2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkezdődött az érettségi

Június 17-én, hétfőn a román nyelvből és irodalomból szervezett kompetenciavizsgával megkezdődött az érettségi. Maros megyében 3469 diák iratkozott be a megmérettetésre, közülük 437-en korábbi évfolyamok végzősei. A magyar tagozatról 1111 diák jelentkezett az érettségire, közülük 190-en a korábbi években zárták középiskolai tanulmányaikat – tájékoztatott Antal Levente Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Az első kompetenciavizsga június 19-éig, szerdáig tart, 19-én és 20-án anyanyelvből szóbeliznek, 19–21. között számítógép-kezelési ismereteikről adhatnak számot, 25–27. között idegennyelv-tudásukat bizonyíthatják az érettségizők. Az írásbeli vizsgák sorozata július 1-jén a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik, 2-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 4-én a választott tantárgyból, 5-én anyanyelvből vizsgáznak a középiskolák végzősei. Az óvások előtti eredményeket július 8-án, a végső vizsgajegyeket 12-én teszik közzé. A sikertelenül vizsgázók, illetve azok, akik lezáratlan tanulmányi helyzetük miatt nem vehetnek részt a nyári érettségin, július 15–22. között iratkozhatnak be az augusztus 8-án kezdődő pótérettségire. 

Jövő héten a nyolcadikot végzettek is vizsgáznak

Június 25-én, kedden román nyelvből és irodalomból, 27-én, szerdán matematikából, 28-án, csütörtökön anyanyelvből zajlik az általános iskolák végzőseinek országos képességfelmérője. Az eredményeket július 3-án 14 óráig függesztik ki, az óvásokat ugyanaznap 16-19 óra között, 4-én pedig 8-12 óra között lehet benyújtani. A megóvott osztályzatú dolgozatokat július 4–9. között újrajavítják, és 9-én kifüggesztik a végleges eredményeket.

A Kamaszok évadzáró előadása

A Kamaszok ifjúsági színtársulat június 19-én, szerda délután 5.30-tól a marosvásárhelyi vár Kapubástyájában zárja a 2023–2024-es tanulmányi évet. Az évadzáró gálán beszédtechnika-, improvizáció-, ének- és drámagyakorlatok is lesznek egy műhelymunka keretében. A szervezők minden érdeklődőt várnak.

Kamarazeneest Rudolf Wagner-Régeny emlékére

Rudolf Wagner-Régeny emlékére tartanak kamarazeneestet június 18-án, ma 19 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. A nagyérdemű a V4 vonósnégyes játékát hallgathatja meg, az együttes tagjai: Miranda Liu – I. hegedű (AEÁ-Magyarország); Daniel Rumler – II. hegedű (Szlovákia); Tomáš Krejbich – mélyhegedű (Csehország); Bartosz Koziak – gordonka (Lengyelország). Műsoron: Bartók-, Wagner-Régeny-, Beethoven-művek.

Újra Az utolsó vagonról lesz szó

Június 19-én, szerdán 18 órától a Bolyai Házban (az Al. Papiu Ilarian 19/2. – a Kőrösi Csoma Sándor utca sarka) a PhoeBo Egyesület szervezésében Vajda Györggyel Kányádi Orsolya beszélget Az utolsó vagon című, nemrég megjelent novelláskötetéről. A helyszínen a könyvet is meg lehet majd vásárolni, és a szerző dedikál.

Guiness-rekord-kísérlet az állatkertben

A Kult Alternatív Kulturális Fesztivál szervezőcsapata a marosvásárhelyi állatkerttel partnerségben június 21-én, pénteken 18 órától az Adjunk otthont egy új Guinness-rekordnak! című rendezvényére várja az érdeklődőket az állatkertbe. 

A szervezők közösségeket és egyéneket hívnak egy közös fesztiválsálkötésre Guinness-rekord-kísérlet céljával. Tervük egyetlen hatalmas sál elkészítése a legtöbb országban kötött sáldarabokból összeálló fesztiválsál kategóriájában, ezáltal szeretnék összekötni a generációkat, nemzetiségeket, földrajzi helyeket, embereket a természeti környezettel, a világban levő hasonlóságokat és különbségeket. 

A projekt június 21-én indul, és egy évet tart. A rekordkísérlet részletes ismertetése után 18.30-kor a Flow.Strings vonósnégyes egy meglepetésdalt ad elő, majd 19 órától 21 óráig gyermekek és felnőttek számára zajlik kincskeresés az állatkert területén, ugyanekkor zenés KULT-piknik is lesz. 

22 órakor az amfiteátrumban levetítik a KULT Feszt, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és Németh Előd partnerségében készült filmet.

Albán Balkán 

Az Edu.Tea a nemzedékek közötti kapcsolatok, tapasztalatok és tudás átadásának műhelye, ahol egy csésze tea mellett kortalanná válnak a találkozások. A programsorozat következő rendezvényén, június 19-én, szerdán 17 órától dr. Ábrám Zoltán Albán Balkán címmel tart fényképes előadást a marosvásárhelyi Kálvin Házban (Eminescu utca 22. szám). A vetítés során három albán lakosságú ország – Albánia, Észak-Macedónia és Koszovó – fővárosaiba és egyes tájaira látogathatnak el képzeletben a résztvevők, a balkáni kontrasztok jegyében követve végig néhány emblematikus albán személyiség, az abszolút kommunista Enver Hodzsa és a teljes mértékben keresztény Szent Teréz anya örökségét. A belépés díjtalan. Szervező az Edunium Egyesület.

Szimfonikus hangverseny

Június 20-án, csütörtökön 19 órakor szimfonikus koncertre várják a klasszikus zene kedvelőit a Kultúrpalota nagytermébe. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Vlad Vizireanu vezényli, szólót játszik Valentin Şerban hegedűművész. Műsoron: Lalo-, Mendelssohn Bartholdy- és Rossini-művek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató