2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mivel következik a feltámadás ünnepe, vegyük számba, mit viseljünk húsvétkor, amikor szeretnénk elegánsak és divatosak lenni, az öntözőkre várva pedig kényelmesebben érezni magunkat.

Népszokásaink szerint a húsvéti ünnepi öltözetnek újnak kellett lennie, ha pedig népi viseletről van szó, akkor legalább az ingnek. Ez a nagyon régi szokás azokra az időkre volt jellemző, amikor az asszonyok maguk készítették, varrták maguknak és családjuknak a ruhaneműt. 

A templomban ilyenkor viselt új ruha a tél folyamán végzett munka eredményét jelezte, ugyanakkor a test és lélek megtisztulását is. 

Az új ruha fogalma tulajdonképpen a kereszténység kezdeteihez kötődik, amikor azoknak, akik a húsvéti templomi szertartás alkalmával vették fel a keresztséget, fehér ruhába illett öltözniük, amit aztán egész héten viseltek az új élet szimbólumaként. 

Akik pedig már meg voltak keresztelve, azok új, színes ruhába öltöztek, ami szintén Jézus új életére utalt. 

Szép szokás manapság, hogy a konfirmálók sok templomban nem fehér ruhában tesznek fogadalmat, hanem színes, szép népviseletben. Városi gyülekezetekre jellemző, hogy a konfirmáló fiatalok szüleik származási helyének népi ruháját viselik, ettől lesz színpompás a konfirmáció ünnepe, és az alkalomra készült székely, kalotaszegi, mezőségi stb. ruha egy életre megmarad. 

Az ünnepre gondolva a divattervezők sem ültek tétlen. Tekintsük át, mit is ajánlanak erre az alkalomra, természetesen ha a hét végére elmúlnak az esős, hideg napok.

Első helyen említsük meg a LILA színt, a húsvét jelképes színét. Egy tavaszi lila ruha semleges színű zakóval és magas sarkú cipővel igazi ünnepi viselet, ha szép, meleg az idő, nem hull a hó, nem esik az eső.

A már említett, húsvétra jellemző szín, a FEHÉR is jó választás lehet, mivel a tisztaság és a béke színe.

Választhatunk egy fehér szoknya és kabát vagy ruha és kabát EGYÜTTEST, ami lehet minimalista, fodros retro vagy akár romantikusan csipkés. Vagy egy nőies fehér ruhát V nyakkivágással és karcsúsítva, amely hosszítja az alakot. A 70-es évekre emlékeztető romantikus fehér csipkeruha sem lesz rossz választás. Stílusos fehér kiegészítők és magas sarkú cipő illik hozzá.

A fehér színt alkalmazhatjuk kombinációban is, például egy nőies fehér blúz és egy klasszikus fekete szoknya formájában. Könnyű cipő és fehér gyöngy az ideális kiegészítők. 

Aki kedveli a SZOKNYÁT, választhat egy különleges szaténváltozatot, akár hosszút is, mivel most ez a divat. Érdemes egy ilyen darabot beszerezni, mivel alkalmi öltözetnek is kiváló. 

Ha kedveljük a RUHÁKAT, idén a térdig és földig érő változatok divatosak. Ha színes, V-nyakú, és derékban öv fogja össze, nagyon csinos. Félcipőt vagy csizmát húzhatunk hozzá, az időjárásnak megfelelően. 

A RÓZSASZÍNŰ csipkeruha is jó választás, mert bájossá, üdévé teszi viselőjét. 

Lehet, hogy meglepően fog hangzani, viszont ezúttal a PIROS színt is ajánlják. Ha egy piros ruhát vagy vörös szoknya – ing párost választunk, telitalálat lesz. 

Egy másik divatszín, az élénk IBOLYAKÉK szintén megfelelő lehet. Egy ilyen ruha az üde tavaszi virágokat juttatja eszünkbe.

A FODROS ruhák, blúzok és kislányos szoknyák is jó választást jelenthetnek. Esti alkalomra egy pasztellrózsaszín ruhához arany cipő és táska talál. 

Szintén a tavaszt juttatják eszünkbe a virágmintás ruhák. Bármilyen szabásúak, megfelelőek lesznek erre az alkalomra. 

Ezenkívül viselhetünk bármilyen kosztümöt, nadrág vagy szoknya és zakó együttest, főleg midiszoknya változatot és magas derekú, bő szárú, jól szabott nadrágokat, ingekkel, blúzokkal is. 

Boldog húsvétot kívánunk mindenkinek! 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató