Enyhe telünk volt. A kijelentés sajátos módon csak erre a városra vontakozik.
Enyhe telünk volt. A kijelentés sajátos módon csak erre a városra vontakozik. Másutt, a magasabban fekvő vidékeken a tél hóval-jéggel, zúzmarával és mínuszok tömkelegével uralkodik. Erről mi nem tehetünk, ilyen adottságok mellett empirikusan (tapasztalati úton) csak annyit jelenthetünk ki, hogy az általános felmelegedés igenis relatív, egyes helyekre vonatkozik, másutt (például Csíkban) szó sincs felmelegedésről, ott továbbra is klasszikusan alakul az ősöktől reájuk maradott székely tél.
Ami feltűnő – racionálisan belegondolva –, az a birtokos rag. A többes szám első személy. A tél ugyanis egy közönséges évszak a mérsékelt égövön, amelyet nem lehet birtokolni, legfeljebb szeretni, jellemezni, megvetni, várni rá/őt, irtózni tőle, ráfogni mesés és elvetemült dolgokat. Ettől ő tél marad a naptárban, ahol decembertől rendszerint márciusig uralg a mérsékelt égöv igazán mérsékelt vidékein, míg másutt elveszti a mérsékletességét, a naptárban is kiterjedtebb helyet követel magának, novembertől áprilisig. Például a már említett Csíkországban.
Az enyhe téltől rendszerint kiakadnak a gazdák, mondván/sopánkodván, ha ilyen rövid és szelíd volt az égnek hajlata hozzájuk, akkor bizony az volt a kártékonyokhoz is, vagyis a kemény tél elpusztítja a kártevők, ártók és gonoszok egy részét, így a kisarjadó vetést kevesebb károkozó támadja majd meg. Ellenkező esetben, esetünkben viszont a kárnak látható és láthatatlan okozói hálát adnak az égnek, hogy ilyen kegyes és elnéző volt velük szemben. Sőt, nagylelkű. Ámbár a tél lelketlen jelenség, lelkesedést mi töltünk bele, kapcsolunk hozzá. (Pédául a „hull a hó, jő karácsony, jaj de jó!” ártatlan gyermeki rigmus, amelyet a legkorábbi személyes mondókáink között tartunk számon.)
Az enyhe tél azt jelenti, hogy a vakációk hótlanok. Rossz a korcsolyapálya műjege. Lövellni kell a hóágyúkból a sok műhót semmiért.
Másfelől viszont az enyhe tél számos megfázást, hűlést, influenzát, az influenza elleni oltóanyag tartós hiányát, az egészségügyi minisztériumból, a pillanatnyi kormányok részéről tartós magyarázkodást involvál (ránt egybe). A gyógyszertárakban sorokban állnak a korosztályok, mindenki valamely reklámokban dicsért csodaszert kér, folyik a gyógymódcsere szomszédok és fertályazonos egyének között, a gyógyszerésznők (ez a szakma is teljesen elnőiesedett, holott egykor nálunk, Novum Fórumon patikusból volt a polgármester úr is) rendületlenül kérik a kártyát, csattintgatják a számítógépek billentyűzetét, bosszankodnak a rendszer lassúságán, makacsságán, de nem mutatják, vény és vény nélküli gyógyszereket adnak ki, felírják a dobozra a három nullát, amelyet vonallal kötnek össze – azaz szedendő reggel-délben-este –, és közben terjed a jelnyelv, facebookos műveltség, az egyszerűsödés felé mutat minden, más szóval: hestegnek a mémek. Ilyen rohanás és elszemélytelenedés mellett nem is lehet bírni másként.
Ja, ne felejtsük el, hogy elméletben a fűtésszámlák szellősebbek, levegősebbek, enyhébbek lesznek a téli hónapokra rávetítve arányosan. De csak elméletben áll így a dolog. Gyakorló számlázók és gyarló fogyasztók tudják, hogy akármilyen enyhe is a tél, be kell kapcsolni a kazánt, be kell fűteni (ha nem is durrantani), mert a lakásban reggel mégiscsak hideg van, az éj folyamán kihűlt kamrácskánk, szobánk, termeink, csarnokaink (szociális helyzetünktől függően), estefelé oly békésen és hívógatóan duruzsol az elektromos kandalló (?), a közönséges kandalló, tűzhely, a napközben összeguberált limlom (szociális állapotunk függvényében), szóval fűtögetünk, miközben a pillanatnyi, momentán érvényes kormányzat emeli a fűtőanyagok árát, és a végén ugyanott vagyunk, ahol a part szakad, ahonnan elindultunk.
Ami azt bizonyítja, hogy akárhonnan indulunk el, ugyanoda érkezünk vissza. Amit már Magellán is tudott, aki sohasem járt Vásárhelyen, de még Csíkban sem, pedig egyesek szerint megkerülte az egész földet.
