2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Senki jobban nem tapasztalta meg Berkes Gyulánál, hogy a tavaszi szél vizet áraszt. Nem bizony, mert Berkes Gyula háza éppen a tavaszi szél kellős közepén állott, és a kiáradt víz elöntötte kis házacskáját a pincétől a padlásig, a sublódtól a kanapéig. Nem maradt semmije sem szárazon és iszaptól ment. Ment minden a szemétbe, kárba vagy éppen tönkre. Tárgya válogatta.

Bezzeg ő nem válogatott a szép és ronda szavak halmazából, midőn előadta kártérítési kérelmét a város elöljáróságának, amely szinte helyből, azonmód és ösztönszintű sáncolással tagadta, hogy Berkes Gyula háza a város területén feküdne. Nem és nem. A ház már a közigazgatási határon túl feküdt északnyugat–délkeleti tájolásban egy-két arasszal arrébb, amint azt a bekéretett földmérő, Bekes Gyula sógora is bizonyította. Márpedig a városnak, a városházának, vagy ha úgy tetszik az önkormányzatnak szigorúan megtiltotta a megye és a megyefőnök, hogy fölöslegesen jótékonykodjék. Különben is, Berkes Gyula nem volt biztosítva. Soha nem kötött biztosítást sem házára, sem járművére vagy hegedűjére. Persze emez nem volt Stradivari, de becsületes, tisztes húros hangszer volt, mely gazdáját 40 éven át kiszolgálta jóban-rosszban, hóban-loccsban, művészileg, emberi esztétikai mércével mérve is, eszközi mivoltában, fals szándékok és álszemérem nélkül.

A meteorológiai intézet két munkatársa utóbb megállapította, hogy a tavaszi szél, annak a bizonyos Berkes Gyula által is megtapasztalt nagy erejű tavaszi szélnek az epicentruma – jól mondom? – pontosan a Berkes Gyula említett, de nem biztosított, így kárigényét sem lehet kielégíteni háza felett helyezkedett el, és a végén – miután a kontinensen még csak ritkán előforduló orkán – magja teljesen kifejtette hatását, az egész házat felszippantotta, és éppen Kendervár főterén eresztette alá. Igaz, sárosan és vizesen, de viszonylag épségben. Miként a kendervári Különleges Meteobiológiai és Habitátumintézet munkatársai következtetéseikben hangsúlyozták: „emberi lakhatásra és tevékenységvégzésre még mindig alkalmas maradt”.

Na de Berkes Gyula csak három héttel később kapott értesítést erről a tényről a szükségszálláson, ahová a város mégis befogadta avatott vonókezelésére való tekintettel, illetve mert Berkes Gyula nélkül a nótafák elkorhadtak volna, a muzikalitás sántítva örökre menekült volna el e bőkezű tájékról, és vendégek nélkül maradt volna az Édes Lyuk nevű vendéglátóipari egység, ahol Medvéspacalka városának teljes felnőtt férfilakossága szombaton esténként duhajkodni szokott, és a nemzeti mértéket meghaladva hajlamossá válik a garázdaságra (miként a rendőri jelentésekben ez leszögezve állani szokott). Három hétig mindennap több órát töltött a város közigazgatási határán túl fekvő telkén, abban a reményben, hogy háza csak valami optikai csalódás révén hiányzik az ő és a hatóság látómezejéből. Még látleletet is felvétetett egy opticus maximusszal, és dr. Morgenstern Oziás szemorvossal, melyek által megállapítást nyert, az ő látásával semmi baj, a ház tényleg nem található az őt megillető helyrajzi helyén és telkén.

A legfurcsább az volt, állapította meg egy újabb eseti vizsgálóbizottság, amelyet a polgármester saját magánemberi jóindulatából fakadóan nevezett ki, hogy Berkes Gyula nem tudott számot adni arról, hogy azon a bizonyos tavaszi napon és szélben hol tartózkodott, s amennyiben otthonában volt, miként lehetséges, hogy az ingatlan megingott, azaz a ház eltűnt, ő pedig ott maradt sértetlen állapotban, igaz, csak egy szál otthonkában, mert éppen krumpligulyást főzött magának. Nem volt családja pillanatnyilag. Két válás között mindig krumplipaprikást evett, de ennek az orkánhoz nincs köze. (Ha legalább orkánkabátban főzött volna, de Berkes úr otthonkában készítette ebédjét, abban a ruhadarabban, mely legutóbbi feleségétől a váláskori osztozkodáskor neki jutott. Egyébként békés válóper volt, közös megegyezéssel utálták egymást.)

Berkes Gyula nem emlékezett a krumplipaprikásra, erre csak szomszédai emlékeztették hetekkel később, akik kiváló szaglórzékkel és illatmemóriával rendelkeztek. Legközelebbi szomszédja 127,42 lábra lakott tőle, ott az orkán epicentruma már kifulladt, a krumplitokány illata viszont permanensen beivódott a kollektív emlékezetbe. 

