2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A reformáció ünnepe – közös istentisztelet a Vártemplomban

Október 31-én, a reformáció ünnepén istentiszteleteket tartanak a protestáns templomokban. Marosvásárhelyen délelőtt lesznek az istentiszteleti alkalmak, 18 órától pedig közös ünneplésre a Vártemplomba hívják a híveket, ahol a Cserealji Református Egyházközség lesz a rendezvény házigazdája. Igét hirdet dr. Székely József, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztora. Az ünnepi műsor keretében a cserealji gyermekkar, az ifjúság és a vegyes kar énekel.  

Húsz éve indult újra a katolikus oktatás Marosvásárhelyen

Az ünnepi megemlékezés a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban hálaadó szentmisével november 5-én, kedden 10 órakor kezdődik. A szentmisét az érsek mutatja be, azokkal a papokkal, akik a 20 év alatt esperesként, iskolalelkészként, a státus igazgatótanácsi tagjaként részt vettek a teológiai osztályok, majd az önálló, többször létrejövő és felszámolt, s amikor szükséges volt, a Bolyai által visszafogadott katolikus iskola életében. A szentmisét követően emléktáblát lepleznek le a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban. Az eseményre egy kiadvány is készült, a fényképes tárlat megnyitására 14 órakor kerül sor a Deus Providebit Tanulmányi Ház előterében, majd kerekasztal-megbeszélés lesz a tanulmányi ház nagytermében.

Rendkívüli fesztiválzáró hangverseny

Október 31-én, csütörtökön 19 órakor rendkívüli szimfonikus hangversennyel zárul a nemzetközi zenei fesztivál a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Pablo Boggiano karmester vezényli. Műsoron: Enescu-, Piazzolla- és Bartók-művek.

Autentik Market termelői és kézművesvásár 

November 2-án, szombaton 9-16 óra között a Mihai Eminescu Kulturális Központban a helyi termelők és kézművesek vásárára kerül sor a My Family Center csoport szervezésében, meghívásos alapon. A jelenlévőket a vidék legjobb termelőinek és kézműveseinek tekintik.

Bohóc kerestetik 

November 4-én, hétfőn este 7 órától újra látható Matei Vişniec Bohóc kerestetik című színdarabja a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában. A darab tulajdonképpen három marosvásárhelyi színész jutalomjátéka. Szereplők: Niccolo – Szélyes Ferenc, Filippo – Györffy András, Peppino – Kárp György. Az előadás rendezője Béres László, a szöveget Réz Pál fordította, dramaturg Elek Tibor, díszlet, jelmez: Szélyes Andrea. Az előadásra a 0740-566-454-es telefonszámon (Angi Enikőnél) lehet jegyet foglalni. A jegyek előadás előtt a Stúdió Színház jegypénztáránál vehetők át.

Fotószalon nyílik a Kultúrpalotában 

A Képzmőművészek Szövetségének Maros megyei szervezete a Kultúrpalota Art Nouveau termében október 30-án 18 órakor megnyitja első fotószalonját. A fotószalon, amelyen tíz művész állít ki, november 15-ig látogatható. 

Jótékonysági néptáncgála 

November 6-án, szerdán 19 órától a marosvásárhelyi amatőr néptáncmozgalom szervezésében jótékonysági néptáncgála lesz a Maros Művészegyüttes előadótermében, melynek bevételét Kupás Sándornak és családjának ajánlják fel. A jótékonysági előadáson fellépnek a Boróka, Borsika, Csillagfény, Napsugár és Zsurló néptáncegyüttesek, zenél a Muzsikosz zenekar. Partner a Maros Művészegyüttes.

Mesék a világ másik végéről

A  marosvásárhelyi Kálvin Házban – Eminescu utca 32. szám – október 30-án, ma 17 órakor az EDU. tea Kortalan találkozások keretében Demeter Irén Mesék a világ másik végéről címmel Buenos Aires-i élményeiről, a tangó világáról tart előadást. A marosvásárhelyi világutazó arról mesél, hogyan éltek és élnek az argentin fővárosban a magyarok, mitől otthonos a világ e távoli városban.   

Hírszerkesztő: Mezey Sarolta

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató