterveket, a diákokat, számba vesszük, hogy meddig jutnak el az elméletben, és a tanultakat hogyan tudják a gyakorlatban egy munkadarabon megjeleníteni. 

– Kezdetben a budapesti és a komáromi iskola szervezte a találkozókat, Délvidék és mi is később tudtunk csatlakozni. Nagy öröm, hogy sikerült az idei vetélkedőt megszervezni, amit 2020-ban már előkészítettünk, de a világjárvány miatt meghiúsult. A polgármesteri hivatalnál pályáztunk, és nyertünk rá támogatást. 

– Milyen sikerrel vettek részt a marosvásárhelyi diákok? 

– Változó, van egy-egy kiemelkedő tanulónk, aki egyéni szinten magasabb pontszámot és jó helyezést ér el, néha csapatban voltunk a második, harmadik helyen, és van egy vándorkupánk, amit Komáromból elfelejtettek visszahozni, de megígérték, hogy a nyertesnek elküldik. Bár versenyről van szó, nem a vetélkedés a legfontosabb. A résztvevőket az iskolájukban már kiválasztották, és az a nyereség, hogy eljutottak ide. Ezt csak tetézi, ha első helyen végez valaki. 

– Három iskola tapasztalatából okulva mit lenne érdemes itthon is bevezetni? – kérdezem Veress Éva mérnök-tanártól. 

– Ami rajtunk, tanárokon múlik, azt átvettük, és próbáljuk alkalmazni, személy szerint informatikatanárként, mint aki szaktantárgyakat is tanít. Mivel nekünk nincsenek magyar nyelvű szakkönyveink, a budapestiek ebben segítettek, és a gyakorlat terén is sokat tanulunk egymástól, amit viszont törvény ír elő, azon nem tudunk változtatni. 

Az írásbeli után a diákokat is megkérdeztem: mennyire tudták teljesíteni a kapott feladatot? 

Sikerült „kilogikázni” 

Bor Gergő, a budapesti Bolyai János Műszaki Technikum diákja szerint bizonyos szempontoktól eltekintve könnyű volt a feladat, és nem vért izzadva, hanem logikus gondolkodással könnyen vette az akadályokat, ami az eredményén is meglátszott, hiszen a második helyezett lett. Iskolatársa, Sík Levente Rezső szerint volt olyan feladat, amilyennel még nem találkoztak, de a logika segítségével meg lehetett oldani. A kérdésre, hogy miért választotta ezt a szakot, a nagyapát említette, aki villanyszerelő brigádvezetőként dolgozott, és kisgyermekként a műhelye mindig megragadta az unoka figyelmét. Peti Hunor László – szintén a budapesti technikumból – megerősítette kollégáinak a véleményét, miszerint első látásra nehéznek tűntek a tételek, de egy idő elteltével sikerült „kilogikázni”. – Várom, hogy a vendég diákokkal megismerjük egymást, beszélgessünk. 

– A verseny jó hangulatban zajlott, lazán, feszültség nélkül. A tekintetükön úgy láttam, hogy uralják a tételeket, és nem kellett beavatkozni. Az idő háromnegyed részénél többen is befejezték a feladatokat, és csak azért nem álltak fel, mert tiszteletben tartották a többieket – mondta Nagy Attila elektronika szakos felügyelő tanár, az iskola volt diákja. 

A gyakorlati próbán, aminek a feltételeit a Sapientia egyetem biztosította, kiváló körülmények között, egy pulzusszámlálót kellett felprogramozott integrált áramkör segítségével, alapos magyarázatot követően elkészíteni, ami végül minden résztvevőnek sikerült. A rangsort az értékelők szerint nehéz volt megállapítani. Az első helyen a budapesti Bolyai János Műszaki Technikum csapata végzett, második az adai Műszaki Iskola csapata lett, a harmadik díjat a komáromi Ipari Műszaki Szakközépiskola diákjai vehették át, a negyedik helyezett az Elektromaros Technológiai Líceum csapata lett. Egyéniben Uller Botond, a vajdasági Ada Műszaki Iskolájának diákja érte el a legmagasabb pontszámot, Bor Gergő a Bolyai János Műszaki Technikumból a második lett, Nagy Dániel szintén Adáról a harmadik, Simény Nándor az Elektromaros Technológiai Líceumból a negyedik helyen végzett.