A bizonytalanság három hosszú hete alatt a legkülönfélébb találgatásoknak volt kitéve Berkes és a Berkesék repülő háza. Az egyik újság előásta a telekkönyvi hivatalból a ház egy régi rossz fényképét, amit a fiatal segédszerkesztő megfotóshopolt, és úgy már egész csinos ingatlan ábrázatját mutatta, ami persze csak rontott a dolgon. A telekkönyvi hivatal szerint a Berkes-féle ingatlan a városhatáron álló határeset volt, ugyanis a földmérési hivatal korábbi kimutatása pontatlannak bizonyult. (Vagy a sogór kijegecesedett rosszindulata tévesztette meg a hatóságokat.) A ház konyhája és űrszéke a város területére esett – amikor még állott a ház –, az ingatlan többi helyiségeit viszont tényleg a senkiföldjén pincézték alá, padlásolták felül. Viszont attól, hogy a fotóshop megemelte a ház külcsínjét, a város önkormányzata még inkább elsáncolta magát attól, hogy segélyt folyósítson a szerencsétlenül járt zenemókusnak. Gondolhatnánk a segítségére siető muzsikustársaira, de azokra ugyanúgy számíthatott Gyulus bá, mint Hunyadi Jánosunk az indonéz császártól várható korengedélyes nyugdíjára. A banda kizárólag a zenélésre szűkült le, vonólebocsátás után mindenki egyedül ült be vadonatúj Volvójába, amit Svédből hozott, és elhúztak, ki-ki a maga villácskájába, amelyből már takaros és fallal körülvett magánkerület alakult ki Pacalka déli fekvésű domboldalain. 

Ja, hogy a találgatások! Hát voltak, akik szerint az orkánt kihasználva Berkes Géza (helyesen Gyula) engedély nélkül lebontotta a házát, a törmeléket nagy területen szórta szét, mert új házhelyet akart, ő is a déli dombokat célozta meg. Elvégre egy prímásnak dukál az elit jellegű panoráma. Mások szerint a házat lesüllyesztette a régi színházból kiszuperált színpadi süllyesztőrendszer segítségével éppen a megáradt folyó medrébe, a többit a vízsodorra bízta, virágom, virágom. Ismét mások tamáskodtak, hogy Berkes Gyuszinak volt-e magához való esze és háza, lehet, hogy azt is elvitte az utolsó asszonya, és Berkes Gyuszi alapjában véve és felépítményileg is színtiszta csóró… Nem folytatom. 

A kenderváriak a földükre hupppant házban talált és még kiolvasható nyomok alapján állapították meg a tulajdonos/birtokos személyét, és értesítették a medvéspacalkai lakossági nyilvántartót, a nyilvántartó a városi tanácsot, a tanács a lakáshivatalt, a lakáshivatal a városi lakhatási és szociális ügyek bizottságát, amaz a jegyzőt, a jegyző előterjesztést tett a polgármester helyettesének, az meg a főtitkár asztalára tette a levelet, melyet a polgármester végül nem is látott, ugyanis a főhivatal titkárnője értesítette a szükséglakások szétosztására alakult állandó bizottmányt, valamint a Roma Összefogás civil szervezet szóvivőjét, Berkes Gyula édesanyját, hogy fia, Berkes Gyula háza megkerült, 227 km távolságra szippantotta ki az orkán erejű szél. Anyagi javai részben megőrződtek. (Itt jegyezzük meg, a titkárnő volt az első, aki önhatalmúlag meghatározta a Berkes Gyula zeneileg képzett és hiteles felsőfokú hangászati oklevéllel rendelkező állampolgárt ért károkozó mibenlétét. Amit – mint láttuk – a meteorológiai intézet két ösztövér munkatársa utólag igazolt.

Berkes Gyula átutazott Kendervárra, ahol már várták az ügy referensei, a sajtó képviselői, a Roma Összefogás civil szervezet aktivistái, őgyelgő csiszlikek, valamint a rendőri közegek, akik a kifosztástól eladdig házát védték. Valamennyien gratuláltak Gyula úrnak, csodálatuknak is hangot adtak, hogy lehet valakinek ilyen piszok szerencséje, az ingatlanja egy orkánt teljes épségben megúszott. Valamint mellékesen odacsúsztattak nekik egy számlát, amit a kendervári városháza vagyonvédelmi osztálya és a helybeli rendőrség közösen állított ki, és ebben az őrzésre fordított munkaórák ellenértékét kérték – tekintettel a folytonos pénzromlásra – euróban vagy tetszés szerint dollárban.

A szegény kárvallott – ha volt egyáltalán valaki, akinek őszintén vallhatott volna káráról, arról az erkölcsi hátrányról, amely őt házatlan csigává tette –, nos Berkes Gyula, ott a kendervári főtéren a rendőrkordonnal őrzött háza előtt megvakarta fejét, és azt mondta, elmegy hat hétre a New York kávéházba muzsikálni, na majd a tükrösszalonba fog baselni bármilyen bandával, annak az árából talán összekeresi az őrzési díjat, de a hatóságiak figyelmeztették, hogy itt kizárólag Nátyi Salamonnak van muzsikálási joga, különben sincs kendervári személyije. Egyébiránt az őrzési díj kiegyenlítése csak féléves (hat naptári hónap) haladék után esedékes, tekintettel a díjköteles anyagi helyzetére. Hogy lássa az utókor, mennyi szívjóság lakott a kendervári önkormányzatban. Viszont felszólították, hogy a házát haladéktalanul szállítsa el, mert a tér képezi a XXVII. jubileumi Kendervári napok rendezvénysorozat nélkülözhetetlen helyszínét. Ugyanis innen fogják fellőni az első kendervári űrhajóst, aki a kendervári városháza, a tanács és a polgármester ötvenszeres kicsinyített mását helyezi el a Hold láthatatlan oldalán.

Ekkor vakarta meg ismét fejét, dúlt üstökét Berkes Gyula bal kezével, miközben véletlenül megmaradt hegedűjét magához szorította, és kétségbeesetten nézett szét. – És tessék mán megmondani, hogy az isten haragjával szállítsam el ezt a viskót?

– Meg tetszik várni a következő orkánt, mondták az együttérző fehér, heteroszexuális és monogám zenerajongók. – Akinek ilyen disznó szerencséje van, azt soha el nem hagyja az ő Ura.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató