2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A béregyenlőtlenségek miatt tüntetnek 

A Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság alkalmazottainak bérezésében mutatkozó egyenlőtlenségek miatt október 8-án, jövő kedden 12 órától 13 óráig tiltakozó akcióra várja az érintetteket az Acord szakszervezet a Maros Megyei Tanács székhelye elé. A szakszervezet a megyei tanács alárendeltségébe tartozó intézmények többi alkalmazottja érdekében is fellép – tájékoztatott közleményben a szakszervezet vezetősége.

Egymillió csillag a rászorulókért

A Gyulafehérvári Caritas idén is megszervezi az Egymillió csillag a rászorulókért adománygyűjtő eseményt, amelyre Marosvásárhelyen október 11-én 18 órától a Színház téren kerül sor, amikor meggyújtják a mécseseket. Utána szeniorörömtánc és flashmob következik, majd a Titán együttes koncertezik. A gyerekeknek színezősarkot alakítanak ki. Szovátán az esemény az amfiteátrum előtti téren ugyancsak október 11-én, de 17 órától lesz. 

A Magyar Cserkészszövetségek Fórumának őszi közgyűlése

A világ összes magyar cserkésze képviselteti magát október 5-én Szovátán, a Teleki Oktatási Központban tartandó közgyűlésen. Az esemény célja, hogy a magyar cserkészmozgalom szervezetei közösen beszéljék meg a jelenlegi helyzetet, tervezzék a jövőt, és erősítsék a magyar cserkészek közötti összefogást a világ minden táján. A közgyűlésen számos szakmai egyeztetésre kerül sor, amelyek célja a magyar cserkészet közösségi, nemzeti és nemzetközi szerepének erősítése – tájékoztatott Molnár Szilárd, a Romániai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke.

Kirándulás Szárhegyre

A Maros megyei Magyar Nyugdíjasok Klubja kirándulást szervez Gyergyószárhegyre a töltöttkáposzta- és tökfesztiválra október 12-én. Érdeklődni a 0744-928-299 vagy 0265-264-442 telefonszámon lehet naponta 9–14 óra között. Iratkozni október 10-ig lehet. 

Küküllőmenti sokadalom – Segesváron

Október 5-én, szombaton a segesvári Vasutasklubban (Nicolae Titulescu 19.) 17 órai kezdettel 9. alkalommal tartják meg Küküllőmenti sokadalom címmel a Kárpát-medencei táncfesztivált. Részt vesznek erdélyi, vajdasági tánccsoportok, kórusok, helyet kap a humor is. A rendezvény közös vacsorával és táncmulatsággal zárul – tájékoztatott Nyáguly Ferenc, a Homo Novus egyesület elnöke.

Várvásár, idén utoljára 

Október 11-étől 13-áig (péntek–vasárnap) 12 és 19 óra között az idén utoljára szervezik meg a Vár sétányon a hagyományos kézműves- és gasztronómiai vásárt, amelyre mintegy 80 helyi termelőt és kézművest várnak.

Zakuszkafőző verseny 

Október 5-én, szombaton reggel 9 órától 16 óráig MurokFest címmel Székelytompán, a Murok vendéglő (71/B szám) udvarán zakuszkafőző versenyt tartanak. Legalább öt, legtöbb 10 fős csapatok jelentkezését várják. 

A főzés végén zsűrizéssel és közönségszavazással dől el, melyik zakuszkakészítő csapat nyeri a fődíjat, a díjazásra 17 óra után kerül sor. A gyerekek ugrálóvárban, fagyizóban és a Tücsökraj népi zenekarral szórakozhatnak. A felnőtteket Gabriella sajttermékek, a Karácsoni méhészet mézei, a „mustáros fiú” különlegességei várják, emellett kínálnak bort és sört is. 

Az ALIAT autókereskedés autó- és krosszmotor-kiállítással lesz jelen. A MurokFest házigazdája Kakasi Mihály, a hangulatért Bereczki Zoltán DjBero felel.

Hírszerkesztő: Mezey Sarolta

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató