2019. december 7., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hibátlan maradt a Marosvásárhelyi CSU Medicina női röplabdacsapata az alapszakasz felénél.

Az 5. fordulóban Predrag Zucović csapata Nagyváradon vendégszerepelt, ahol elveszített egy játszmát ugyan, azonban mind a három pontot megszerezte a 3:1-es győzelmének köszönhetően. A Medicina 14-re nyerte az első szettet, majd hosszabbításban veszítette el a következőt. A kisebb kiengedés után jobban összeszedték magukat a marosvásárhelyiek, akik 18-ra és 17-re hozták az utolsó két szettet. 

A rangsorban a Medicinának öt forduló után 15 pontja van, és gyakorlatilag szinte bizonyosan kijelenthető, hogy az idén is részt vehet a feljutásért rendezett tornán, annak ellenére, hogy az összes többi marosvásárhelyi sportcsapathoz hasonlóan igencsak bizonytalan az anyagi háttere.

A női röplabda A2 osztályban egy hét szünet után folytatódik a bajnokság a visszavágókkal. A 6. fordulót november 30-án játsszák, amikor a Medicina a Pongrácz Antal csarnokban a Tordai CS Volei együttesét fogadja. 


Eredményjelző

A női röplabda A2 osztály Nyugati csoportjának 5. fordulójában a következő eredmények születtek: Nagyváradi CSU – Marosvásárhelyi CSU Medicina 1:3 (14:25, 26:24, 18:25, 17:25), Temesvári Politehnica – Máramarosszigeti CSM 3:0, SCM U Craiova – Tordai CS Volei 3:0.

Fotó: Nagy Tibor (archív)