2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Helye van a párbeszédnek

  • 2017-07-23 16:08:38

Először folytatott nyilvános vitát pénteken Tusványoson Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke. Mindketten úgy vélték, hogy helye van a két alakulat közötti párbeszéd folytatásának.
A Kettő az ügyvezető című politikai vitafóromon vett részt Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke. A fórumon szó esett erdélyiségről a románokhoz való viszony tükrében, az erdélyi magyarok nemzetközi érdekképviseletéről és érdekérvényesítéséről, ugyanakkor felmerült a közreműködés lehetősége is a szövetség és az EMNP között.
Porcsalmi Bálint a beszélgetés elején kifejtette: „a kilencvenes évek realitását nem lehet visszaállítani. Ha folyamatosan csak sírunk azon, ami volt, akkor nem fogunk előrelépni. Vannak dolgok, amelyekben közösen kell gondolkodnunk: a Minority Safepack egy ilyen ügy. Én azt várom, hogy az EMNP is kivegye a részét a munkából, és szálljon be az aláírásgyűjtésbe”. Toró T. Tibor a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés kapcsán megerősítette, hogy az EMNP partner lesz ebben. 
Arra a kérdésre, hogy Tusványoson kívül a következőkben vannak-e más tervek a párbeszédre az RMDSZ és az EMNP között, Porcsalmi Bálint kifejtette: „a folyamatos beszélgetésre természetesen van igény, csak még nagyobb igény lenne arra, hogy folyamatos munka legyen”.
A szövetség és EMNP együttműködésének feltételeként Porcsalmi Bálint azt mondta: „próbáljunk egymáshoz úgy viszonyulni, mintha tényleg partnerek lennénk. Akkor teremtődik meg annak a feltétele, amikor a támadó jelzős szószerkezeteket és az RMDSZ folyamatos megbélyegzését, a jó magyar – rossz magyar retorikát ki tudjuk venni a politikai közbeszédből.” 
Felmerült a beszélgetésen Erdély jövőjének kérdése is, illetve az, hogy milyen helyet foglalnak el a románok ebben a jövőképben. „Mi mindannyian azt gondoljuk, hogy a mi jövőnk Erdélyben van. Mi a programunkban reális dolgokat ígértünk, amelyekről úgy véljük, hogy Erdélyt szolgálják. Ezek megvalósítható intézkedések” – mondta Porcsalmi Bálint. 
Az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: „a centenárium évében nekünk azon kell lennünk, hogy a magyarok ne érezzék rosszul magunkat 2018-ban szülőföldjükön. Fontos, hogyan kommunikálunk a románok felé. Például, ha autonómiát akarunk, akkor nem az autonómia jogi kereteinek a bemutatásával kell kezdenünk, hanem kicsit előbbről. Először is el kell mondanunk, hogy mi magyarok vagyunk, és ez mit jelent” – tette hozzá Porcsalmi Bálint, aki szerint, ha a magyarokat nem érti a többség, akkor problémáival és kéréseivel sem tud azonosulni: „el kell magyaráznunk, hogy kik vagyunk azért, hogy megértsék, mit akarunk. Így el tudjuk érni, hogy kinyissák a kaput, amit ennyi éven át nem sikerült – és ezután sem fog sikerülni – betörni.”
Arra a kérdésre, hogy mi várható 2018-ban a centenárium kapcsán, Porcsalmi Bálint kifejtette: „ki kell védenünk a magyarellenes hangulatot, el kell kerülnünk azt, hogy ennek a levét mi, erdélyi magyarok igyuk meg. El kell mondanunk a románoknak, hogy milyen értékeket adtak a magyarok Romániának az elmúlt száz évben. A többség felé kell kommunikálnunk magunkról – elejébe kell mennünk a támadásoknak”. Porcsalmi hozzátette: 2018 nem csupán veszély, de új kezdet is lehet, lehetőségként kell kezelni, nem önmagát beteljesítő próféciaként.
Felmerült az a kérdés is, hogy hogyan lehetne az erdélyi magyarokat a politikai passzivitásból felrázni. Toró T. Tibor elismerte Porcsalmi kampányfőnöki kvalitásait, ugyanakkor elmondta, hogy szerinte a Néppárt szavazóbázisa sokkal tudatosabb, mivel a nehezebb utat választja. Porcsalmi szerint a kihívás nem a választások alatti mobilizációban van, hanem a választások közötti időszakban. „A mozgósítási technikák minden párt számára adottak. A kérdés, hogy meg tudjuk-e találni azt a tartalmat, olyanok-e a céljaink, amelyek mozgósítják a választóinkat” – fejtette ki. Meggyőződése, hogy a kihívás nem a választások előtti gyors mobilizációban van, mivel az emberek politikailag aktívak, és foglalkoztatja a saját jövőjük, ezért nem utolsó pillanatban döntenek. A 2020-as kampánynak a nyitja 2018–2019-ben van.
Felmerült az a kérdés is, hogy mivel magyarázható, hogy egy olyan környezetben, ahol működik a politikai tőketranszfer, az EMNP Orbán Viktor szövetségeseként miért ér el ilyen rossz eredményt folyamatosan, Toró T. Tibor azt a magyarázatot adta: „a tőke és a brand ott maradt a tulipánnál, ezért nem olyan népszerű az EMNP, annak ellenére, hogy a FIDESZ partnere, amely népszerű Erdélyben. Nem Orbán Viktornak kell megoldani ezt a problémát, hanem nekünk. Eddig ennyire sikerült”. 
Toró T. Tibor szerint a két alakulat úgy oszthatná el a feladatokat, hogy az RMDSZ viszi a bukaresti politikát, de bizonyos ügyeket a hatékonyság érdekében átenged a versenytársainak. Példaként hozta fel, hogy nem lehetnek hitelesek azok az árnyékjelentések, amelyeket a szövetség készít az Európa Tanácsnak a kisebbségvédelmi keretegyezmény és a nyelvi charta romániai helyzetéről, amikor sok esetben épp az RMDSZ polgármesterei nem teljesítik a két dokumentum előírásait.
Nem értett egyet a két politikus abban, hogy milyen román partnerekkel lehet erdélyi regionális politikát folytatni. Toró úgy vélte, a nagy román pártok erdélyi képviselői a bukaresti nézeteket képviselik, ezért az erdélyi román regionalista kezdeményezéseket kell bátorítani, hogy megszülethessen az az erdélyi párt, amelyik aztán partnere lehet a magyar politikai erőknek. Ezt a nézetet Porcsalmi utópiának tartotta. Kijelentette: akkor lesz az erdélyi regionalizmust hirdető erős román párt, amikor Erdélyben regionális választásokat rendeznek.
(Hírösszefoglaló)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató