2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hillary Clinton nem pályázik többé az elnökségre

  • 2011-10-19 13:07:04

  • MTI

Cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint még mindig elnöki ambíciókat dédelget hétfőn az NBC televíziónak nyilatkozva Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Megerősítette, hogy Barack Obama első ciklusának lejárta után, vagyis 2013 elején távozik majd posztjáról és idejét az írásnak és a tanításnak, valamint a nők ügyének fogja szentelni.

Cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint még mindig elnöki ambíciókat dédelget hétfőn az NBC televíziónak nyilatkozva Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Megerősítette, hogy Barack Obama első ciklusának lejárta után, vagyis 2013 elején távozik majd posztjáról és idejét az írásnak és a tanításnak, valamint a nők ügyének fogja szentelni. Clinton 2008-ban alulmaradt Obamával szemben a hivatalos demokrata elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, majd elfogadta volt riválisának ajánlatát és 2009 januárjától kormányának külügyminisztere lett. Clinton, anélkül, hogy kitért volna a részletekre, elmondta, hogy gyakran ad politikai tanácsot Obamának.

Hogy vinné el a fekete mentő! 21 órával korábban

Erről jut eszembe 21 órával korábban

Rollernagyi 21 órával korábban

Közönségszolgálat 21 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 21 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 21 órával korábban

Hírek, rendezvények 21 órával korábban

4keréken 21 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató