2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lovasíjász-pályát avatnak Székelykálban

Augusztus 15-én, csütörtökön nemzetközi lovasíjász-pályát avatnak egy lovasíjász-verseny keretében Székelykálban. A pályát Kassai Lajos lovas íjász nagymester avatja fel, ezt követően Szaniszló Ferencet nemzetközi bíróvá avatják. A rendezvény a hőségre való tekintettel reggel 7 órakor kezdődik, majd a pályaavató ceremónia után, 16 és 18 óra között közönségtalálkozó lesz a nagymesterrel.

Szobrászati és grafikai kiállítás Szovátán

A Kusztos Endre Képzőművészeti Egyesület és Szováta önkormányzata szervezésében szobrászati és grafikai kiállítás nyílik augusztus 3-án, szombaton 18 órakor a Kusztos Endre Képzőművészeti Galériában Párban címmel. Meghívott alkotók: Harmath Ica képzőművész, Harmath István szobrászművész, alkotásaikat Ungváry Zrínyi Kata művészettörténész méltatja. A meghívásos kiállítás a Hazatérő művészet című, többéves programsorozat részét képezi. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló program erdélyi születésű, Magyarországon vagy a nyugati diaszpórában élő, alkotó képzőművészek itthoni, kiemelten szovátai bemutatkozását teszi lehetővé. A tárlat szeptember 4-ig látogatható hétköznapokon 10-13 és 14-16 óra között (az augusztus 8–15. közötti időszak kivételével).

Rendhagyó citerahangverseny

A zalaegerszegi Botfai Citerazenekar rendhagyó előadására várják a nagyérdeműt július 31-én, szerdán (ma) 18 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermébe. Műsoron klasszikus, egyházi és könnyűzenei feldolgozások. A belépés díjtalan.

Román–magyar nyelvlecke a Marosvásárhelyi Rádióban

A Marosvásárhelyi Rádió legújabb közösségépítő projektje a Román nyelvlecke magyaroknak, magyar nyelvlecke románoknak nevet viseli. A szövegeket írja Székely Csaba, előadja Benő Kinga és Ciugulitu Csaba, hangmérnök Kacsó Tibor, koordinátor Szász Attila. Támogató a Bioeel. A Marosvásárhelyi Rádió www.marosvasarhelyiradio.ro honlapján a román–magyar nyelvlecke első négy része (Európa-bajnokság, Vibe, Választások, Ballagás) elérhető, visszahallgatható – tájékoztatott a rádió szerkesztősége.

Nyári iskola 1–8. osztályosoknak

A Marosszéki Közösségi Alapítvány két ingyenes STEAM nyári iskolát szervez általános iskolásoknak: augusztus 5–9. között Kásván a falubeli, valamint görgényszentimrei, üvegcsűri, libánfalvi, görgényhodáki és tokai gyermekeknek, augusztus 12–16. között pedig a marosszentgyörgyieknek. A program alatt izgalmas tudományos kísérletekre kerül sor, ugyanakkor festészeti alkotóműhely is lesz. Feliratkozni a Marosszéki Közösségi Alapítvány honlapján – www.fcmures.org – lehet.

Nyárádmente Fesztivál

Július 27-én, szombaton kezdődött, és augusztus 4-ig, vasárnapig tart Nyárádszeredában a Nyárádmente Fesztivál. A teljes program az esemény honlapján (www.nyaradmente. ro) érhető el. Július 31-én, szerdán (ma) 10 órakor Leszel a barátom? címmel Kett-pedagógiai foglalkozás lesz óvodásoknak a városi könyvtárban. További szerdai programok: 11 óra: Titokzatos erdő (drámapedagógia I–II. osztályosoknak), 16 óra: Ágrólszakadtak (drámapedagógia III–IV. osztályosoknak) a szociális otthonban; 17 óra: Inkubház-weboldal-bemutató az Inkubházban; 18.30 óra: Vida Krisztina kiállításának megnyitója (Király Presszó); 18.30: Falak (drámapedagógia VII–VIII. osztályosoknak) a szociális otthonban; 19 óra: Ferencz Sándor Csaba könyvbemutatója a művelődési otthonban; 20 óra: szabadtéri filmvetítés a Füles Pub udvarán; 21 óra: karaoké a Cafe 31-ben. 31-én, csütörtökön 10 órakor megnyílik Molnár Dénes grafikus tárlata a Szoboszlay-házban; ugyanekkor baba–mama foglalkozás lesz a szociális otthonban. A fesztivál hivatalos megnyitója 14 órakor kezdődik az Inkubházban, majd 17 órakor Hogyan válj vállalkozóvá? címmel tartanak itt kerekasztal-beszélgetést. 19 órakor a Bekecs Táncszínház ünnepi folkműsort mutat be a nagyszínpadon, 22 órától ugyanitt az Irigy Hónaljmirigy koncertezik. A hétvégi programokra visszatérünk.

Mesevakáció a könyvtárral

A Maros Megyei Könyvtár 6–12 év közötti gyermekeknek tart ingyenes, 90 perces műhelyfoglalkozásokat augusztusban minden kedden és csütörtökön délelőtt 10 órától a Demokrácia fészkében (Városháza/Primăriei u. 2. sz., bejárat az American Corner felől). A részvétel feltétele az érvényes olvasókártya. A helyek száma korlátozott, feliratkozni az esemény Facebook-oldalán elérhető űrlap kitöltésével lehet.

Hírszerkesztő: Nagy Székely Ildikó


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató