Híres erdélyi magyarok
2013-09-13 12:38:03
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
(Folytatás szeptember 7-i lapszámunkból)
KARÁCSONY BENŐ (Gyulafehérvár, 1888. szept. 7 – koncentrációs tábor, 1944): író. Jogi tanulmányait Kolozsvárott végezte. 1914-ig ügyvédi irodákban dolgozott, majd az I. világháború után kolozsvári ügyvéd. 1924-ben Marosvásárhelyen jelent meg Tavaszi balladák c. novelláskötete, az 1923–24-es évadban játszotta a kolozsvári színház Válás után c. színművét. Fiával együtt a nyilasterror áldozata lett. Írásaiban az erdélyi kisvárosok különc figuráinak eltorzult életét mutatta be. A polgári társadalmat az erkölcsi elvek alapján bírálta. Művei: Pjotruska (r., Kolozsvár, 1927); Új élet kapujában (r., Kolozsvár, 1932); Napos oldal (r., Kolozsvár, 1936); A rút kiskacsa (színmű, Kolozsvár, 1937); Utazás a szürke folyón (r., Kolozsvár, 1940); A megnyugvás ösvényein (r., Bukarest, 1946).
HEGEDŰS ISTVÁN (Kolozsvár, 1848. szept. 7 – Orosháza, 1925. dec. 31.): irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1896, r. 1910). A kolozsvári református kollégiumban, ezután a pesti ref. teológián, majd a berlini, később a lipcsei egyetemen tanult, 1872-től a kolozsvári ref. kollégium tanára, 1881–87 között igazgatója. 1886-tól a kolozsvári egyetem magántanára. 1887-től a kolozsvári, 1890–1919 között a bp.-i egyetemen a klasszika-filológia tanára. 1893-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Hosszabb ideig a Philologiai Társaság Elnöke. Az Erzsébet Népakadémia megalapítója. Számos klasszika-filológiai, összehasonlító mitológiával, irodalomtörténeti és a magyar humanizmus történetével foglalkozó tanulmánya jelent meg. Drámai költeményeit (A költő leánya, Éjféli párbaj) a kolozsvári Nemzeti Színház előadta (1881). Sokat fordított, főleg Aiszkhülosz, Menandrosz, Janus Pannonius, Goethe, Schiller, Grillparzer műveiből. Apáczai Csere János munkáiból, továbbá magyar humanista írók alkotásaiból adott ki. – Művei: Utilismus a nevelésben (Bp., 1879); Költemények (Bp., 1881). Irod. Huszti József emlékbeszéde (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1932)
GÁBOR ISTVÁN (Nagyvárad, 1908. szept. 9 – Nordhausen, 1944. nov. ?): újságíró, író. Középiskoláit Nagyváradon végezte, 1928-tól Franciaországban és Belgiumban tartózkodott. Az Újságíró Akadémiát anyagi nehézségei miatt nem tudta elvégezni, alkalmi munkából élt, néhány cikkét közölte a Volonté és a Weltbühne. 1930-ban visszatért szülővárosába, ahol a Nagyváradi Napló munkatársa. Egy év múlva – Bárdos Lászlóval együtt – a marxizmushoz közel álló Szabad Szó szerkesztője. 1932-ben Turnowsky Sándorral együtt kezdeményezője a Manifestum c. antifasiszta kiadványnak, amely Sallai és Fürst halálos ítélete ellen tiltakozott. 1933-ban Erdély Ír c. antifasiszta havi szemlét indított Nagyváradon, amelynek három száma jelent meg. Akkor már a Brassói Lapok munkatársa; Brassóba költözött, s 1937-től a lap irodalmi mellékletének szerkesztője. Több publicisztikai írása és novellája jelent meg a Független Újság és a Korunk hasábjain, valamint gyűjteményes kötetekben. 1940 őszén egy ellene indított sajtóper elől menekülve Marosvásárhelyre, majd 1942 elején Kolozsvárra költözött. Bory István álnéven a bp.-i Kelet Népe és Magyar Nemzet, Körösi István álnéven a kolozsvári Estilap munkatársa. 1944-ben bekapcsolódott a Békepárt munkájába. A német megszállás után Auschwitzba deportálták; az utolsó róla szóló hírek 1944. nov. 27-ről származnak a nordhauseni lágerből. Intellektuális publicisztikája a romániai magyar közírás humanista-antifasiszta szárnyához kapcsolódik. Fontosabb művei: A „Fekete macska” szálloda (kisr., Brassó, 1935); Ember, aki talán csak figura (Korunk, 1935. 4. sz.); Égő Spanyolország (Estebano Roberto álnéven, brosúra, Nagyvárad, 1938). Önéletrajzi regénye a német megszállás után elveszett.
KNALLER GYŐZŐ (Brassó, 1873. szept. 11 – Bp., 1932. júl. 14.): szociáldemokrata politikus, miniszter, eredetileg péksegéd. 1892-től tagja volt a szociáldemokrata pártnak. 1898-tól a brassói, majd a segesvári szociáldemokrata pártszervezet titkára, 1911-től Bp.-en a párt német országos választmányának tagja, 1917-től titkára. Az 1918. okt.-i polgári demokratikus forradalom idején a Német Nemzeti Tanács alelnöke. A Tanácsköztársaság idején háttérben maradt, az ellenforradalom győzelme után a Peidl-kormány nemzetiségi minisztere (1919. aug. 1–6.), majd 1922-től a második ngy. tagja.
TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ (Nagybánya, 1888. szept. 12 – Bp., 1969. jún. 12.): író, Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1931, 1934), Kossuth-díjas (1949), a 20. sz.-i magyar prózairodalom kiemelkedő alakja. Munkássága mennyiségében is jelentős, sajátos formai és tartalmi értékei pedig a magyar próza legjobbjai közé emelték. – Fontos művei: A tavasz napja sütötte (elb., Bp., 1911); Viszontlátásra, drága… (r., Bp., 1916); Kísérletek, ifjúság (elb., Bp., 1918); A két zöld ász (r., Bp., 1922); Kakuk Marci ifjúsága (r., Bp., 1923); A céda és a szűz (kisr., Bp., 1925); A margarétás dal (r., Bp., 1929); Kakuk Marci a zendülők közt (r., Bp., 1934); Legenda a nyúlpaprikásról (r., Bp., 1936); Egy ceruza története (r., Bp., 1948); Egy kézikocsi története (r., Bp., 1949); Misi mókus kalandjai (mese, Bp., 1953); Egy biciklifék története (r., Bp., 1955); Nagy árnyakról bizalmasan (emlékezések, Bp., 1962); Reköttes (r., Bp., 1963); Életem regényei (önéletrajzi írások, Bp., 1968).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
