2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


A Hargita Megyei Kulturális Központ sikeresen pályázott a Norvég Alapnál a Romák közössége a vizuális művészeteken keresztül című projekttel, melynek lebonyolítása 2015 közepétől 2016 tavaszáig zajlik.
Hosszú távú célként jelöltük meg a kulturális párbeszéd szorgalmazását a kulturális sokszínűség megértése jegyében, amelyet innovatív módon, a vizuális művészeteken keresztül szeretnénk elérni. A projekt rövid távú célja a Hargita megyei roma közösségek jobb megismerése és megismertetése a film és a fotóművészet tükrében. Ennek elérésére a projekt jelen szakaszában két dokumentumfilm forgatása zajlik, illetve a forgatások helyszínein fotótáborok zajlottak az elmúlt időszakban Hargita megyében, Csíkszent-györgy és Etéd községben.
A táborok célja: betekintést nyújtani a roma közösség életébe. A tábor ideje alatt a fotósok hangsúlyt fektettek a roma értékek, szokások, hagyományok, mesterségek, népviselet, egyszóval a roma kultúra megörökítésére, illetve céljuk megmutatni fotós szemüvegen keresztül azt, hogyan élnek együtt a település többi lakójával, és hogyan nyilvánul meg a kulturális sokszínűség egy erdélyi településen. A csíkszentgyörgyi fotótábor október 26–29. között, míg az etédi november 9–12. között zajlott. A csíkszentgyörgyi táborban részt vett Bálint Zsigmond és Both Gyula Marosvásárhelyről, Kovács László Attila Sepsiszentgyörgyről, Erdély Bálint Előd és Magyari Hunor Székelyudvarhelyről, Szigeti Vajk István Csíkszeredából, az etédi táborban pedig Bálint Zsigmond és Tordai Ede Marosvásárhelyről, Incze László, Miklós Csongor és Török Rafael Csíkszeredából, Kása Béla Magyarországról. A táborok művészeti vezetője Ádám Gyula fotográfus, a HMKK munkatársa.
A projekt második felében a fotótáborok anyagából 2016-os naptár és képeslapok készülnek, illetve fotókiállítások formájában mutatják be két községben. Az elkészült dokumentumfilmeket szakmai kerekasztal-beszélgetésekkel összekötve fogják bemutatni. A projektzáró esemény 2016 áprilisában lesz Csíkszeredában, ahol a projekt eredményeit és termékeit mutatják be.

Magánügy? 25 perccel korábban

Maros megyében 1 órával korábban

Sajtóközlemény 1 órával korábban

Techuniverzum 1 órával korábban

Foci-e a labdarúgás? 1 órával korábban

Én vagyok Ördög Nóra 1 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató