2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Figyelmeztető sztrájk a tanügyben

Szerdán 11 és 13 óra között a tanügyben dolgozók több mint 80%-a országszerte figyelmeztető sztrájkot tartott. A munka beszüntetésére vonatkozó jogszabálynak megfelelően a figyelmeztető sztrájk megelőzi az általánost, amelyet hétfőre, május 22-ére hirdettek meg a tanügyi szakszervezetek. Maros megyében az összesítés alapján a tanügyi káderek közel 80%-a tartott figyelmeztető sztrájkot. 

Marius Nistor, az Oktatásbeli Szakszervezetek Spiru Haret Föderációjának elnöke szerint a közel 70.000 tag mintegy 72%-a vállalta, hogy május 22-én általános sztrájkba kezd. A jogszabályoknak megfelelően az általános sztrájkot egy figyelmeztető kell megelőzze, a tanárok ezért szüntették be részlegesen a munkát május 17-én 11 és 13 óra között. A figyelmeztető sztrájk alatt mind az ország más vidékein, mind megyénkben, az említett időszakban a diákok bementek a tantermekbe, ahol felügyelet alatt voltak, csupán annyi történt, hogy a tanárok nem tartották meg az órarend szerinti órákat, vagyis nem tanítottak. Rezi Maria, a Spiru Haret Szakszervezet megyei vezetője szerint mind az iskolákban, mind megyei szinten szervezőbizottságok alakultak, tagjai felügyelték a sztrájk menetét, hogy ne történjen incidens, amire tudomása szerint nem került sor. Volt olyan oktatási intézmény is, ahol a sztrájk alatt az udvaron voltak a diákok, de itt is felügyelet alatt. Rezi Maria szerint megyénkben jóval többen vettek részt a figyelmeztető sztrájkban, mint másutt, mert a munkabeszüntetéshez csatlakoztak más szakszervezetnél nyilvántartott kollégák, sőt azok is, akik nem tartoznak egyik érdekvédelmi szervezethez sem, illetve a kisegítő személyzet is támogatta kezdeményezésüket. A sztrájkról szóló információkat kifüggesztették az iskolák bejáratánál. Iskolánként nemcsak a figyelmeztetés jelent meg, hanem több helyen a követeléseket is kifüggesztették, hiszen az oktatók a szülők megértését, türelmét is kérték erre az időszakra. 

Rezi Maria szerint nemcsak az oktatásban dolgozók fizetését szeretnék növelni, hanem az oktatási rendszer finanszírozásának a kiegészítését is követelik. Az országos szakszervezet által szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint a tüntetők elsősorban az oktatásban dolgozók fizetésének a növelését követelik, egyebek között azt, hogy az országos bruttó átlagbérnek megfelelő összeg legyen az oktatásbeliek kezdő fizetése. Továbbá azt szeretnék, hogy évente igazítsák ki a fizetéseket az inflációs rátával, ugyanakkor fizessék a pluszórákat, adjanak nehézségi pótlékot, és tartsák be a kollektív munkaszerződésben foglaltakat (pl. számolják el az ingázást, többletszabadságot biztosítsanak, és fizessék ki az el nem használt szabadságot). Végül az is szerepel a követelmények között, hogy fokozzák az anyagi és infrastrukturális beruházásokat, és cseréljék le más informatikai, javadalmazási operációs rendszerrel a szaktárca által használt EduSal programot. 

Rezi Maria a sajtónak azt nyilatkozta, nem tudja, hogy a figyelmeztető sztrájkot követően a döntéshozók tárgyalnak-e a szakszervezetek képviselőivel, és megoldják-e kéréseiket, de a tervek szerint hétfőn általános sztrájk lesz a tanügyben. Arról a tanárok közül senki sem nyilatkozik szívesen, hogy miért pont abban az időszakban hirdetnek általános sztrájkot, amikor le kell zárni az iskolai évet, és több ezer diák készül a kisérettségire, az érettségire, sokan pedig az egyetemi felvételire. Úgy tűnik, a tanárok közül ez már sokakat nem érdekel. Követjük az eseményeket. 

Fotó: Vajda György

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató