2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szent Erzsébet-gyűjtés az idősekért

Árpád-házi Szent Erzsébet a Gyulafehérvári Caritas védőszentje, a cselekvő szeretet példaképe. 17-én, az emléknapon arra biztatnak mindenkit, hogy legyenek hálásak az időseknek, forduljanak feléjük úgy, ahogy szeretnék, hogy majd velük is bánjanak gyermekeik. A főegyházmegye minden katolikus templomában a november 17-én gyűjtött perselypénzt, illetve a caritas-ab.ro oldalra érkező online felajánlásokat a Caritas idős ellátottjaira fordítják. Arra biztatnak mindenkit, hogy legyenek társaik a cselekvő szeretet útján, mely nem több, mint enni, tenni, lenni, embernek lenni. 

Kopjafaállítás elhunyt zenészek emlékére

Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete 2018 óta szervez gyűjtést az idős zenészek megsegítésére, valamint az elhunytak emlékének őrzésére. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány partnerségével fontosabb falusi zenészközpontokban kopjafákat állítanak azon zenészek nevével, akiknek muzsikáját – főként a táncházmozgalomnak köszönhetően – ma már mindenhol játsszák a világon. A hagyományt folytatva Kalotaszeg, a Mezőség, Csík és Gyimes után most a Felső-Maros mente kerül sorra, ahol november 15-én, ma állítanak kopjafát az alábbi helyszíneken és időpontokban: 15 órakor Magyarpéterlakán, 16 órakor Vajdaszentiványon, 17 órakor Marossárpatakon.

Karácsonyi díszeket készítenek

November 19-én, kedden 17–19 óra között a Női Akadémia újra várja Marosvásárhelyen, a Divers Egyesület Avram Iancu (Rákóczi) utca 29. szám alatti székházában a hetente megszervezett tevékenységére az ügyes kezű hölgyeket, akik különböző kézműves-tevékenységek fortélyait szeretnék elsajátítani. Azokat a lányokat, asszonyokat várják (és az őket kísérő gyerekeket), akiket érdekel az újrahasznosítás és a dísztárgyak készítése. Ezúttal karácsonyi díszeket készítenek. A tevékenységet Lajos Anna kézműves vezeti. A z anyagot a szervezők biztosítják. További információt a 0265/311-727-es telefonszámon, a Fb-oldalon vagy az office@divers.org.ro e-mail-címen lehet igényelni. A szervezők további tevékenységek megszervezése érdekében a résztvevőktől adományt köszönettel elfogadnak – tájékoztatott Koreck Mária.

Civil szervezetek konferenciája

November 21-én és 22-én a Mures Hub civil szervezetek számára szervez konferenciát Marosvásárhelyen Partnerek a közösségért címmel, amelynek célja a civil szervezetek közötti együttműködés és koordináció elősegítése. A rendezvényen mintegy 50–70 résztvevő lesz, helyi és regionális civil szervezetek, szociális szakértők, helyi önkormányzatok, valamint a magánszektor és más támogató szervezetek képviselői. Jelentkezni a https://www.conferinte.ro/evenimente/ppc2024 elérhetőségen lehet. A regisztrációról bővebb információ a contact@mureshub.ro e-mail-címen vagy a 0769-041-200 telefonszámon kapható. Jelentkezni november 20-ig lehet.

31. Színpad Fesztivál Erdőszentgyörgyön

November 16–17-én, szombaton és vasárnap az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban kerül sor a 31. Színpad Fesztiválra, a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszó találkozóra. A rendezvény szervezője a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület, valamint az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal. A Bodor Péter Művelődési Egyesület partnere a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja. Ez alkalommal csak diákszínjátszók lépnek fel: a helyi Bodor Péter Színkör, a szászrégeni Fantázia, a krasznai Tinikomédiások, a Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium két csoportja: a Kalamajka és a Fordított Patkó. A fesztivál támogatói a Bethlen Gábor Alap, Erdőszentgyörgy helyi tanácsa, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány.

Hírszerkesztő: Szer Pálosy Piroska



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató